Harry Potter Frpg
 
HomeKeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 So cold - Perselus&Lucretia

Go down 
SzerzőÜzenet
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: So cold - Perselus&Lucretia   Kedd Júl. 10, 2018 4:03 pm



Lassú léptekkel tartottam lefelé a Roxfort híresen szeszélyes lépcsőin. Ha valóban újonnan kerültem volna ide a Minisztériumból, elképzelhető, hogy lettek volna gondjaim velük. Nem elég, hogy a lépcsők gyakran vándoroltak, de akadtak olyanok is, amik minden pénteken máshová vitték a rajta áthaladókat, némelyik pedig időnként szeretett eltűnni, így nem ártott, ha az adott helyen az illető emlékezetből átugrott néhány fokot. Korábban nesztelenül lépkedhettem végig rajtuk, most pedig valóban nem ártott odanéznem, hogy mikor hová teszem a lábaimat. Mindig eszembe jutott Mrs Norris, akit csak Frics ványadt, porszürke macskájaként könyveltek el, mint valami velejéig romlott kis dögöt. Nem egy diák szájából hallottam már a mondatot, hogy bármit megadnának, hogy jól belerúghassanak. Belém. Még Ron Weasley egyik álma is ez volt.
Csak megráztam a fejemet, mikor a nagy mélázásom közepette máris az alagsorban jártam, az iskola legnépszerűtlenebb részén. A bájital tanterem a kastély egyik tömlöcében volt berendezve, amitől csak még sötétebb és lehangolóbb volt az egész. Mivel magam is tartok különféle bájitalok alapanyagául szolgáló hozzávalókat, így már hozzászoktam a hűvös levegőhöz, de ez már jóval inkább egyenesen hideg kategória volt. Összébb húztam magamon a ruhámat, összefonva magam előtt a karjaimat, az iskola többi részéhez képest ez borzalmasan hideg volt.
Azt gondoltam, hogy majd itt találom Pitont, de a jelek szerint nyoma sem volt. A tekintetem aztán elidőzött egy darabig az üvegedényekben úszkáló döglött állatokon, majd sarkon fordultam, hogy távozzak és esetleg visszajöjjek később. A semmiből, nyomasztó némasággal termett ott mögöttem, én pedig lendületből kishíján belégyalogoltam, arról nem beszélve, hogy a frászt hozta rám. Egy ideig csak némán pislogtam rá, és egy kósza villanás erejéig komolyan elgondolkodtam azon, hogy megverem.
-Ezt többet ne csinálja... -jegyeztem meg elhatározva, hogy máskor biztosan nem merészkedek le idáig. Meg akartam spórolni neki, hogy állandóan nagyképűen felrángassam a kastély másik szegletébe, de azt hiszem, hogy ott mégiscsak jobb lesz a jövőben.
-Remélem nem zavarom... -bár annyira nem lehet elfoglalt, ha volt ideje kísértetet játszani.
-Volna két dolog is, amiről beszélni szeretnék magával. -valahogy azt éreztem, hogy egyik sem lesz egyszerűen lezavarható téma, pedig rajta kívül mindenki elintézné egy legyintéssel. Az egyiket legalábbis.
-Arra kérem, hogy pénteken engedje el az egyik tanítványát, a hollóhátas Avengaline Sparkshine-t az órájáról erre az egyszeri alkalomra. -közöltem vele a tényeket szárazon. Nem akartam belemenni inkább a miértekbe, mielőtt végleg belém kötne valami miatt. Direkt nem is kérdeztem, hogy elengedné-e, sokkal inkább utasítottam, hogy tegyen így, nem akartam meghagyni a nemleges válasz lehetőségét. Bár gondolom így sem fogom megúszni valami eredeti és frappáns kioktatás nélkül, hogy a diáknak miért azon az órán van a helye, ami az órarendjében benne van. Perselus Piton első felvonás... és tessék.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Csüt. Júl. 12, 2018 9:25 am



Sétára indultam az alagsorban, mivel nem igazán volt kedvem egyhelyben maradni. Az elmúlt időszakban gyakoribb látogató voltam az igazgatói irodában, mint az eddigi évek alatt talán összesen. Nem is értettem magamat, hogy miért foglalkoztat annyira annak a nőnek a gondolata. Idegesítő, manipulatív, lusta és kivagyi. Ráadásul nagyon sokban hasonlít Lily-re, épp csak a jelleme teljesen más. Viszont ezeknek a gondolatoknak nem találtam semmi értelmét, így abban reménykedtem, hogy ha véget ér a Mardekár körletében az ellenőrzésem, a gondolataim is eltűnnek majd. De nem így lett.
Amint visszaértem a termembe, azonnal megpillantottam a nekem háttal álló, vörös hajú nőt. Egy elfojtott sóhajt engedtem meg magamnak, és felvont szemöldökkel néztem le rá, hogy mikor fog nekem sétálni. De szerencsére nem így lett, csupán kissé megilletődve pislogott fel rám, nekem pedig egy halvány, de annál gonoszabb mosoly kúszott az arcomra.
-Csak nem megijesztettem, Miss Coliander? –néztem rá továbbra is a gonosz, halovány mosolyom kíséretében, majd a tekintetem átváltott kérdőre, amint ismét megszólalt.
-Épp ráérek. Ne kíméljen… -pillantottam rá, majd közelebb sétáltam az asztalomhoz, magammal húzva még egy széket, hogy ha akar, ő is le tudjon ülni velem szemben. Úgy éreztem, hogy ez a két dolog hosszadalmas társalgást vesz igénybe, így jobbnak láttam kényelembe helyezni magamat.
-Sparkshine… Sparkshine… ő az a szőke, nagyszájú, önelégült kislány, igaz? –villantak meg a szemeim a felismerésre, hidegen bámulva a velem szemben lévőt.
-Péntekre egy 200 oldalas beadandót kell leadnia nekem, az egész csoportjával együtt. Miss Sparkshine úgy gondolta, szakértelmem nem megfelelő a tantárgyam oktatásához, így puszta „udvariasságból” kijavította a neki mondott dolgaimat.  Így úgy gondolom, a nevelő szándékú oktatás lenne neki a helyénvaló, nem pedig az, hogy elkéregesse tőlem mondvacsinált indokokkal. –néztem rá teljesen komolyan, arra várva, hogy ismét jöjjön egy Lucretia féle kioktatás és belemagyarázás, aminek a vége az lesz, hogy „hát legyen, igazgató asszony. Ha ennyire fontos…”




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Csüt. Júl. 12, 2018 10:13 am



Miután Piton majdnem kiugrasztott a bőrömből, rendeztem a vonásaimat és felvázoltam neki, hogy két dologról szeretnék beszélni vele, így ennek köszönheti a látogatásomat. Rávágta, hogy most épp ráér, majd hellyel kínált, amit én el is fogadtam, kényelembe helyezve magam a vele szemben lévő széken, egyik lábamat átvetve a másikon. Fogjuk rá, hogy a könnyebbik témával indítottam, ugyanis nála szerintem nem igazán létezett ilyen opció, de nem volt választásom. Illetve... a Hewitt ügy sokkal kényesebb és bonyolultabb. Ez a bemelegítő kör. Végül aztán hagytam mindenféle körülményeskedést és kijelentettem, hogy pénteken el kell engednie az egyik tanítványát, a hollóhátas Avengaline Sparkshine-t az órájáról, de persze csak egyszeri alkalomról lenne szó. Úgy tett, mint akinek sokat kell gondolkodnia, hogy kiről is beszélek, holott betéve tudta minden diák nevét, hogy szükség esetén elővehesse őket valamilyen mondvacsinált ürüggyel, mert épp az illető nem volt szimpatikus neki. A lista pedig végtelen.
Nem bólinthattam rá a színlelt felismerésére, ugyanis a szőke kislányt én egyáltalán nem nagyszájúnak és önelégültnek ismertem meg, sőt, pont hogy inkább halkszavú és tisztelettudó némi bizonytalansággal fűszerezve. Várakozón pillantottam rá, hát ha csak valamit mégis rosszul rakott össze az emlékezete, de nem így lett.
-Én nem ilyennek ismertem meg. -jegyeztem meg viszonozva a hideg pillantást, majd csendben hallgattam az eszmefuttatását, hogy 200 oldalas beadandót kell leadnia a társaival együtt. Mindössze egy szemöldök felvonást engedtem meg magamnak, hogy ezt ő sem gondolhatja komolyan. Az egy kisebb regény. De hogy a tudatlanságomat elűzze, megosztotta az információt, hogy Avengaline megkérdőjelezte a szaktudását a tantárgyával kapcsolatban és kijavította őt az elhangzottakban. Témánál voltunk, mikor hozzátette, hogy nevelő szándékú oktatás tenne jót neki, nem pedig az, hogy mondvacsinált indokokkal felmentsem a bájitaltan óra alól. Ismét egy újabb burkolt jelzés, hogy az ő módszere jó, én pedig hibás vagyok a diákok elkényeztetésében.
-Sajnálom, ha csorba esett a szakmai önbecsülésében. Ez valóban helytelen. -szólaltam meg végül hosszú hallgatás után. Meg kellett válogatnom a szavaimat, mert nem akartam véget nem érő állóháborúba kezdeni vele. Ha az igazáról volt szó, talán még nálam is makacsabb volt, pedig sokáig azt gondoltam, hogy rajtam nem lehet túltenni. Tévedtem.
-Az elkéregetés kifejezést viszont kicsit erősnek és nem helyénvalónak érzem, mivel leszögeztem, hogy ez egy egyszeri, soha meg nem ismétlődő alkalom. -még idejében pontot tettem a mondatom végére. Szerettem volna megjegyezni, hogy ezen aztán senki élete nem fog múlni, de idejében meggondoltam magam. Nem akartam ütőkártyát adni a kezébe, hogy lecsaphasson rám egy olyan szöveggel, hogy tévedek. Épp a nem tudom mit, mondjuk a bezoárt vették volna azon az órán, és Sparkshine pont azt hagyná ki, és egyszer lehet épp ezen a tudáson múlik a saját, vagy uram bocsá' valaki más élete, és az én lelkemen fog száradni, na meg persze az övén, amiért elengedte. Most komolyan!?
-A másik pedig, hogy nem... mondvacsinált indok. Mindenkinek a saját tárgya a legfontosabb, így vagyok ezzel én is. Sparkshine az én órámra jön be helyette, nem pedig a klubhelyiségben lóbálja a lábát céltalanul. Továbbá ennek keretében be akarom mutatni az egyik legkiválóbb diákunknak, akitől sokat tanulhatna, rendkívüli érzéke van a bűbájtanhoz. -fejtettem ki neki kicsit bővebben, bár ezt is szerettem volna inkább elodázni. Tudtam előre, hogy erre is lesz valami frappáns és gúnyos felelete, hogy ez miért pocsék ötlet. Magamban már elég sok ellenérvet összegyűjtöttem, amiket előhúzhat a tarsolyából, kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz részletes, aztán majd megosztom vele, hogy miket hagyott ki a buktatóim közül, nehogy azt érezze, hogy nem veszem komolyan, amiket mond.
-Elengedi? -küldtem felé aztán egy általam sem komolyan gondolt győztes mosolyt, biztos voltam benne, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgom vele, de azért reménykedtem a pozitív csalódás lehetőségében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Pént. Júl. 13, 2018 9:53 am



Igyekeztem kiverni Lucretia Coliander gondolatát a fejemből, hisz más se hiányzott nekem, minthogy az a nőszemély kényelmesen megágyazzon magának az agyam egy aprócska szegletében, és ott is maradjon. Semmi szükségem nem volt arra, hogy az a nő behálózzon. De a tervem dugába dőlt, mivel Lucretia megjelent a termemben és azzal állt elő, hogy két dologról is beszélnie kell velem. Gyorsan leültem, magammal rángatva egy széket, hogy őt is hellyel kínálhassam és így folytathassuk tovább a „kellemesnek ígérkező” csevegésünket. Beavatott, hogy neki Avengaline Sparkshine kellene pénteken, az én órámról. Néhány pillanatra úgy tettem, mintha elgondolkoznék a dolgokon, de aztán végül rákérdeztem nála, hogy ő-e az a szőke, idegesítő kis boszorka, aki azt hiszi, mindent tud.
-Az maga… -jegyeztem meg a dolgot gúnyosan, majd ki is fejtettem neki, hogy mik voltak a vele kapcsolatos ellenérzéseim. Elmondtam neki ugyanis. Hogy Miss Sparkshine miatt az egész osztály 200 oldalas beadandót kell, hogy írjon nekem. Valamint azt is, hogy rácáfolt a szakmai tudásomra, természetesen helytelenül, így a nevelés jellegű oktatást kellene választani, nem pedig a mondvacsinált indokokat és az elkéregetést. Persze ő visszatámadott, mint egy sarokba szorított macska és közölte, hogy nem elkéregeti, mert ez egyszeri alkalom lesz és nem mondvacsinált, mert nem fogja a lábát lógatni, hanem az ő órájára megy be, ahol majd be lesz mutatva egy kiváló diákunknak, aki nagyon ért a bűbájtanhoz. Hát persze. Oda ne rohanjak. Miért van az, hogy ebben az iskolában minden tantárgy fontosabb az enyémnél? A bájitaltan a varázslóiskolák testnevelés órája? Pedig azt hittem, az a Kviddics és a repülés óra. Na mindegy.
-Ami azt illeti, Miss Coliander… eszemben sincs elengedni a lányt. Több okból sem… -néztem, rá teljesen komolyan, elé és jómagam elé varázsolva egy bögre kávét.
-Így szereti, igaz? –pillantottam a forrón gőzölgő kávéjára, majd miután belekortyoltam a sajátomba, megint szólásra nyitottam a számat.
-Először is: Miért engedjek el egy elsőst a kötelező órájáról egy olyan kedvéért, ami nem az. Ráadásul csak harmadéves korától fogva választhatja. Másodszor: Azzal a bizonyos ígéretes, kiváló tanulóval órák után is ráér találkozgatni, hogy kineveljen nekünk egy újabb Granger kisasszonyt… -vettem egy nagyobb levegőt, hogy folytatni tudjam a felsorolást.
-Ráadásul, akinek csak könyvekből bemagolt tudása van egy olyan tárgynál, amit a gyakorlatban kell megtanulni, nem megy sokra, ha vizsgáznia kell majd, így jobb lenne, ha inkább bejárna. Plusz, ha Miss Sparksihne bűbájtanból ennyire otthon érzi magát, miért éppen a maga számmisztika órájára kell mennie? –vontam fel kérdőn a szemöldökömet, a válaszára várva.
-Igya meg, mielőtt kihűl… -pillantottam a még érintetlen kávésbögrére, miközben egy jó nagy kortyot tettem ismét magamévá a fekete löttyből.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Pént. Júl. 13, 2018 1:01 pm



Tudtam, hogy nemet fog mondani a kérésemre és azt is, hogy ezen felül még ezer meg egy okot sorol majd fel, hogy miért tévedek, legalábbis szerinte. Biztos voltam benne, hogy az érvei ettől függetlenül mind helytállóak lesznek, amikbe valóban nem lehet belekötni, de az élet soha nem papírforma szerint zajlik, így kár ennyire mereven ragaszkodni hozzá. Egy pillanatra sikerült kizökkentenie, mikor egy bögre forró kávét varázsolt elém, pont ahogy azt szeretem. Bámulatos a megfigyelőképessége. Csak hálásan bólintottam, ugyanis legbelül már a lelkemet palléroztam az elkövetkezendőkre, kizárt volt, hogy szónoklat nélkül megússzam.
Szinte már lelkesen, alaposan odafigyelve szívtam magamba a kioktató, kissé gúnnyal átitatott szavait, elvégre fel voltam készülve rá, hogy ez vár rám, ha előhozakodok Sparkshine ügyével, bár akkor még a köztük lévő nézeteltérésről mit sem tudtam. Magamban számon tartottam a lehetséges ellenvetéseket és a fejemben nagy vidáman pipálgattam őket, ahogy pontosan ugyanazokat ecsetelte, amiket vártam tőle. Majdhogynem még a sorrend is stimmelt, ami egy alig látható mosolyt csalt az arcomra, annyira abszurd volt az egész. Sőt! Neki még volt egy bónusz pontja is, amire én nem is gondoltam, szörnyen amatőr vagyok a végnélküli kötekedésben a jelek szerint. Nálam az kimaradt, hogy egy gyakorlati tárgyat nem lehet csak szimplán könyvekből megtanulni. Még sokat kell fejlődnöm.
-Kétségtelenül teljesen igaza van, Perselus. Minden vádpontban. -küldtem felé egy mosolyt, majd beleittam a kávémba, eleget téve az utasításának, tényleg kár lenne kihűlni hagyni.
-Én mégis kitartok amellett, hogy el kellene őt engednie, még ha nem is épp ezen a pénteken, hogy első kézből számon kérhesse rajta a 200 oldalas beadandó büntetést. -igyekeztem kompromisszumkész lenni, de egyben elszánt is. A döntésemet megmásíthatatlannak éreztem.
-Neki ez fontos lenne, az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy mindig minden lehetőséget veszni hagyjunk. Annyi mindent megbán az ember, amit elszalasztott, ahelyett, hogy akkor a sarkára állt volna, hogy a maga sorsát alakítsa. -fúrtam a zöld tekintetemet a fekete szempárba. Ha akkor azt tettem volna, amit én akartam, és szembementem volna Cornelius vasakaratával és szabályaival, talán most nem itt lennék, és soha nem éltem volna hosszú évekig macskaként egy zsörtölődő kviblivel, és épp csak nagykorúként nem lett volna mögöttem egy elcseszett érdekházasság.
-A minap láttam Sparkshine-t végrehajtani az aguamenti bűbájt, holott az csak hatodéves anyag. Önszorgalomból, teljesen egyedül sajátította el hibátlanul. Lenyűgöző volt, mert sajnos a legtöbb diákra nem ez jellemző, akire meg mégis, azt meg a többi piszkálja. A lényeg, hogy szóba került az általam tanított számmisztika is, és kíváncsi lett rá. Ebből raktam össze a praktikus megoldást, hogy bejön arra az órámra, amit Hermione Grangerék évfolyamának tartok, így megismerkedhet a mágia ezen alábecsült ágával, utána pedig találkozhat azzal a lánnyal, akitől akár még sokat is tanulhat, elvégre maga sem vitathatja, hogy Granger a korának legnagyobb boszorkánya, aki számtalan bűbájt ismer. És ha Sparkshine tehetséges lehet valamiben, nem vehetjük el tőle ennek a lehetőségét. Ha mégis tévedek, első dolgom lesz az elnézését kérnem, amiért nem hallgattam az intő szavaira. -magyaráztam az álláspontomat. Határozott elképzelésem volt, amitől nem lehetett eltántorítani, így téphetjük még egymás idegeit cáfolgatásokkal, de szerintem felesleges.
-Mondja, hogy ezt így hajlandó elfogadni. -fűztem hozzá, majd a reakciójára várva tovább iszogattam a kávét, olykor-olykor kevergetve rajta párat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Pént. Júl. 13, 2018 8:52 pm



Meglepetésemre Lucretia nem szakított félbe, nem tett semmi negatív megjegyzést, nem kezdett el visszatámadni, hanem végighallgatott. Ez már önmagában is furcsa volt, de ennek tetejébe még a kávét is elfogadta, amit elé varázsoltam. Kioktattam ugyanis, hogy az, hogy elkéri tőlem, nem jó megoldás, mert sokat kell tanulnia, ráadásul az érvek, amiket felhozott a tanítványom „lenyúlásáért” elég gyengék voltak és ráadásul nem is helyénvalóak. De úgy éreztem, nem érte meglepetésként, hogy ezeket hoztam fel, bár akkor láttam némi reakciót, amikor azt is elmondtam neki, hogy ez egy gyakorlati óra és nem lenne szerencsés, ha Miss Sparkshine lemaradna. És nagy meglepetésemre nem ellenkezett, így még a korty is megállt a számban és elkerülhetetlen volt egy hatalmas, és tényleg nem szándékos, de annál nagyobb nyelés.
-Hogy… micsoda? –kérdeztem vissza kissé meglepetten, de gyorsan rendeztem is az arcvonásaimat, mert nem akartam elhinni azt, hogy ezt mondta és még rám is mosolygott. El kell ismernem, hogy gyönyörű jelenség, amikor a pisze, formás orrát kissé felhúzza mosolygás közben, amitől az arcát díszítő, aprócska szeplők még hangsúlyosabbá vállnak. Megértem, miért van tőle mindenki annyira elájulva, hisz még jómagam is azt gondolom róla, amit. Bájos kisugárzása van, ez nem vitás, azonban én nem engedhetem meg magamnak, hogy ez a kislányos, mégis érett és nőies kisugárzás magával ragadjon. Ez nem az az élet.
A szavai aztán elgondolkoztattak, hisz ha én akkor erősebb lettem volna, és nem hagytam volna, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy… sosem mondom Lily-re azt, amit és talán… meglátta volna James Potter igazi arcát, ami visszataszító volt. Épp elég nekem a gondolata jelenleg annak, hogy Black a kastélyban van, és ha Lara találkozik vele, akkor… megint egymásra találnak. Akármennyire is próbálta eltitkolni, az győzte meg igazán, hogy annak az önelégült alaknak az önelégült keresztfia ide jár, a Roxfortba.
-Ezt el is várom… -jegyeztem meg csak ennyit arra, hogy mit gondol az egészről. És a francba is… igaza volt. A megérzéssel nem lehet vitába szállni, mert az csak belülről fakad, így megcáfolni is lehetetlen. A nők mesterei ennek a „trükknek” az alkalmazásában. És ki vagyok én, a férfigondolkozásommal, hogy belekössek egy női megérzésbe.
-Legyen, elengedem. Csak ne fényesítse tovább Miss Granger elégedettségét. Elég nehéz már így is elviselni… -forgattam meg a szemeimet, lassan kortyolva bele az italomba.
-Mi a másik dolog, amiről beszélni szeretett volna velem? –néztem rá kérdőn.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Szomb. Júl. 14, 2018 9:15 am



Láthatóan alaposan meglepték a szavaim, hogy még a kávéját is elfelejtette lenyelni. Gondolom azt várta, hogy a múltkorihoz hasonlóan majd visszatámadok, hozzávágok egy könyvet, és előadok valami hadakozó szöveget arról, hogy már pedig itt én vagyok az igazgató és pont nem érdekel a véleménye. Akkor úgy éreztem, hogy igazam volt, most viszont tudtam, hogy nincs. Abszurd ötlet elkérnem egy elsőst a kötelező, ráadásul leendő vizsgatárgyáról épp tőle csak azért, hogy számmisztika órát látogathasson, mikor az csak harmadik évtől lesz esedékes, és bőven ráért volna akkor kiélni az efféle ambícióit. Tisztában voltam azzal is, hogy Granger-nek bármelyik percben bemutathatnám, tanítás után vagy akár még most is, ahelyett, hogy itt ücsörögnék egy bögre kávé és az ő társaságában. Elfogadtam hát minden ellenérvét, azokat amikre számítottam, és természetesen azokat is, amikre nem, nem voltam rest ezt a tudtára adni nyílt szavakkal sem. És ez volt az, ami megdöbbenést váltott ki belőle.
Azonban! Mellettem szólt, hogy egy diák bizalommal fordult hozzám, érdeklődést mutatott a tantárgyam és a fejlődés lehetősége iránt, amit nekem meg kellett hálálnom azzal, hogy futok egy kört a bájitaltan tanáránál. Nem tisztünk senki álmát sem lerombolni, sőt, inkább jobb, ha elősegítjük azokat, mint hogy mi legyünk a gátló tényezők. Saját tapasztalatból mondhattam, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember meghátráljon. Egy-egy rossz döntés, kihagyott lehetőség örökre szól, és akkor már késő bánkódni miatta, addig kell megragadni az irányítást, amíg módunkban áll. Hogy a mondandómnak hitelt adjak, meséltem neki a találkozásomról Sparkshine-nel, aki egy nagyon nehéz bűbájt mutatott be teljesen magától, az aguamentit. Hihetetlen büszkeség töltött el a tehetsége és a tudásszomja láttán, és képtelen lennék tükörbe nézni, ha hagynék elkallódni egy tehetséget. Hozzátettem, hogy ha tévedek, akkor vállalni fogom a rossz döntésemért a felelősséget, és rögtön bocsánatot kérek tőle, amiért nem hallgattam rá a figyelmeztetések ellenére sem. Persze tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni, Avengaline rászolgál majd a megelőlegezett bizalmamra.
A higgadt őszinteségem aztán meghozta gyümölcsét, hajlandó volt elengedni a lányt az órájáról. Mindössze annyit kért, hogy ne adjam a lovat Granger alá, mert már így is elviselhetetlen a számára, pedig gondolom hozzám hasonlóan neki is ő volt a legjobb diákja.
-Ezt megígérhetem. -jegyeztem meg a kelleténél derűsebben, a mosolyomat inkább belerejtve a kávés bögre álarcába. Ilyen feltételt is csak ő tud szabni, de annak kifejezetten örültem, hogy végre nem akarta átharapni a torkomat minden rossz szavam után. Mikor aztán arról kérdezett, hogy mi az a másik dolog, amiről beszélni szerettem volna vele, a jókedvem egy csettintésre eltűnt. Inkább még a kávét is az asztalra raktam a drámai hatás kedvéért.
-Szóval hát... Hewitt professzorról... ahogy azt ígértem. -sóhajtottam lemondóan.
-De fogalmam sincs, hogy hol kezdjem. Viszont mindenképp szeretném, ha tudna bizonyos dolgokat. -elég siralmas és bizonytalan megnyilvánulás volt, de ezt a témát nem éreztem a magaménak, kellemesnek pedig végképp nem volt mondható.
-Albus biztosan sokat mesélt magának az egykori Sötét nagyúrról, a fiúról, aki szerelmi bájital befolyásoltsága alatt fogant, és aki gyűlölte, majd megölte a családját és a halhatatlanságának a kulcsát a horcrux készítésben látta. Sokan tudják, hogy Voldemort halandó neve Tom Denem volt, de a többi rokonáról elképzelésük sincs, csak a Denem név maradt meg a köztudatban, illetve ugye a tény, hogy Mardekár Malazár leszármazottja. Voldemort anyai ágon az aranyvérű Gomold családhoz köthető, akik mára mind egy szálig kihaltak, mivel kiirtotta őket, hogy írmagjuk se maradjon. Merope már a szülésbe belehalt, Rowle és Morfin Gomold pedig csak később estek áldozatául. Aztán a '70-es évek elején tudomást szerzett arról, hogy Morfinnak volt egy felesége, így a gyermekük Lysander tovább örökítette a Gomold vérvonalat. Azonnal a család kivégzésére indult, ám Lysander és Larissa kislányát számunkra ismeretlen okokból életben hagyta. A 11 éves Olivia Gomold árván maradt, de a Roxfort otthont biztosított a számára, menedéket a család véres múltja elől. -tartottam egy lélegzetnyi szünetet és inkább mégiscsak beleittam az árválkodó kávéba, mintha csak valami hétköznapi délutáni csevelyen lettünk volna. A talárom zsebében kezdtem el kutakodni, hogy előhalásszak belőle egy dohos papírost, hogy aztán átnyújthassam neki.
-A rúnákat Arsenius élesítette és helyreállította, de maga a tartalom még nem került feltárásra, ugyanis az a gyanúnk, hogy erős fekete mágia védelmezi magát a szöveget. A pergamenen elvileg Mardekár Malazár leszármazottainak családfája szerepel, de inkább nem kísérleteztem vele, tekintve, hogy ez az Ön szakterülete. -tartottam egy kis kitérőt, hogy magyarázatot adhassak az imént átadott papírra, majd folytattam, ahol abbahagytam.
-Dumbledore új nevet adott a lánynak, hogy biztonságban legyen Voldemorttól és azoktól, akiknek tudomása volt a Gomold-Denem kapcsolatról. Ugye érti, hogy mit próbálok elmondani? Az O. G. Lara Hewitt nevében az Olivia Gomoldra utal. Hewitt természete sokkal inkább illet volna a Griffendélbe, de a Süveg gondolkodás nélkül a Mardekárt jelölte ki neki. Ráadásul párszaszájú, mint Voldemort. -hagytam neki újfent némi szünetet, hogy a hallottakat megeméssze. Elvégre épp azt próbálom meg beadagolni neki a gyerekkori barátjával kapcsolatban, hogy Lara a Nagyúr rokona, és itt még közel sem volt vége a történetnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Hétf. Júl. 16, 2018 4:24 pm



Végül belementem, hogy elvigye az órámról Sparkshine-t, mivel a megérzéseire hivatkozott, és ki vagyok én, hogy azt kétségbe vonjam. Így inkább engedtem neki, csupán annyit akartam tőle cserébe, hogy ne fényezze tovább Granger-t, mert így is nehéz elviselni azt a lányt. Tehetséges boszorka, de a róla való gondolkodásom hamar félbe is szakadt, amikor Lucretia arcán ismét megjelent egy mosoly a bögréje rejtekében. Azonban az sem tartott sokáig, amikor ismét megszólaltam, ami nem ért meglepetésként. Az emberek hosszú távon nem igazán vigyorogtak rám. És amikor azt is elmondta, mi is a másik dolog, amiért keresett, az én arcom is még komorabbá vált, már ha ez lehetséges. Nem véletlenül hagyta abba a mosolygást, így én is ahhoz mérten kezelem a helyzetet. Akármi is van Lara körül, arról tudnom kell. Ha veszélyben van, vagy ő maga veszélyes, arról mindenképp.
-Ha ezzel most meg akart nyugtatni, hogy megtudhatom a dolgokat, rosszul csinálta… -jegyeztem meg csak ennyit, a pálcámmal az ajtó felé intve, ami ennek hatására bűbáj által védve, végleg bezárult, amíg valamelyikünk meg nem töri azt.
Csendben hallgattam őt, hol a kezemben szorongatott kávém fodrozódó felszínét, hol Lucretia gyönyörű, most kicsit sem élettel teli, zöld szemeit fürkészve, mintha bármelyikből is kiolvashattam volna, mit akart mondani azzal, amibe belekezdett. Persze a sejtésem megvolt, hogy mit akart ezzel az egésszel, épp csak elhinni nem akartam. Hisz az nem lehet, hogy Lara, aki olyan jó lelkű és… nem is igazán a Mardekárba való, ő…
-A ’70-es évek elején? De hát akkor… tényleg igaz volna… -ismételgettem ezt a mondatot halkan, mint akinek elmentek otthonról és mantrázva ismételget egy egyszerű mondatot. Csak mereven figyeltem, ahogy beleivott a kávéjába, majd a felém nyújtott papírra pillantottam. Némi habozás után átvettem tőle, hogy jobban szemügyre vehessem.
-Ha jól sejtem, azt szeretné, hogy megnézzem, mi áll benne valójában, igaz? –szedtem aztán össze magamat, hogy végre megtaláljam a hangomat. Akármennyire is zúgott a fejem, zakatolt az agyam és éreztem úgy, hogy a fájdalomtól és csalódástól a testem a földre zuhanna, ha nem ülnék stabilan egy székben… nem akartam kimutatni. Fájt már elég dolog az életben, nem ez fog padlóra küldeni.
-Akkor… Lara… a Nagyúr rokona? És ő tud róla? –néztem rá felvont szemöldökkel.
-De… őt már nem kell megvédeni. A Sötét Nagyúrnak vége, nem? –pillantottam a velem szemben ülőre most először minden érzelmet kimutatva az arcomon. Aggódtam Lara-ért, aggódtam az iskoláért, a diákokért, még a tanárokért is, beleértve az új igazgatónkat is.
Pont úgy érezem magamat, mint Lily halálának napján. És miért van egy olyan érzésem, hogy a válasz is ugyanaz lesz, mint egykor Albus-é?




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Hétf. Júl. 16, 2018 8:06 pm



Átadtam neki egy kopott papírt, amin Arsenius Abbott rúnafejtegetései alapján feltételezhetően Mardekár Malazár leszármazottainak a családfája állt. Csak csendben bólogattam, mivel valóban azt vártam tőle, hogy tegye olvashatóvá a tartalmát, amit valamiféle fekete mágia véd, és az, ha nem tévedek, az ő valódi szakterülete. Én pedig nem akartam belekontárkodni olyasmibe, amihez nem olyan jól értek, mint a saját tárgyaimhoz.
-Erre kérem, bár ez csupán megerősítésként szolgálna, elvégre enélkül is hiszek Dumbledore szavaiban. -a pergamenen nyilván szerepel Olivia Gomold neve, de ebben enélkül is biztos vagyok. A családfa inkább abból a szempontból lehet érdekes a számunkra, hogy esetleg tartalmaz-e még olyasvalakit, akinek a személye jelent is valamit a jelenünket tekintve.
-Igen, minden kétséget kizáróan a rokona. -sóhajtottam lemondóan, igyekezve megválaszolni a feltett kérdéseit, bár gondolom belül már úgyis tisztában volt a kegyetlen valósággal.
-És nem, nem tud róla. -ráztam meg a fejemet.
-Fogalma sincs arról, hogy Voldemort miért végzett a szüleivel. Azt viszont mi nem tudjuk, hogy vele miért nem. -tettem hozzá csendesen, kissé talán eltűnődve a dolgon, de bármennyit meditálhattam volna rajta, ezt nem tudtam volna megfejteni. Voldemort észjárása számomra maximálisan kiismerhetetlen, így nem is áll szándékomban ilyesmire pazarolni az időmet és az energiáimat. Hirtelen aztán úgy nézett rám, mint még soha azelőtt, az egész lénye érzelmeket tükrözött. Most tűnt először igazán emberinek, amióta csak találkoztunk, ettől egy pillanatra egészen lefagytam. Aggodalmat véltem felfedezni a hangjában és a máskor mindig oly' sötét tekintetében, a szavai pedig a bensőmig hatoltak. Tudni akarta, vagy inkább reménykedett benne, hogy Hewitt nincs veszélyben, és nem kell megvédeni, elvégre a Sötét Nagyúr már a múlté. Erre csak bocsánatkérőn pillantottam rá, mintha az én hibám lenne, hogy nem azt kell mondanom neki, amit hallani szeretne.
-Albus története itt még nem ért véget. -közöltem kissé szárazon. Igyekeztem nem túl együttérző lenni, bármilyen nehéz is volt, elvégre nem ezért voltunk itt, és nem hiszem, hogy épp erre lett volna szüksége, főként nem tőlem, mikor érezhetően nem kedvelt túlzottan. Sőt.
-Volt egy elmélete, és biztosan magának is megfordult a fejében, hogy... -pillantottam rá bizonytalanul.
-Voldemort életben hagyta, a jelenlétében kettősgyilkosságot hajtott végre, mikor megölte a szüleit. Talán előfordulhat, hogy ugyanaz történt vele is, mint Harry Potter esetében, és a lénye egy része ráakaszkodhatott. Albus sosem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Lara egy újfent nem szándékosan létrehozott horcrux volna. Sajnos azonban már nem volt alkalma, hogy ezt a feltételezést megossza Potterral, túl korán kifutott az időből. -osztottam meg vele végül a meglehetősen súlyos, és számára talán fájdalmas felvetést.
-Elgondolkodtattak Albus szavai, így megfontoltam ennek a lehetőségét. Jobb óvatosnak lenni, mint homokba dugni a fejünket. Voldemort nem tudott Lara horcrux mivoltáról, de ha valahol életben maradt valamilyen formában, akkor most már minden bizonnyal sejtheti. Ezért kell itt tudnom őt a Roxfort falai között, biztonságban. Arra kell kérnem, hogy maradéktalanul tartsa szemmel! Nem akarnám rá uszítani, de maga az egyetlen, Perselus, akiben bízik annyira, hogy esetleges furcsa tapasztalatokat megosszon. Ki kell zárnunk, vagy meg kell erősítenünk valahogy ezt a dolgot. -magyaráztam neki a szerepet, amit szántam.
-Kérem, mondja, hogy hajlandó ezt megtenni. Nem zárhatjuk ki Voldemort esetleges visszatérését, ha nem cselekszünk idejében. -pillantottam rá várakozóan, elvégre ez biztosan nem lehet könnyű neki. Ha Albus sejtése igaz, és nem tudunk jobb megoldást találni, gyakorlatilag halálra kell ítélnünk Hewittot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Szer. Júl. 18, 2018 7:36 pm



-Dumbledore szavai megkérdőjelezhetetlenek… általában… -pillantottam a kezemben lévő papírra, kissé azért még reménykedve és imádkozva, hogy Albus tévedjen. Bár erre, őszintén szólva, kevés esélyt láttam. Ő mindig, mindent tudott, mintha csak a három fivér meséjéből lépett volna elő, mint maga a halál. Ő rendelkezett Lily életéről, mikor a kezébe adtam azt, hogy rejtse el a családjával együtt. Így tulajdonképpen visszaadta nekem a reményt, hogy a szerelmem nem hal meg, de… mégis a halál játékává váltunk mindketten, örök szenvedésre ítélve engem és „hitvesem.” Nála volt az a pálca, amit Voldemort akar,t és amiért engem is képes volt majdnem megölni. Valamint… Harry apjának köpenye is nála volt egy darabig, amíg végül vissza nem került Potter-hez. Ijesztően sokat tudott az a vén varázsló és azt hiszem, hogy rengeteg dolgot még a sírba is magával vitt.
-De ha… nevet változtatott, akkor… nem kérdezett rá sosem, hogy miért kellett elhagynia a Gomold nevet? Hogy az mit hordoz magában? Hogy a Nagyúr is Gomold sarj, legalábbis… egy részben… -néztem az igazgatónőre kérdőn, próbálva némi hűvösséget erőltetni magamra, ami elég nehéz volt ebben a helyzetben. És végül ez teljesen meg is dőlt.
Megint úgy éreztem magamat, mint akkor, amikor Lily, James és majdnem a kis Harry is meghalt. Muszáj volt hát megint ugyanazt a naív és számomra is bagatel és lehetetlen dolgot feltételezni, hogy a Nagyúr meghalt, már nem kell megvédelmeznünk egykori legjobb barátomat, az egyáltalán nem olyan személyt, aki a Mardekárba való lett volna. Habár aranyvérű és én örültem, hogy akadt egy igazi, mindenkit túlszárnyaló társaságom, attól még… ő sosem volt közénk való. Nem volt benne harag, kicsinyesség, kedves volt, megértő és melegszívű. Néha kicsit furcsa és mintha két személyisége lett volna, de alapjáraton egy… minden kincset megérő nőszemély volt. Nem akarom elveszíteni őt is, túl sokat vesztettem már. Ha igaz, ha ő Voldemort rokona… akkor… talán ezért élt benne az a másik, sokkal alattomosabb és gonoszabb személyiség?
A bocsánatkérő pillantását látva aztán csak nyeltem egy nagyot visszafojtva a könnyeket, amik a torkomat és a szemeimet mardosták. Nem vagyok hajlandó megbékélni a gondolattal.
Csak elképedve hallgattam aztán a szavait, amiket ezután mondott nekem. Elmesélte ugyanis, hogy Dumbledore úgy gondolta, hogy Lara is egy véletlen Horcrux lehet, amitől végül egy könnycsepp készült végigfolyni az arcomon, így gyorsan odakaptam a kezemet, megtámaszkodva a karfámon, mintha csak testhelyzetet váltottam volna, semmi más oka nem lett volna annak, hogy átraktam magamat egy teljesen másik helyzetbe. Amikor aztán kitért arra, mit is vár tőlem, megköszörültem a torkomat és még mindig reménykedve, kétségbeesve és végtelenül szomorúan fúrtam a fekete szemeimet az igézően zöld szempárba.
-Me… megteszem, amit kér tőlem… -sóhajtottam lemondóan, majd végül egy pillanatra a kezemet a szám elé csúsztattam, egy hosszú pillanatig behunyva a szemeimet.
-Szóval… ha úgy alakulna és eljön az ideje… Lara-t meg kell öletnünk a Nagyúrral vagy... nekünk kell őt megölnünk? –csuklott el egy kissé a hangom a mondat végére, majd kényszeresen próbáltam beleinni a kávémba, ami már egy ideje teljesen elfogyott, így csak egy szomorú sóhaj kíséretében helyeztem vissza az asztalra.
-Azt várja, hogy kimondjam a számomra egyetlen fontos ember felett a halálos ítéletet, ha meggyőződöm arról, igaza volt Albus-nak, igaz?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Szer. Júl. 18, 2018 9:25 pm



Bizonyára számtalan gondolat kavargott a fejében és az elhangzottak alaposan megviselték, bármennyire próbálta is ezt leplezni, én pedig gyűlöltem ilyennek látni. Már szinte hiányzott, hogy kioktasson valami miatt. Ám egyelőre az a kérdés foglalkoztatta, hogy ha Olivia Gomold Lara Hewitt-ra volt kénytelen változtatni a nevét, hogy hogy nem kérdezett rá sosem, hogy erre miért volt szükség.
-Dumbledore sosem indokolta a döntést azzal, hogy Voldemortnak rokoni szálon lenne köze a dologhoz. -kezdtem bele.
-A magyarázata egyszerű és törődő volt. Annak nem akarta kitenni őt, hogy a diákok azt az árvát lássák benne, akinek a Sötét Nagyúr a szeme láttára végezte ki a szüleit. Tudja milyenek a gyerekek. Egyesek szenzációt csináltak volna a veszteségéből, erről faggatták volna lépten-nyomon, míg mások a nyomorán gúnyolódtak volna. Az elkényeztetett aranyvérű kölykök borzalmasak tudnak lenni. -mivel ő a Mardekár vezetője, így gondolom ezzel a ténnyel pontosan tisztában van, és nem egy ilyennel találkozott már a pályafutása során. Természetesen ez máshol a világban is így van, a francia lányok igencsak beképzeltek és lenézőek, persze mindig akad kivétel, de az átlagra ez a jellemző magatartás.
Láthatóan elég nagy érvágás volt a számára, hogy Hewitt professzort rokoni szálak kötik Voldemorthoz, de az igazi kegyelem döfést Albus elmélete jelentette a számára, hogy talán a nő maga is horcrux volna, egy hasonló véletlen műve, mint Potter esetében. Nem tett boldoggá a "megtisztelő" feladat, hogy nekem kellett ezeket közölnöm vele. Persze ez egyelőre csak egy puszta elmélet volt, ami még megerősítésre várt, de neki már csak a gondolata is elég volt ahhoz, hogy a legrosszabb következtetéseket vonja le. Perselus volt az egyetlen, aki elég közel tudott férkőzni hozzá, hogy árulkodó jelek után kutasson, így bármennyire is tiltakozott ellene minden porcikám, mégis kénytelen voltam megkérni rá. Ezt azonban fontos volna tudnunk. Ha valóban az, aminek Albus gondolta, akkor ez Voldemort jövőbeli visszatérését jelentheti, és idejében döntenünk kell Hewitt sorsa felett is. Mindenre fel kell készülnünk, nem várhatunk a csodára.
Csak hálásan, leginkább lekötelezve bólintottam, mikor kijelentette, hogy megteszi, amit tőle kértem, ám szavai hallatán hamar belefagytam a mozdulatba. Mikor arról kérdezett, hogy ha már elég bizonyíték áll a rendelkezésünkre Albus elméletét alátámasztva, meg kell-e öletnünk Larát a Sötét Nagyúrral, vagy nekünk kell megtennünk, esetleg azt várom-e tőle, hogy ő mondjon halálos ítéletet a számára egyetlen fontos személy felett, akkor pontosan ugyanolyan kétségbeesve néztem vissza rá, ahogy ő rám. A jéghideg kezemben remegő bögrét az övé mellé raktam. Az agyam vadul zakatolni kezdett, én ugyanis sosem vettem fontolóra ezeket a lehetőségeket. Most annyira közelinek és véglegesnek tűntek, holott...
-Hogy mi...? -rajtam volt a sor, hogy teljes értetlenség üljön ki az arcomra.
-Nem... nem várok magától semmi ilyesmit. Soha! -szögeztem le gyorsan, visszanyerve a határozottságom egy részét.
-Miféle ember lennék, ha idehozatnám magával a legjobb barátját, arra kérném, hogy férkőzzön még inkább a bizalmába, majd azt akarnám, hogy kívánja a halálát? Hogy fordulhat meg ilyesmi a fejében? -meredtem rá kissé vegyes érzelmekkel. Ennyire nem gondolhat valamiféle hideg, számító dögnek, aki mások életével játszadozik, mert épp nincs jobb dolga és második Dumbledore-t akar játszani. Ki vagyok én, hogy ilyen mértékben manipulálni akarjak bárkit is!?
-Én pusztán arra gondoltam, hogy a lehető leggyorsabban ki kell derítenünk, hogy nem csak Albus fantáziája volt-e túl élénk Denemmel kapcsolatban. Akárhogyis, felelősnek érezte magát miatta, így az sem lehet kizárt, hogy csak rémeket látott. De komolyan kell vennünk és tényként kell kezelnünk, egyetlen részlet felett sem szabad átsiklanunk csak azért, mert nem akarunk hinni benne. Viszont Voldemortnak évekbe telik megerősödni, különösen gyenge lehet, ha már csak a lelkének egyetlen halovány részébe kapaszkodhat. -korábban több emlékörző tárgy is a rendelkezésére állt, ám most már csak egy leheletnyi szál köti az élőkhöz.
-Ezzel csak azt remélem, hogy van időnk gondolkodni. Hinni akarok benne, hogy megmenthetjük Larát, és valahogy van más mód kiűzni belőle ezt a sötét mágiát. Senkinek a halála nem fog a lelkemen száradni, és több a magáén sem. Minden eszközzel azon vagyok, hogy Hewitt-nak ne essen bántódása, Voldemort pedig ne térhessen vissza soha többé. -pillantottam rá, küldve felé egy erőtlen, halvány mosolyt.
-Játszunk nyílt lapokkal. Dumbledore nevezett ki a helyére, nem a Minisztérium, csak az utóbbi intézkedés kevésbé ad okot találgatásokra, mint a valóság. Csak nézzen körül, gondolja végig, hogy miért épp ezt a lehető legfurcsább tanári kart hívtam össze magam köré. Sinestesia Twycross a mágiatörténet jeles professzora. Olyan kutatómunkákhoz biztosíthat hozzáférést, ami valahogy kimaradt még az iskola könyvtárának a zárolt szekciójából is. Arsenius Abott mindent tud a rúnákról, a legsötétebb mágiával is megbirkózik. Az Uagadou Varázslóképzőben elsajátította a pálca nélküli, kézmozdulatokkal történő varázslást, amit idővel valamennyiünknek meg fog tanítani. Mindenre fel kell készülni, hogy senki se legyen védtelen a pálcája nélkül, ha lefegyvereznék. Emmaline Darkbloomban pedig megvan a látás képessége, emellett rendkívül fogékony a fekete mágiára, mi pedig épp azzal állunk szemben. Maga pedig mindenkinél jártasabb a sötét varázslatokban és azok kivédésében. -összegeztem az intézkedéseimet.
-És nem csak az iskolán belül vannak érdekeltségeim. Draco Malfoy nem csak a jó szívem miatt újra a Roxfort tanulója, hanem az apja miatt. Pontosabban Lucius gyűjteménye miatt, amibe talán idővel bepillantást nyerhetünk. A kúriában olyan értékes, sötét erőket birtokló tárgyakat rejteget, talán akadhat köztük néhány használható is. -osztottam meg vele mindent, ami csak hirtelen előtörni akart belőlem, igyekezve megnyugtatni és elűzni a túlságosan is borús gondolatait, hogy a történelem állandóan megismétli önmagát, mert ezúttal nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Csüt. Júl. 19, 2018 9:23 am



Teljes mértékben ledöbbentem. Fogalmam sem volt róla, hogy Lara… igazából nem is Lara Hewitt, hanem Olivia Gomold. Viszont azt nem értettem, hogy ő maga miért nem kérdezett rá sosem a név elhagyásának okára. De erre is megvolt a kész válasz.
-Persze, hogy a diákok gonoszak, de attól még… ez miben más, mint ami Harry-vel volt? Mindenki hogy fel volt háborodva, amikor Harry kiskorában Hagrid szájából hallotta az igazságot, hogy ő egy varázsló, ráadásul a szüleivel Voldemort végzett. Petunia és Dursley ugyanazt tette vele, mint Dumbledore Lara-val… -fejtettem ki a véleményemet, ami kicsit sem volt pozitív. Nem tetszett a gondolat, hogy Lara igazából egy Gomold és hogy… Voldemort rokona.
Végül aztán én lettem az, aki meg lett kérve arra, hogy figyeljem meg Lara viselkedését, mert ha Dumbledore elmélete igaz és a nő valóban egy még ismeretlen Horcrux, akkor időben cselekedni kell. Ezzel egyet is értettem, azonban egy olyasvalakinek, mint én, aki ennyire jártas a fekete mágiában és sötét varázslatokban, egyet jelentett a legjobb barátja halálos ítéletében. Ha valaki horcruxá válik, azt nem lehet egyszerűen elpusztítani. Hogy életben maradjon, annak kell megölnie, aki megteremtette, de ha Voldemort már sejti, hogy Lara Hary-hez hasonlóan egy véletlen lélekdarab, akkor nem fogja megölni őt, sőt. El akarja majd vinni magával, hogy biztonságban tudhassa maga mellett. Én pedig, ebből kifolyólag tettem fel neki a kérdéseket, amik leginkább foglalkoztattak. Mégpedig az, hogy akkor ha úgy alakulna, meg kell öletnünk vagy ölnünk Lara-t, illetve ha a jelek is azt mutatják, Albus-nak igaza volt, akkor gyakorlatilag én nekem kell kimondanom a halálos ítéletet. Erre aztán az ő ábrázata is megváltozott és ugyanolyan kétségbeesetten nézett rám, amennyire szerintem én meredtem rá.
-Félreért, Lucretia! Nem gondolom magát semmiféle gonosz és aljas nőnek, aki ilyesmire képes. Csupán arra értettem, hogy ha beigazolódik Lara horcrux mivolta, akkor tulajdonképpen a sorsát végül az én szavaim pecsételik majd meg… -magyaráztam el neki a dolgot, az asztalon lévő kávésbögrékre pillantva. Eszem ágában sem volt őt megbélyegezni azért, amit tennie kell. Habár Dumbledore meghalt, mégis itt hagyta nekünk a feladatokat. A tekintetem így gyorsan átfutott Albus portréján, amely megint útnak indult, hogy a folyosókat rója.
Csak csendben, néha egy-egy hitetlen mosoly vagy horkantás kíséretében hallgattam végig az új igazgatónk előadását arról, hogy kit és miért alkalmazott és hogy őt igazából Dumbledore nevezte ki. Ezeket már magam is összeraktam azok után, hogy miket beszéltünk nemrég. Végül csak egy nagy sóhajt engedtem meg magamnak és némiképp bocsánatkérően pillantottam rá, hogy le kell lomboznom a lelkesedését. Igazán nem akartam ünneprontó lenni a számára, de mégis muszáj volt megtennem.
-Nézze, Miss Coliander… ez mind szép és jó, de… iszonyatosan naiv is… -emelkedtem fel a székemből, hogy kinyújtóztathassam elgémberedett tagjaimat.
-A horcrux létrehozásával bizonyára tisztában van. Ahhoz, hogy valaki egy ilyet teremtsen, ölnie kell. Voldemort pedig tökélyre fejlesztette ezt a dolgot, hisz már inkább kígyó, mintsem ember. Tom Denem… több darabra szabta a lelkét, nagyon magas szinten űzve a fekete mágia használatát… -kezdtem bele a dologba, hogy egyetlen részletet se hagyjak ki.
-És habár vannak, akik képesek erre… olyan ember még nem született e Földre, aki képes lenne visszafordítani a folyamatot. Hízelgő, hogy ennyire nagyra tart bennünket és a Malfoy-ok szarka mivoltát, de ettől még a tény, az tény marad. Senki élő ember nem volt még képes arra, hogy visszafordítsa a folyamatot. És nem hiszem, hogy mostanában fogja valaki feltalálni a módszert, amellyel megmenthetjük a nő életét… -adtam aztán a tudtára a szomorú igazságot, miszerint nem sok esély van arra, hogy Lara túlélje ezt a kis mutatványt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   Csüt. Júl. 19, 2018 12:16 pm



Nagyon sok dolgot végiggondoltam az elmúlt időszakban, mérlegelnem kellett minden eshetőséget, gondosan építettem fel minden egyes lépést, próbálva a maximumot kihozni a helyzetemből. Piton mégis olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna, a szavaim egyszerűen leperegtek róla, ő tökéletesen kritikus és elutasító volt, mint mindig. Még csak esélyt sem akart adni annak, hogy esetleg kiskaput találhatnánk valahol, inkább naivitásnak titulálta az egészet. Azért ez távol állt a naiv hozzáállástól, elvégre nem azt mondtam, hogy sikerülni fog, hanem hogy meg vannak a kellő eszközök hozzá, amivel sikerülhet. Értem, hogy ez a fekete mágia legsötétebbike, amihez olyan kevesen értenek, főként, hogy még a könyvek sem említik. A roxforti könyvtárban már nem található róla anyag, mióta Albus eltávolította onnan azokat, ismeretlen helyre elzárva. Csupán egyetlen könyv, a Legsetétebb mágia előszava tesz utalást egyáltalán a horcruxokra, az is elintézi annyival, hogy szó se essen róla. Egyetlen személy van csupán, aki nem egy, hanem több lélekdarabot is tárgyakba volt képes elhelyezni, és ezzel igyekezett biztosítani a halhatatlanságát. Voldemort, már ha egyáltalán még valóban életben van, pedig aligha lenne segítőkész a témában, és a horcruxokat egyébként is létrehozni szokták, visszavonhatatlanul. De én hinni akartam benne, hogy van más megoldás, mint hogy Hewitt professzort a Sötét Nagyúr elé vetjük, vagy mi magunk öljük meg. A túlélésére akartam játszani, nem pedig a feláldozására.
Túlzásnak érezte azt feltételezni, hogy ebből a sok emberből, bármily' nagyszerűek legyenek is, majd valaki csak megoldja a több száz éves rejtélyt. Szerinte ugyanis elég csekély az esély még arra is, hogy egyáltalán már megszületett az, aki majd felfedezheti a visszafordítás lehetőségét, ettől pedig végtelenül gúnyosan hatott az egész cáfolata. Olyan volt, mintha lemondott volna arról, hogy akárhogy is, de megmenthetjük Lara életét. Nem örültem neki, hogy ilyen könnyen feladja, de nem volt kedvem ezen hadakozni vele, ez az ő döntése, amit nem másíthatok meg. Hozzá hasonlóan, én is magam mögött hagytam a széken való ücsörgést, bár én inkább menni készültem, ennek tükrében nem láttam értelmét a maradásomnak.
-Rendben van. Ha Ön így érzi, elfogadom az álláspontját ezzel kapcsolatban. -hagytam rá a dolgot.
-Akkor mindössze csak annyit kell tennie, hogy szemmel tartja Larát, és ha beigazolódik Albus gyanúja, akkor jelzi felém. -foglaltam össze még egyszer, hogy akkor mit is várok tőle. Aztán, hogy mi lesz azután, az már egy másik kérdés lesz, akkor tényleg lépnünk kell valamit, addig is viszont kár ezen túl sokat rágódni.
-Köszönöm, hogy szakított rám időt és végighallgatott. Miss Sparkshine ügyében is. -tettem hozzá csendesen.
-Akkor tovább nem is tartanám fel... -jegyeztem meg amolyan végszóként, hogy aztán sarkon fordulhassak.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: So cold - Perselus&Lucretia   

Vissza az elejére Go down
 
So cold - Perselus&Lucretia
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Perselus Tobias Piton

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avada Kedavra :: Tekergők Térképe :: Roxfort :: Alagsor :: Bájitaltanterem-
Ugrás: