harry potter frpg
 
HomeKeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Love potion fail

Go down 
SzerzőÜzenet
Teszlek Süveg
Admin
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 3:39 pm



A hugrabugos Kevin Whitby-nek már egy ideje nagyon bejött az új igazgatónő, különösen, hogy ő minden számmisztika órán is találkozik vele. Elhatározta, hogy szerelme többé nem lesz plátói a nő irányába, hanem tenni fog azért, hogy imádata tárgya valahogy az övé legyen. A méltán híres Weasley Varázsvicc Vállalatnál szerezte be a szükséges szerelmi bájitalt, mely Csábítő Főzet néven vált kelendő portékává, ő maga ugyanis nem jeleskedett az efféle főzetek elkészítésében. Ám nem akarta a véletlenre bízni a dolgot, így tökéletes tervet eszelt ki. Belopódzott a Roxfort konyhájára, ami a Hugrabug klubhelyiségétől igazán nem volt messze, hogy belecsempéssze a bájitalt Lucretia szokásos kávéjába, amit az ott dolgozó házimanók készítettek el neki. Ezután már nem maradt semmi más dolga, mint a hetediken az igazgatói iroda előtt járőrözni, hogy Coliander őt pillantsa majd meg először, miután elfogyasztotta a jó erős feketét.

A továbbiak PM-ben kerültek rögzítésre a játékosokkal.

Reagsorrend: Perselus Piton, Lucretia C. Coliander

Jó játékot kívánok!

[A játékot Fred Weasley emlékének ajánljuk]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://avadakedavra.hungarianforum.com
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 4:56 pm



A szobámban ücsörögtem, kivételesen jóval lazább öltözékben, mint azt mindenki megszokhatta tőlem. Egy fekete nadrágban, fekete ingben és zokni vagy cipő nélkül gubbasztottam a baldachinos ágyamon, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a Lucretia-tól kapott pergamenen. Múltkor esélyem sem volt neki elmondani, hogy amúgy nem kimaradni akarok a Lara-val kapcsolatos dolgokból és a kutatásból, csupán felhívtam a figyelmét a nem elhanyagolható tényre, hogy olyan élő ember még nem született erre a világra, aki a horcrux készítést visszafelé is tudja csinálni. De az a nő… teljesen elvette az eszemet a nagy, szomorú és csalódott szemeivel, a fájdalmas pillantásaival és az együttérzésével. Lucretia azt hiszem, igazából belül is legalább annyira szép, mint kívül, ezt épp csak nem sokan veszik észre. Bár… amilyen rideg álcája van, én sem tenném. Hagyta, hogy azt higgyék róla, a Minisztérium küldte, hogy rossz ember… azt hiszem, ebben hasonlítunk.
Egy nagy sóhaj kíséretében hajítottam el a kezemben lévő pennát, majd pár percnyi mogorva és tehetetlen bámulás után összekaptam magam, az ingem fölött összehúzva a taláromat, ezúttal kihagyva a gombolkozást, hisz csak a papírost akartam feljuttatni az igazgatónőnek, így most kivételesen nem az irodát vettem célba e korai órán, hanem a szobáját. Csak reménykedtem benne, hogy megitta a keserű, cukor és tej nélküli kávéját, mielőtt még a szeme elé kerülnék, mert most valahogy nincs kedvem már reggel korán migrént kapni.
Amint felértem a hetedik emeletre, a megfelelő ajtó előtt azonban nem egy házimanót találtam, hanem egy hugrabugos diákunkat.
-Mr. Whitby! –mennydörögtem a nevét, hogy véletlenül se hihesse azt, nem felé robogok irtózatos sebességgel.
-Megtudhatom, mit ténfereg itt össze-vissza? -tettem fel először csak ennyi kérdést, mire a kávéról kezdett el hablatyolni, hogy felhozta az új igazgatónak a diákok nevében, békejobbot nyújtva.
Remélem ő sem hitte el, hogy ezt komolyan beveszem.
-Nincs magának jobb dolga, mint Miss Coliander irodája előtt lábatlankodni? Azt ajánlom, takarodjon órára, de rögtön, vagy annyi büntetőmunkát adok fel, hogy az ükunokája is azt fogja írni! –kaptam ki a kezéből a bögrét, majd amint elviharzott, azonnal bekopogtam, hogy átadhassam Lucretia-nak a kávét és a papírt is.
-Hát ez a Hugrabug aztán tényleg nem semmi alakokból áll... -dörmögtem magam elé, továbbra is a bebocsátásra várva.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 5:41 pm



Az ágyamon ücsörögtem, pontosabban egy papírrengeteg közepén és azok fölé görnyedve. A térdemen könyököltem, hogy az arcomat a tenyeremmel megtámaszthassam, másik kezemben pedig türelmetlenül forgattam a pennát. Egy halom pergamen hevert előttem, amik valójában ötödéves számmisztika dolgozatok voltak. Vagyis... akartak lenni. Tanítani, magyarázni imádtam, de a javítást már kevésbé élveztem. A legtöbben teljesen félreértelmezték ezt a tantárgyat és híján voltak a pontosságnak, az odafigyelésnek. Olyan valótlan elemzéseket tudtak írni, hogy az illető sírva menekülne, ha megtudná, hogy a saját rokona, barátja vagy akárkije miket vetett papírra róla, és még komolyan el is hiszi, hogy helyesek a számításai. Annak idején gondolom csak azért vették fel a tárgyat, mert valamit muszáj volt, és hát a jóslástan vagy a mugliismeret még ennél is népszerűtlenebbek tudnak lenni. A kényszer pedig nagy úr.
Az egyik alkotásnál még jót is nevettem, akkora zagyvaság volt. Erre muszáj volt egy kegyelem fél pontot megadnom, már csak amiatt, hogy sikerült egy jó pillanatot szereznie, annyira abszurd volt. Viszont a sokadik után már teljesen belefájdult a fejem a töménytelen sületlenségbe. Időben szerettem volna végezni, hogy még ma kioszthassam őket, de úgy éreztem, hogy egy szünetre van szüksége a az agyamnak, különben végleg szétrobban, arról nem is beszélve, hogy a szemeim is kezdtek kifolyni a girbe-gurba, olvashatatlan, máskor pedig cirádás betűktől. Egy lemondó sóhaj kíséretében pillantottam az ajtó felé, még sosem késett ennyit a kávém, máskor elég volt egyetlen pálcasuhintás, most viszont valahol elakadt az életmentő elixírem. Jobb híján elővettem egy újabb tekercs pergament és olvasni kezdtem a tartalmát, de sokáig nem jutottam vele, ugyanis kopogás törte meg a csendet. Végre! Mint ha karácsony lenne, úgy ugrottam le az ágyról, hogy ajtót nyithassak. Egy házimanóra vagy hasonlóra számítottam, de pont nem Pitonra. Először értetlenül meredtem rá, majd gyorsan átvettem tőle a bögrét.
-Kerüljön beljebb! -küldtem felé egy igazán hálás mosolyt, a kávéért természetesen.
-Mi szél hozta? -elálltam az útjából, hogy befáradhasson, én pedig azonnal belekortyoltam az isteni nedűbe. Hamar megbántam, hogy csak úgy beleittam, ahelyett, hogy épp csak kóstolás gyanánt emeltem volna a számhoz. Émelyítően édes volt, én pedig tiszta feketén szerettem, de mivel jól neveltek, így erőt vettem magamon és ahelyett, hogy elegánsan visszaköptem volna a bögrébe, inkább fintorogva lenyeltem, majd a bögrét a legelső erre alkalmas helyre raktam. Szívem szerint hajítottam volna, de nem voltam egyedül. Az álmom egy erős kávé volt, ehelyett valami sziruppal akartak megmérgezni.
-Ezt honnan szedte? Valami borzalmas... -állapítottam meg csalódottan, persze némi bocsánatkérő pillantást küldve felé. Egyáltalán nem őt okoltam érte, hisz így is nagyon rendes volt tőle, hogy személyesen adta át. Végül is. A jelek szerint attól még a szükséges koffein adagomat megkaptam, elvégre pont ugyanolyan ragyogóan napsütéses kedvem lett egy csapásra, mint amilyen odakint is volt.
-Úgy látszik, a házimanóknak rossz napja van. -forgattam meg a szemeimet. Semmi rosszallás nem volt bennem az irányukba, elvégre bárki tévedhet. Lehet, hogy ezt pont nem is nekem szánták, csak eltévesztették a bögrét. Valaki más pedig majd a keserű változattól fog félrenyelni.
-Egyáltalán hogy került magához? -mert ez az aprócska tény még nem került tisztázásra, mert ha valakire, hát rá számítottam utoljára. A múltkori beszélgetésünk óta most találkoztam vele először. Eleinte azt gondoltam, hogy jobb is volt így, de most, hogy itt volt velem, be kellett látnom, hogy tévedtem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 6:15 pm



Amint elkergettem Lucretia ajtaja elől a hugrabugos Mr. Whitby-t, azonnal bekopogtam, hogy bebocsátást nyerhessek és lepakolhassam a kezemben lévő tárgyakat. Csak azt bántam, hogy én lettem a kávéhordó, pedig annyira akartam, hogy az igazgatónő valamivel kellemesebb hangulatban fogadjon, mert a múltkori dolgok után azon sem akadtam volna fent, ha hozzám vágja a kávét, mondván, hogy az én fekete dolgaimon nem látszik, a kávé meg szépít, így a szám helyett az arcomba kéne öntenem azt, ha jót akarok magamnak.
De azért reménykedtem, hogy nem így lesz, így próbáltam egy kis határozottságot erőltetni magamra, amikor utat engedett nekem. Biztosan egy házimanóra számított, mint ahogy én korábban, csakhogy ő engem, én meg egy mitugrász diákot kaptam helyette.
-A pergamen… -válaszoltam kurtán, lopva pillantva végig a szobáján. Pont olyan volt, mint ő. Kívül, amikor az ajtó előtt áll az ember, félelem tölti el, hogy vajon mi várhatja, de belül sokkal tisztább, kedvesebb és vidámabb volt, mint azt az ember először gondolná egy ilyen ódon kastélyról. Csak figyeltem, ahogy beleivott a kávéjába és fintorogva nyelte le azt. Már ebből gondoltam, hogy az ostoba manók elnéztek valamit. Hiába, öregszenek azok is.
Igyekeztem elnyomni egy halvány mosolyt a gondolatmenetem miatt és a fintorgó arckifejezése láttán, így csak egy sóhaj volt a reakcióm, amikor a lötty után érdeklődött.
-Nem tudom, honnan szalasztották. Amikor ideértem, akkor egy hugrabugos fiú ácsorgott itt vele. Azt mondta, hogy a diákok nevében hozta, mint békejobb, de… én nem hiszem. Szerintem csak extra pontokat akart, vagy megkedveltetni magát az új, és Albus-nál egy fokkal szemrevalóbb igazgatóval… -vázoltam fel neki a helyzetet teljesen hidegen, mintha nem épp az előbb közöltem volna vele a saját nyelvemen, hogy még én is szépnek tartom.
Amikor aztán megjegyezte, hogy a házimanóknak rossz napja van, akaratlanul is egy mosoly kúszott a szám sarkára, amit én a fejemet rázva igyekeztem eltüntetni.
-Lehetséges. Én magam is úgy vélem, hogy fáradtak lehetnek. A legtöbbjük azóta itt van, hogy diákként még én is a folyosókat szeltem, persze… közel sem olyan gyorsan és figyelmetlenül, mint Black és a többiek… -jelent meg egy fintor a képemen a gondolatra. Gyűlöltem azt a bagázst és ez az idők során mit sem változott, maximum a negatív irányba, mert ki nem kopott belőlem.
-Mint már mondtam, Mr. Whitby hozta fel, én pedig elvettem tőle. Úgy gondoltam, egy diáknak az óráján a helye, nem pedig az igazgató szobájának ajtaja előtt. De elnézését kérem a zavarásért, már itt sem vagyok. –raktam le a kezemben lévő papírt, hogy kihátrálhassak.
-Ami pedig a múltkori dolgokat illeti… elnézését kérem, ha félreérthető voltam. Nagyra értékeltem, hogy segíteni akar egy számomra kedves embernek és természetesen én is segíteni szeretnék neki, de tudatnom kellett a száraz tényeket. –fúrtam a fekete szemeimet a gyönyörű, zöld szempárba.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 7:51 pm



A jöttének okaként említette a fekete mágiával átitatott pergament, amit még a gondjaira bíztam, vagyis inkább csak nála hagytam, de most valahogy a borzalmasan édes kávé sokkal jobban lekötötte a gondolataimat. Mikor aztán elmagyarázta, hogy egy hugrabugos diák akarta valamiféle béke jobbként átadni nekem a diáktársai nevében, csak legyintettem egyet.
-Akkor már mindent értek. Az is lehet, hogy direkt cukrozták el a törődésük jeleként. -gondolkodtam el a dolgon, elvégre ez hihetőbbnek tűnt, mint az, hogy nemes gesztusnak szánták az irányomba. Bár lehet inkább örülnöm kellett volna, hogy nem só volt benne, szép lett volna azt végigprüszkölni a szobám padlóján. Aztán szúrós szemekkel meredtem rá, mikor egy fokkal szemrevalóbb igazgatónak titulált Albusnál. Ezt természetesen nem hagyhattam szó nélkül.
-Egy fokkal? Most komolyan? Hát... ez elég lehangoló. Ha épp csak átugrom azt a bűvös mércét egy idős, ősz és szakállas varázslóhoz képest, akkor talán valóban érdemes lenne eltűnődnöm, hogy valami nem stimmel velem. -húztam el a számat elkeseredve, ami persze hamar mosollyá szelídült. Valójában inkább egy bénácska bóknak vettem tőle, mintsem sértésnek, elvégre tudom, hogy nem is annak szánta. Perselus nem volt túl jó a kedves szavak terén, de nem is okolhattam érte. Meg hát nem kellett, hogy kedveljen, elvégre mások sem tették, de azért jó lett volna.
Meg kellett állapítanom, hogy talán csak a házimanóknak volt rossz napja és csupán felcserélhették a bögrémet valaki máséval. Ő sem tartotta elképzelhetetlennek a fáradtságukat, elvégre sokán már az ő diákkorától fogva itt dolgoztak.
-Jaj, ne beszéljen Blackről, kérem. -ráztam meg a fejemet. Pont nem volt kedvem a hozzá hasonló alakokról cseverészni, ráadásul ő még csak el sem bírta viselni azt az animágust, így felesleges lett volna szavakat és időt fecsérelni rá. Nekem személy szerint persze nem volt különösebb bajom Sirius-szal, de azért szükség van hozzá egy külön lelkivilágra, ha belelendül a mondanivalójába. Van, hogy még nekem is nehezemre esik követni a gondolatmeneteit.
Érdekelt aztán, hogy végül, hogy került hozzá a kávésbögrém, mire pontosított a korábbi történetén, és már nevén nevezte a hugrabugos fiút.
-Szóval Mr. Whitby volt az. Róla nem feltételezném, hogy szándékosan szabotálta volna az italomat, az óráimon is rendkívül szorgalmas. Talán igaza lehet, és csak plusz pontokra vagy jobb osztályzatra utazott. -adtam végül igazat neki így utólag is, most hogy már tisztában voltam a részletekkel.
Elnézést kért a zavarásért, lerakta a keze ügyéből a már korábban is említett pergament, hogy aztán kihátrálhasson. Nem tetszett ez az ötlet. Annyit még hozzáfűzött, hogy sajnálja a múltkorit, amiért félreérthető volt. Ő csak reális akart lenni, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarna részt venni Lara megmentésében.
-Nem, én teljesen megértem, hogy nem akarja olyasmibe beleélni magát, ami talán nem is lehetséges. De én majd optimista leszek maga helyett is! -küldtem felé egy bíztató mosolyt, majd a keze után nyúltam, hogy visszahúzhassam őt az ajtóból, mielőtt még késő lenne és valóban kisétálna rajta. Ha eddig valami csoda folytán nyitva lett volna még, akkor most engedelmesen bezárult.
-Kérem, ne menjen még. Nem hagyhat magamra ezzel a sok förmedvénnyel. -böktem a fejemmel az ágyamon heverő pergamenekre, továbbra is mélyen a fekete szemekbe merülve.
-Sajnos ezek a dolgozatok nem túl érdekesek társaságnak. Persze akad köztük néhány nevetségesen szánalmas is, amik egy pillanatra feldobják az embert, de a legtöbbje inkább fárasztó. -osztottam meg vele ezt a teljesen lényegtelen információt, miközben közelebb léptem hozzá, továbbra sem eresztve a birtokomba vett karját, amire persze csak nőies finomsággal kulcsoltam az ujjaimat.
-Érdekelne, hogy maga miként látja a tantárgyamat. Bájitaltan tanárként biztosan átérzi, milyen az, amikor nem a kellő tisztelettel kezelnek egy fontos mágiaágat. De maga szörnyen kritikus, Perselus, így biztosan a számmisztikáról is megvan a véleménye. -csökkentettem tovább lopva a köztünk lévő távolságot, bedobva egy lényegtelen és értelmetlen témát. Úgysem a beszélgetésen volt a hangsúly. Valamiért a közelemben akartam őt tudni, és ezért mindent meg kell tennem, hogy maradásra bírjam.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 19, 2018 10:08 pm



Nem akartam tovább szót ejteni a túlcukrozott kávéra vagy arra, hogy a pergamen miatt jöttem el idáig. Megvolt, amiért jöttem és nem akartam több időt pazarolni erre, holott végre egy kicsit én is pihenhetnék az ágyamban, amire már ezer éve nem került sor. Szerintem olyan csomós és bekötött a hátamon minden izom, hogy Dumbledore is megirigyelte volna.
De aztán a furcsa gondolataimat, amiket a diákok nem hinnének el rólam, elűzte az, amikor Lucretia őszintén felháborodott a tényen, hogy csak egy fokkal szebbnek tituláltam, mint a régi igazgatónkat, holott… ez nagy szó volt tőlem. Igyekeztem továbbra is higgadtan, ám égbe szökött szemöldökökkel bámulni rá, hogy ez az érzelmi kirohanás honnan jött megint. Kötve hiszem, hogy pont az én véleményem foglalkoztatna egy ilyen nőt.
-Bocsásson meg, hogy megkérdezem, de… jól van? –pillantottam rá kendőzött aggodalommal, ahogy a hisztijéből egy csapásra mosolyt varázsolt, én meg úgy meredtem rá, mint mikor először jártam a Roxfortban.
Aztán a szó a házimanókra terelődött és elmondtam neki, hogy egyetértek őket illetően. Bizonyára fáradtak már, hisz a legtöbb azóta itt dolgozik, hogy én is ide kerültem, az meg már több mint 20 éve volt. Azon kissé meglepődtem, mikor kissé nyűgösen elcsitított azzal, hogy ne beszéljünk Black-ről. Ezt kissé furcsának találtam, de nem akartam fennakadni a részleteken, hisz végtére is, nem kellemes csevely miatt érkeztem, hanem magánügyben jártam el.
Aztán azt is pontosan elmeséltem neki, hogy ki volt az, akitől elkoboztam az igazgatónő kávésbögréjét, immár a nevén nevezve a fiút. Még szerencse, hogy kivételes memóriával rendelkezem, így rövid időn belül mindent meg tudok jegyezni, legyen az egy tanuló neve, vagy egy nagyon bonyolult bájital.
-Szóval figyel az óráján? –pillantottam rá kissé gyanakodva, de aztán inkább elintéztem egy lelki vállrándítással a dolgot, miszerint biztosan rémeket látok. A roxforti diákok képesek érdekes dolgokra, de azért azt nem hiszem, hogy cukorsokkot akarnának okozni Lucretia-nak. Így inkább elnézést kértem a múltkori dolgok miatt, de erre is meglepő reakciót kaptam.
-Optimista helye… -de itt félbeszakadt a mondatom, amikor a bársonyos, kissé hideg, hó fehér kéz az enyémhez ért. Nagy szemekkel bámultam előttem állóra, mikor arra kért, ne menjek még, majd jól hallhatóan a zár is kattan, foglyul ejtve mindkettőnket.
-A… a... a dolgozatok nagy többsége általában az… ma… majd megszokja, Miss Coliander… -jegyeztem meg csak ennyit, egy hatalmasat nyelve. Ahogy aztán közelebb lépett hozzám, még a levegő is beszorult a tüdőmbe. Képtelen voltam normális ütemben levegőt venni, a szívem hevesebben vert, amitől a nyaki artériám szemmel láthatóan lüktetni kezdett, nem is beszélve a forróságról, amit a bódító illata okozott nekem. Csak mereven bámultam rá, ahogy a mondatai után még közelebb lépett, szinte nullára csökkentve a távolságot köztünk, továbbra sem eresztve a karomat.
-A… a tantárgyáról? Őszinte leszek… diákként sem kedveltem túlzottan, de azt hallottam a diákoktól, hogy… hogy maga… na-nagyszerű tanár, Miss Colander. Kivételes érzéke van ehhez a tárgyhoz és érdekesebbé tette… -hablatyoltam össze valami értelmesnek tűnő dolgot, akaratlanul is mélyebben magamba szívva az isteni illatot.
-Nem szeretne le-le-lepihenni? –tettem fel aztán ezt a kérdést, mivel nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött érzelmi hullámot.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Pént. Júl. 20, 2018 6:56 am



Általában felettébb szórakoztatni tudott, ha valakit sikerült zavarba hoznom a puszta közelségemmel, de most egyáltalán nem erről volt szó, ebben nem volt semmi aljasság vagy haszonlesés. Vele egészen más céljaim voltak. Sőt... talán még azoknak sem nevezném azt, ami motivált. Ez az egész ösztönből jött, hogy itt tarthassam és magamhoz láncolhassam, még ha csak egy röpke időre is. Mindkettőnknek vannak kötelezettségei, de hála Merlinnek egyelőre még egyikünknek sem kellett órára sietnie, meg engem tán a lábam se vitt volna. Igazából azt sem tudtam, hogy hány óra lehet, és hogy egyáltalán lement-e már a megszokott reggeli a nagyteremben. Végül hagytam elúszni ezeket a kósza és jelentéktelen kérdéseket.
A belső késztetés hatalmas volt az irányába, ami ellen nem tudtam, és igazság szerint nem is akartam tenni. Minden szava érdekelt, szerettem a mély, mindig higgadt és kimért hangját is, de valahogy ezek dacára sem pont az kötötte le a figyelmemet, hogy milyen mondandója van, pusztán csak azért tartottam szóval, hogy a szobám önkéntes fogja legyen. Hogy valóban ne távozhasson innen idő előtt, még a karjánál fogva is megragadtam őt, persze mindenféle erőszakos szándék nélkül, hogy aztán minden egyes alkalommal apránként közelebb húzódhassak hozzá, a lehető legszorosabb formában. Nem szoktam senkit a személyes terembe engedni, de vele kivételt akartam tenni.
Kifogás gyanánt arról halandzsáztam neki, hogy mennyire nincs kedvem a dolgozatokba mélyedni, és neki kellene megmentenie engem ettől a kellemetlen elfoglaltságtól. Unalmasnak és többnyire szánalmasnak tituláltam őket, mire még nálam is sutább hebegésbe kezdett arról, hogy ez az általános igazság velük kapcsolatban, de majd megszokom. Mindezt olyan összeszedetlenül tálalta, hogy a megboldogult Mógus professzor is nyelvésznek tűnt hozzá képest, ami csak még vonzóbbá tette. Ennek a gondolata aztán mosolyt csalt az arcomra, és inkább nem kívántam tovább ezt a témát sem boncolgatni, ahogy megannyit passzoltam már a mai találkozásunk alkalmával.
Ám továbbra is beszéltetnem kellett, valami kifejtős kérdést bevetve, hogy elnyújthassam a vele töltött értékes időt. Jobb híján kikértem a véleményét a tantárgyammal kapcsolatban, elvégre a számmisztika majdnem olyan közel állt a szívemhez, mint ő. Érdeklődve, már-már szinte csillogó szemekkel hallgattam, amikor arról mesélt, hogy ő sosem volt oda érte, de a diákoktól azt hallotta, hogy nem vagyok csapnivaló a szakmámban, sőt, kifejezetten érdekessé tudtam tenni a mágikus számok világát. Rendkívül boldoggá tett a tény, ha ugyancsak ezt gondolták.
-És ezt valóban mondták, vagy csak most rögtönözte az egészet? - szegeztem neki gyanakodva, bujkáló mosollyal a kérdést, majdhogynem elengedve a fülem mellett az ostoba felvetését, de végül mégsem tettem.
-Dehogy szeretnék. Még csak most indult a nap. -ráztam meg a fejemet, célozva itt jogosan arra, hogy reggel van, normál körülmények között ilyenkor ébrednek az emberek, köztük jómagam is, ahogy láthatja. Ennek tetejébe egy csepp fáradtságot sem éreztem, kimondottan teli voltam energiával, mintha nem csak odakint lenne szikrázó napsütés.
-Tudja... a számmisztika jóval több annál, mint papíron való számolgatás, majd könyvekben való keresgélés. Nem hasonlítható a ködös jóslástanhoz, hiába teszik ezt előszeretettel. -kezdtem bele lelkesen, majd tétován, az alsó ajkamba harapva pillantottam fel rá. Kissé elbizonytalanodtam, ám végül a szabadon maradt kezemet lassan, szinte remegve mégiscsak az arcára simítottam.
-Egy bizonyos ponton túl nincs számolgatás, a tények kristálytisztán, félreérthetetlenül feltárják magukat... elég... elég egy kósza érintés. -futtattam végig demonstráció gyanánt ujjaimat az arcélén, jobbommal eleresztve végre a karját, hogy aztán a mellkasán pihenhessen meg. A szíve érezhetően olyan hevesen vert, hogy attól rögtön az enyém is ezt a ritmust vette fel, tovább fokozva az amúgy sem elhanyagolható zavaromat.
-Ebből is mindent megtudhatok magáról, Perselus. Talán még olyasmit is, amit eddig csak sejtett önmagával kapcsolatban. A számok előtt nincsenek titkok. -a fekete szempárt továbbra sem eresztettem az enyémek fogságából, miközben elnémítottam a hangomat. Már nem nagyon tudtam értelmesnek tűnő fecsegést imitálni, igazából nem akartam munkáról vagy hasonlóról beszélni vele. Életemben először éreztem szerelmesnek magam, és ez semmihez sem volt fogható, valódi eufória, amit vele is meg akartam osztani, hogy ne csak engem részegítsen meg reménytelenül.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Vas. Júl. 22, 2018 12:47 pm



Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, hogy Lucretia megragadta a karomat és maradásra akart bírni. Nem igazán voltam biztos benne, hogy mitől lett ilyen nagy a lelkesedése irányomba, de szemmel láthatóan nagyon élvezte, hogy zavarba sikerült hoznia engem. Mi tagadás, nő ilyen közel ritkán került hozzám, Lucretia pedig amúgy is gyönyörű, okos és titokzatos. Mégis mit akarna egy ilyen nő egy olyantól, mint… amilyen én is vagyok. Ez valahogy… nincsen rendjén.
Végül aztán a munkájára terelte a szót, hogy dolgozatokat kell javítania, de nincs kedve, így mentsem meg tőlük. Már magában ez furcsa volt, ahogy az egyre csökkenő távolság is, ami köztünk volt. Iszonyatosan zakatolni kezdett a szívem, megakadt a levegő a tüdőmben, és olyan melegem lett, mintha legalább egy sütőben lennénk.
Kikérte aztán a véleményemet a tantárgyáról is, mire elmondtam neki, hogy már diákként sem rajongtam különösebben, de a tanulóktól azt hallottam, lopva és akaratlanul elkapott beszélgetéseikből, hogy meg vannak elégedve a tantárgy újraértelmezésével és a tanárnővel is. Mondjuk, utóbbit valahogy teljes szívemből meg tudtam érteni, így igazából nem is lepődtem meg azon, hogy a hugrabugos fiú kávét hozott az igazgatónőnek. Persze ő rögtön gyanakodva fordult hozzám, az arcán mégis egy mosoly próbált meg elbújni közben. Tényleg nem értettem semmi t abból, ami történt, így csak nagy szemekkel meredtem rá, próbálva kiszabadítani a kezemet.
-Valóban hallottam ezt diákoktól, ahogy elhaladtam a folyosókon. Igazán megnyerő lehet a tanítási stílusa… -jegyeztem meg csak ennyit, majd egy hatalmas nyelés volt minden reakcióm, amikor a szabadon maradt kezét az arcomra simította.
Még a hideg is kirázott és szinte patakokban folyt rólam a verejték, ahogy a puha tenyér az idő és gondok által cseppet sem kímélt arcomra siklott. Nem mondanám, hogy nem esett jól ez a gesztus, azonban valami kezdett nagyon furcsa lenni. Kizárt dolog, hogy tényleg ennyire rokonszenvesnek tartana. Mintha…
-E… e… ez igazán lenyűgözőnek hangzik, Miss Coliander… -jegyeztem meg csak ennyit, egy pillanatra lehunyva a szemeimet. Nem tudtam és nem is akartam több dolgot mondani neki, inkább óvatosan a kezeire csúsztattam az enyémeket, mintha attól félnék, hogy egy érintésem darabokra törhetné őt.
-Valami nincs rendben magával… -találtam meg végül a hangomat, finoman húzva el magamról a kezeit.
Kissé bizonytalanul néztem körbe a szobában, egy pillanatra elidőzve a szüntelenül gőzölgő kávén. Olyan furcsa a fény itt… mintha a kávégőz nem is fehér, hanem sokkal inkább… rózsaszínes lenne.
-Kérem, üljön le. –pillantottam le rá, majd finoman az ágya széléhez húztam, hogy le tudjon ülni oda, amíg rájövök, mi üthetett belé.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Vas. Júl. 22, 2018 2:21 pm



Megvillantottam legmegnyerőbb mosolyomat és úgy néztem rá, mint aki menten ráveti magát, persze erről szó sem volt. Nem vagyok valami kis könnyűvérű nőcske, aki mindenkire egyből rámászik. Csak felvont szemöldökkel meredtem rá, mikor közölte, hogy szerinte valami nincs rendben velem. Nem értettem, hogy ezt mégis miből gondolta, elvégre nem adtam jelét annak, hogy rosszullét kerülgetne. Kettőnk közül sokkal inkább neki lett volna szüksége arra az orvosi ellátásra, neki voltak valami krónikus lázra utaló tünetei.
-Pedig... jól vagyok... -töprengtem el a dolgon, mint aki gyorsan végiggondolja, hogy érez-e valami fájdalmat vagy lappangó betegséget, de az öndiagnózis eredménye negatív lett. Némán figyeltem, ahogy igyekezett lehámozni magáról az ujjaimat, én pedig kissé értetlenül, de készségesen hagytam neki. Arra kért aztán, hogy üljek le, és hogy a szavainak nyomatékot is adjon, egyenesen az ágyam felé húzott. Erre viszont már nem voltam vevő.
Én nem akartam az értelmetlen ücsörgést választani, mikor ő itt volt velem, elvégre az micsoda időpocsékolás lett volna a részemről. Eszem ágában sem volt leülni, így makacsul megfeszítettem a testemet, jelezve a maradási szándékomat.
Óvatosnak induló, majd annál határozottabb mozdulattal markoltam meg a talárja nyakát, hogy a korábbinál is közelebb vonhassam magamhoz. A művelethez szinte lábujjhegyre kellett emelkednem, a magassarkúm nélkül ugyanis a szokásosnál is jobban fölém tornyosult. Egy ideig hezitálva fürkésztem a tekintetét, majd végül összeszedtem minden bátorságomat, hogy gyengéden megcsókolhassam, elvégre egy ideje már csak erre vágytam. Ettől ő érezhetően teljesen lefagyott, ami még egy számomra is értelmezhetetlen mosolyt csalt az arcomra, majd végül eleresztettem őt, elállva az útjából. Engedelmesen foglaltam helyet az ágy szélén, arrébb hessegetve pár pergament, nehogy összegyűrjem valaki dolgozatát. Feltűnt aztán, hogy valamiért a kávésbögrével kezdett el szemezni, amiben az a borzalmas lötty volt.
-Nyugodtan a magáé lehet. Valami émelyítően édes. Ha tudtam volna... -borzongtam meg már csak az ízének a gondolatától is.
-Bár... inkább nem ajánlom senkinek sem. -tettem hozzá gyorsan. Összeszűkült szemekkel figyeltem, ahogy a magasba emelte, majd igazán tudományosan kezdte el forgatni a kezében.
-Maga szerint nem cukor volt benne, ugye? -siklott most már az én tekintetem is a bögrére. A benne lévő italnak ennyi idő alatt ki kellett volna hűlnie, ez viszont még mindig kitartóan gőzölgött, ráadásul annak színe is szokatlan volt. Az állagára már inkább nem is voltam kíváncsi, bár azt szerencsére innen pont nem is láthattam, különben lehet elhánytam volna magam. Szorosan hozzábújni jobb elfoglaltság volt, mint kétes eredetű kávékat tanulmányozni, de ha őt ez teszi boldoggá...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Szer. Júl. 25, 2018 9:18 pm



Csak egy hatalmas, csalódott sóhaj volt a reakcióm arra, amikor Lucretia teste érezhetően megfeszült. Miért is gondoltam, hogy egyszerű lesz őt az ágyba parancsolni, hogy üljön le, és maradjon is ott, amíg én azt nem mondom, felkelhet. Persze neki rögtön tiltakoznia kellett, nem hagyva, hogy megtegyem ezt a műveletet.
Végül aztán, amint az ujjai a taláromat fonták át, még kevésbé kaptam levegőt. Éreztem, hogy ahogy egyre közelebb mozdul,. Rajtam úgy uralkodik el a zavarodottság. Teljesen elöntött a forróság, a szívem hevesen vert és igazából… az volt a legszomorúbb az egészben, hogy egyszerre vágytam rá és éreztem, hogy ez nem igazi. Lucretia valószínűleg egy gyengébben ható szerelmi bájital áldozata lett és mivel engem látott meg először, így én lettem hamis imádatának tárgya. Pedig... mindketten tudjuk, hogy józanon sosem tenne ilyet.
Már amikor először megláttam, akkor felkeltette az érdeklődésemet a vörös hajával, a szépségével, a szakmaiságával és azzal a furcsa kisugárzásával, mintha ugyanúgy maszk mögé bújna, mint jómagam. Teljesen lefagyva, fülig elvörösödve, a vágy és keserűség csillogásával a szememben álltam előtte és némán hagytam, hogy megtegye, amit akart.
Nem löktem el magamtól, amint ajka az enyémhez ért, de nem is viszonoztam azt. Jól tudtam, hogy ez a csók nem nekem szólt, hanem egy hamis vágynak. Valaminek, amit varázslattal idéztek elő, én pedig nem akartam bedőlni neki, bármily’ édes lett volna ebbe a keserédes illúzióba ringatni magamat. Lucretia és én sosem leszünk egy súlycsoport, ezt ő is és én is tudjuk. Egy pillanatra azért behunytam a szememet, elfojtva egy minden áron kitörni készülő könnycseppet, hisz ha valakivel szemben, akkor velem szemben az ilyen különösen kegyetlen tréfa.
Amint leült az ágyra, előbb csupán a bögrét kezdtem el vizsgálni, ügyelve arra, hogy mérgemben ne robbantsam apró darabokra, majd lassú, kimért léptekkel elindultam felé, hogy szemügyre vehessem.
-Ezt a kávét én sem ajánlanám… -tettem hozzá csak ennyit, majd a magasba emelve kezdtem el figyelni a kavargó fekete löttyöt, ami a fényben néha pirosasnak, máskor inkább rózsaszínesnek tűnt.
-Nem, szerintem nem szimpla kávé volt benne... –sóhajtottam lemondóan, egy pillanatra megrándult ajkakkal, ahogy a feltörni készülő üvöltést igyekeztem elfojtani. Az élet nem mindenkivel kegyes és nem mindenkit szeret. Engem valamiért különösen gyűlöl ez az undorító létezés.
Kissé talán a kelleténél agresszívabban csaptam le a szirupossá vált kávét a  helyére, amitől a csésze oldalán apró hajszálrepedések jelentek meg. Nem akartam vele különösebben foglalkozni, inkább Lucretia kis készletéhez lépkedtem, hogy megtaláljam a nekem kellő dolgokat.
-Közönséges csalán és citromvirág… közönséges csalán és citromvirág… -mantráztam magamban, mint valami holdkóros.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Szer. Júl. 25, 2018 10:51 pm



Csak csendben, érdeklődve, és persze engedelmesen az ágyon ülve figyeltem, ahogy a kávés bögre tartalmát fürkészte, mintha legalább arról akart volna valami szakvéleményt írni egy mágikusan tudományos folyóiratba. Ha valakiből, belőle lehet még ezt is kinéztem volna. Először nem értettem, hogy mit akar vele, még az is felmerült bennem, hogy talán meg óhajtja inni, ha már én nem éltem a lehetőséggel a túlzottan édes íze miatt, de ezt a mérhetetlen ostobaságot hamar elvetettem. Végül kezdtem megérteni, hogy mi kelthette fel az érdeklődését, ugyanis a kávé még ennyi idő után is megállíthatatlanul gőzölgött, ráadásul elég furcsa színösszeállításokban pompázott a kifogyhatatlan gőze. Piros... rózsaszín... ismét piros. Ez engem is nyugtalanítani kezdett, felmerült hát bennem a gyanú, hogy talán nem is cukortól lett ilyen förtelmesen émelyítő, hanem talán... vasfű kivonat?
Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, pedig ez kizárt volt, kijelentette, hogy ezt az italt ő sem ajánlaná fogyasztásra, majd megerősített abban, hogy egyáltalán nem az, aminek látszik, pontosabban nem csak az. Én pedig egyáltalán nem örültem a hírnek, a semmiből jött, még soha nem érzett boldogságom ugyanilyen iszonyatos sebességgel látszott szertefoszlani, mint ahogy érkezett. Élveztem ezt az érzést, és most lélekben elveszítettem, már csak fizikailag volt jelen. Nem volt valódi.
Aztán olyan erővel csapta a kemény felülethez azt a szerencsétlen bögrét, hogy teljesen összerezzentem, ahogy sikerült kizökkentenie a lassan mélabússá váló gondolataimból. Ennek nyomán rögtön repedések szegélyezték az oldalát, amiben a saját összetörtségem torz tükörképét véltem felfedezni. Ám hiába a bögre sérülése, a benne lévő valami nem kezdett el átszivárogni rajta, amitől elkapott egy megmagyarázhatatlan rosszullét. Már csak nem is cseppfolyós... Bele se akartam jobban gondolni, hogy micsoda ócska bájitalt itattak meg velem azok a manók, vagy a hugrabugos Whitby, és ezáltal ő maga.
Lopva pillantva rá követtem a tekintetemmel a mozgását, igyekezve hozzá párosítani az alig kivehető szavait, amiket nem hozzám intézett, hanem láthatóan keresett valamit. Közönséges csalánt és citromvirágot. Vettem egy mély levegőt, próbálva uralkodni magamon, hogy ellenálljak a hamis késztetésnek, amit az irányába éreztem. Kicsit olyan volt ez, mint az Imperius átokkal viaskodni, hogy a saját testem ura maradhassak. De jelen esetben soha nem volt érzésekkel kellett megbirkóznom. Felkeltem az ágyról, majd bizonytalan léptekkel indultam meg felé, kivételesen nem azért, hogy magamra vonjam a kitüntető figyelmét, pedig csábító volt a lehetőség.
-A legfelső polcon vannak. Jobbról a negyedik a citromfű, balról a második pedig a csalán. -igyekeztem semmitmondó hangszínt erőltetni magamra, de még így is egy leheletnyivel lelkesebbre sikerült a kelleténél. Kedvem támadt felképelni magam, helyette inkább csak magam elé emeltem a kezemet, felfordítva a tenyeremet, hogy egy ki nem mondott begyűjtőbűbájjal hívhassam magamhoz a pálcámat, ami valahol az ágyon hevert a pergamenre vésett dolgozatok rejtekében.
Amint magához vette a szükséges hozzávalókat, habozva ugyan, de megragadtam a csuklójánál fogva, hogy áthúzhassam magammal az irodába, ami közvetlen összeköttetésben volt a szobámmal. A Dumbledore-tól megörökölt főnix, Fawkes rögtön méltatlankodni kezdett, amiért felvertük az álmából ezen a korai órán. Mit sem törődve vele suhintottam az üst felé, ami mostanában túl sokszor került használatba. Rögtön tűz kezdett pattogni alatta, az eddig üres üst pedig félig lett vízzel.
-Magának kell elkészítenie. -pillantottam fel rá jelentőségteljesen és némileg bocsánatkérően. Nekem ugyanis az is nehezemre esett, hogy egyáltalán elengedjem őt, így a mozdulat, ahogy eleresztettem a csuklóját, igencsak görcsösre sikeredett.
-A falgyomot hagyja ki belőle. Arra allergiás vagyok. -fűztem hozzá gyorsan, mielőtt még a végén bele is halok az iránta érzett szerelmembe. Az iroda másik végébe vackoltam be magam, a tőle lehető legtávolabb eső pontba.
-Meséljen a pergamenről! Sikerült kiderítenie valamit? -utasítottam szinte remegő hangon. Nem akartam mindennek a tetejébe még parancsolgatni is neki, de amíg beszél, addig is a szavai kötnek le, nem pedig az, hogy újra a karmaim közé kaparintsam.
-Tényleg olyan szörnyű átok védte? -legalábbis Abbott mániája ez volt, hogy jobb lenne békén hagyni ezt a fekete mágiával átitatott tárgyat, mielőtt még valami bajom esik miatta, ha megpróbálom feltárni a titkait. Miközben a válaszára vártam, a pálcát mániákusan az ujjaim között forgattam, mint az értelmi sérültek a Szent Mungóban. Aki szerint nem vagyok normális, az hörpintsen egy kis szerelmi bájitalt és próbáljon meg foggal-körömmel ellenállni neki. Közben egy hang a fejemben persze azt szajkózta, hogy minek kínzom magam ilyesmivel, mikor sokkal könnyebb lenne...
-Talán tévedünk... mi van, ha mégse volt semmi a kávéban. -szegeztem rá a tekintetemet, a sarokba hajítva a pálcámat, mielőtt még túl erős lenne a kísértés és egyetlen hanyag pálcaintéssel eltüntetném az üst tartalmát.
-Hagyja azt a csalánlevest. -nehezebb volt, mint gondoltam.
-Sokkal-sokkal hasznosabban is eltölthetnénk az időt. -küldtem felé egy célzás értékű mosolyt. Amolyan házimanó életérzés fogott el, hogy ahányszor valami sületlenség hagyja el a számat, a fejemet a falba kellene vernem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 26, 2018 8:38 pm



Miután sikerült megállapítanom, hogy mi volt az a vacak, amit megitattak vele, kissé talán agresszívabban csaptam vissza a bögrét az eredeti helyére, mint kellett volna. Ennek köszönhetően még én is észre vettem, ahogy Lucretia összerezzent, majd szemügyre vette az apró repedéseket.
-Sajnálom… nem akartam sem megijeszteni, sem kárt tenni a bögréjében. Ígérem, kapni fog egy másikat tőlem… -majd valamelyik házimanóval felhozatok neki alkalomadtán egy újat, mert jelenleg nem igazán tűnik úgy, hogy ebben az életben én még személyesen találkozni akarok vele.
Végül a saját kis készletéhez sétáltam, hogy megkereshessem a közönséges csalánt és a citromvirágot a polcokon sorakozó tárolókban. Persze nem kértem tőle segítséget, jobb szerettem volna, ha az ágyon marad, távol tőlem. Akárhogy vesszük, nem lettem és nem is lennék képes kihasználni ezt az állapotát, de a szájának… édes, puha és forró ajkainak emléke még elevenen élt bennem, hisz csak pár perc telt el azóta, hogy kényszer hatására megcsókolt engem. De végül ez a tervem dugába dőlt, amint felkelt és hozzám sétált. Azt hittem, megint eluralkodott rajta a hamis imádat, de erőt vett magán és csupán útba igazított, hogy merre találom a szükséges dolgokat.
-Köszönöm, Lucretia… -suttogtam halkan, majd el is emeltem a dolgokat a polcról, hogy nekiláthassak a főzetnek. Mintha csak a gondolataimat olvasta ki, magához hívta a pálcáját, majd megragadta a csuklómat és áthúzott az irodájába, gondolom azért, hogy nekilássak az elkészítésnek. És milyen igazam lett. Előhívta az üstöt, ami rögtön félig telt vízzel, majd ropogó tűz kíséretében állt előttem, készen arra, hogy feloldozzam a tulajdonosát.
-Én is így gondoltam… -pillantottam le rá, majd a keze görcsös mozgását figyelve egy újabb fájdalmas sóhaj hagyta el a számat, jelezve, hogy én komolyan nem hiszem el a pechsorozatot, amibe kerültem. Csak bólintottam a kérésére, majd amint eltávolodott tőlem, munkához is láttam.
-Nem tudom. Az ég egy adta világon semmit nem csináltam vele, azon kívül, hogy Arsenius fejéhez akartam vágni… -jelentettem ki kezdetben csak ennyit.
-Egyáltalán nem kellett volna vele babrálni. Tudja jól, hogy járt Dumbledore. És azt is tudjuk, hogy Olivia Gomold, azaz Lara Hewitt ugyanaz az ember. Erről ennyit… -fortyogtam magamban, körülbelül olyan lendülettel, mint az üstben kavargó, sötétben pompázó ital. Azt nem akartam az orrára kötni, hogy az ő épségéért aggódtam igazán, hisz nem akartam tovább rontani ezen az abszurd helyzeten.
Csak felvont szemöldökkel néztem a nőre, higgadtságot erőltetve az arcomra, miközben belül valami meghalt bennem. Egy újabb ember, egy újabb dolog, amire Perselus Piton csak vágyhat, de igazából sosem kaphatja meg. És ez szörnyen fájt. Egész életemben kínzott az, hogy mindig volt valami, amit nem kaphattam meg. Az aranyvér, a békés iskolai évek, Lily Evans, a tömérdek barát, a szerelem és szeretet… most pedig… végképp kicsúszott alólam minden.
-Én nem hiszem… ne legyen ostoba, Lucretia. Maga egy igazán… gyönyörű nő, okos és józan ítélőképességű. Amint megissza ezt… -emeltem fel egy üvegcsét, amibe átmertem egy keveset a főzetből.
-Ugyanannak az alagsorban megbújó, hatalmas és szerencsétlen, ijesztő és rideg denevérnek fog látni, mint mindenki más. Elmúlik majd ez a kínzó, hamis érzelem… ígérem… -sétáltam hozzá közelebb, hogy átadhassam neki a fiolát.
-Ez a beszélgetés pedig, nem történt meg… -jelentettem ki, miután átvette az üveget, így hátráltam pár lépést, hogy biztos távolból figyelhessem őt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucretia C. Coliander
Roxfort igazgatónője
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Csüt. Júl. 26, 2018 10:03 pm



Miután segítettem neki, hogy hol találja az ellenszerhez szükséges alapanyagokat, igyekeztem távol tartani magam tőle minden értelemben, de persze ez nem volt olyan egyszerű mutatvány, mint ahogy azt elképzeltem. Egy pillanatra sikerült kizökkentenie azzal, hogy a nevemen szólított, amire eddig még talán sosem volt példa, és ettől az egész olyan... nem is tudom... emberinek tűnt. Bár nincs jó szó rá. Mániákusan ragaszkodott az igazgatónő vagy a Miss Coliander megnevezésekhez, így ez most elég éles váltás volt.
Úgy vonzott, mint a mágnes, én pedig foggal-körömmel ellen akartam állni neki, és ettől olyan hatást kelthettem, mint aki nem normális és az elmebajok osztályáról szökött meg, főleg, hogy még a pálcámat is jó messzire hajítottam, nehogy véletlenül elvarázsoljam az üst készülő tartalmát. Próbáltam elterelni a gondolataimat és felhozni valami értelmes témát, amivel addig is szóval tarthatjuk egymást, de legfőképpen engem, hogy ne törjem hülyeségekben a csőrömet. Felhoztam hát a pergament, amit volt kedves visszahozni nekem, tudni akartam, hogy mire jutott vele és tényleg olyan szörnyű átok védte-e, mint amit Arsenius előre vetített vészjóslóan. Elképedve meredtem rá, mikor rávágta a kérdésemre, hogy ő aztán nem tudja. Teljes nyugalommal kijelentette, hogy nem csinált vele semmit sem azon kívül, hogy Arseniust agyon akarta verni vele. Majdnem kibukott belőlem valami félbujtási hajlam, hogy miért nem tette, de inkább ráharaptam a nyelvemre. Blacket is leszóltam a kedvéért, ez azért már túl sok lett volna a jóból. Aztán kifejtette a véleményét, hogy alapból sem kellett volna vele babrálni, enélkül is tudjuk, hogy Lara valójában Olivia és Gomold. És ne akarjak úgy járni, mint Dumbledore.
-Igaza van... -vágtam rá meghunyászkodva, holott a szemöldök felvonásom épp az ellenkezőjét sugallta. Én ugyanis azon a véleményen voltam, hogy attól még jobb lenne beleolvasni, ki tudja még milyen információkat tartalmazhatnak azok a rúnák, és a következmények legyenek az én bajom, ők csak a maguk dolgával törődjenek.
A bájital aztán visszavette az irányítást és újra áradni kezdett belőlem a töménytelen ostobaság, próbáltam meggyőzni, hogy talán nem is volt semmi a kávémban, szóval ne kotyvasszon tovább, hanem inkább velem foglalkozzon. Ő azonban továbbra is hajthatatlan volt és egészen mást vallott erről, mint én. Közölte, hogy gyönyörű, okos és józan ítélőképességű nő vagyok. Utóbbival vitatkozni tudtam volna, de jól estek a szavai, a folytatás viszont kevésbé, miszerint ha megiszom a bájitalt, úgyis másként fogom őt látni, pont ahogy mások. Tiltakozni akartam, de végül csak némán figyeltem, ahogy közelebb sétált, hogy átadhasson egy apró üvegcsét, amiben a kész bájital volt, majd hozzátette, hogy ez a beszélgetés pedig nem történt meg. Szinte biztos voltam benne, hogy ha ezt megiszom, akkor nem csak hogy a beszélgetés nem történt meg, de még a mai találkozásunk sem.
-Köszönöm... -jegyeztem meg csendesen, elvéve tőle az ellenszérumot. Kissé vonakodva ugyan, de lehúztam a fiola sötét színű tartalmát. Szinte még végig sem száguldott a nyelőcsövemen a csalán és a citromvirág kivonat, máris megmagyarázhatatlan üresség érzés fogott el, majd ezt szédülés követte. Hogy az egyensúlyomat megőrizhessem, meg kellett kapaszkodnom az előttem állóban, mély levegőt véve.
-Nem tudom, hogy ivott-e már ilyet, de egy biztos, szörnyű íze van. -végül aztán erőt vettem magamon, rá emeltem a tekintetem, hogy bocsánatot kérhessek tőle, amiért ilyen helyzetbe került. Kerültünk. Persze nem tehettem róla, és álmomban sem feltételeztem volna, hogy bárki bármit belekeverne az italomba, ilyen még sosem fordult elő velem. Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy épp Pitont kellett először megpillantanom, hogy aztán kényszeredetten belehabarodjak. Mindig is ellenségesen viszonyult hozzám, soha nem volt rest a tudtomra adni, hogy mennyire nem kedvel engem, állandóan kioktatott és célzásokat tett arra, hogy számító kis dög vagyok, aki átlátszó játékokat űz. A végén még képes lesz felemlegetni ezt a napot, ha valamilyen döntésem nem tetszik majd neki. Bár talán pont ez a hozzáállás volt a szerencsém is. Más talán visszaélt volna a helyzettel és csak neki volt meg a kellő szakértelme, hogy felismerje az árulkodó jeleket és elkészítse az ellenszerét.
Az ő helyzete azonban talán még az enyémnél is rosszabb volt. Én furcsa mód boldognak éreztem magam attól a szerelmi bájitaltól, és olyan érzéseket tapasztalhattam meg, amiket korábban sosem volt módom. A Beauxbatonsban akadt néhány fiú is, de zömében csak lányok jártak oda. Sose fogom elfelejteni azt a sok beképzelt aranyvérű fruskát és a nyávogós, fellengzős hangjukat, az erőltetett francia akcentusukról nem is beszélve. "Lüszi dhrágám, nem kéllene ilyén ru'ákat 'ordánod. A fékéthe nem tul nöies." Ráadásul ott sem maradtam túl sokáig, a szüleim halála után hamar magántanuló lettem Caramel és a felesége döntésére. Aztán szintén az ő javukat szolgálva belecsöppentem egy kényszer házasságba, amit egyáltalán nem élveztem. Mikor annak vége lett, macskaként éltem a Roxfortban Frics mellett. Nem egy szerelmes regénybe illő élet.
Neki viszont roppant kellemetlen lehetett, hogy megőrizze a türelmét és a tapintatosságát velem szemben és ne vágjon a fejemhez valami beszólást, amikkel olyan mesterien és bőkezűen bánt, ahányszor csak találkoztunk. Meglepően... kedves volt.
-Elnézését kérem ezért az egészért... -pillantottam fel rá egy halvány mosoly kíséretében, szinte belepirultam a gondolatba, hogy csak úgy rávetettem magam és képes voltam megcsókolni. Inkább a halántékomat kezdtem el masszírozni, ugyanis a fejem majd' szétrobbant. Mondhattam volna, hogy sajnálom, de ez nem volt igaz, elvégre nem érintett annyira rosszul, mint talán kellett volna.
-Kérem, küldje fel hozzám Mr. Whitby-t, van egy meglepetésem a számára. És nem fogja zsebre tenni. -húzódott aztán gonosz vigyorra a szám. Nem maradhat büntetlenül az, amit tett, illetve tenni akart velem. Az iroda ajtaja kitárult, hogy nyugodtan távozhasson rajta, gondolom nem én voltam az egyetlen, aki nem szeretett volna kettesben maradni a másikkal ezek után, hanem ő is hasonló véleményen lehetett. Mielőtt még azonban átléphette volna a küszöböt, egy szóra feltartottam.
-Ó, és Perselus... ha már egyszer ez a beszélgetés nem történt meg, akkor nyugodt szívvel kérhetem, hogy kezdjen valamit az önbizalmával. Ha a másik oldalát is ismernék, minden nő magába lenne szerelmes. És mostantól mindig hívjon Lucretiának. -küldtem felé egy halvány mosolyt. Az ő szájából olyan különlegesen hangzik. Na már ha mi még találkozunk ebben az életben, mert egy jó darabig nem szeretnék a szeme elé kerülni, ugyanis kizárt, hogy ne minden alkalommal ez a mai eset jusson az eszembe.

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy valaki kopogtasson az ajtómon. Azonnal rendeztem a vonásaimat, hogy életemben először leszúrhassak egy diákot, ráadásul teljesen megérdemelten.
-Bújjon be, Mr. Whitby! -szóltam ki neki kedélyesen, küldve felé egy hatalmas mosolyt, amint belépett. Megállapodott az iroda közepén, én pedig látványos mozdulattal tettem le a tőle kapott kávésbögrét az asztalomra, úgy fordítva azt, hogy a repedések ne látszódjanak. Időközben ugyanis sikerült átmentenem a szobából ebbe a helyiségbe. Kecses léptekkel indultam meg felé, hogy körbesétálhassam, majd megálljak előtte és tetőtől talpig végigmértem.
-Maga igazán helyes fiú, Kevin. -búgtam az ajkamba harapva, élvezve, hogy sikerül zavarba hoznom. Erre vágyott, most pedig mégis meglepettnek tűnik, holott pontosan ezt akarta elérni. Ostoba kölyök!
-Ma pedig különösen jól néz ki. -feszítettem tovább a húrt csillogó szemekkel meredve rá.
-Oh igen és köszönöm, megkaptam a kávét, amit küldött. Annyira sajnálom, hogy nem tudta személyesen átadni, ezért is küldettem rögtön maga után Piton professzorral. -simítottam aztán végig az arcán, beletúrva a hajába. Végül azonban megmarkoltam azt, hátra vetve a fejét, hogy a pálcámat egyenesen az álla alá szegezhessem.
-Magának teljesen elment az esze!? Azt akarja, hogy kicsapjam innen? -emeltem fel a hangomat, talán életemben először.
-Nem elsőéves már, hogy ne legyen tisztában a szabályokkal! A Roxfortban még Dumbledore ideje alatt is tilos volt a szerelmi bájitalok használata! És egyébként is micsoda erkölcstelen, ocsmány eljárás ez, mások érzéseivel, önálló akaratával játszadozni. Arról nem is beszélve, hogy a bájitalok különféle növényekből készülnek és magának fogalma sincs arról, hogy ki hogy reagál bizonyos összetevőkre. Hogy számolt volna el a lelkiismeretével, ha a lángoló szerelem helyett megölt volna!? Nagy szerencséje, hogy Piton professzor még időben átlátott a furcsa állagú és gőzű kotyvalékán. -meredtem rá összeszűkült szemekkel, végül leeresztettem a pálcámat és elhátráltam tőle.
-De nagyvonalúan megbocsátok magának, Mr. Whitby! Viszont a büntetése nem marad el, ami reményeim szerint kellően súlyos lesz ahhoz, hogy örökre elmenjen a kedve az ilyesmitől. Azonban! Szerencsétlenségére én nem vagyok túl jártas ebben és félek, hogy túlságosan méltatlanul enyhe büntetést szabnék ki magára, ami saját magam arcon köpése lenne. Így! A maga büntetése és Perselus szemfülességének a jutalma az lesz, hogy ő szabja ki a büntetését, ő velem ellentétben tökéletesen érti ennek a művészetét. -osztottam meg vele az elképzeléseimet most már teljesen semleges, szinte már lenéző arckifejezéssel.
-És most azonnal indítson hozzá! Ha megtudom, hogy nem járt nála, akkor még rosszabb büntetést kap, és csak miután azt teljesítette, akkor repül innen, nehogy még a kirúgás megváltásnak tűnjön ahhoz képest, ami magára vár. -intettem a pálcámmal az ajtó felé, ami hatalmas durranással vágódott ki, egy láthatatlan erő kitessékelte a hugrabugos diákot, majd hatalmas dörrenéssel becsapódott utána, éreztetve az iránta táplált igazgatói dühöt. Elégedetten pillantottam az ajtó felé, majd ledobtam magam a székre, arcomat a tenyerembe temetve, komolyan nem akartam elhinni, hogy ez épp velem történt. Annyira... megalázó!
-Nem gondolja, hogy ezt egy kicsit túljátszotta? -csendült fel aztán Dumbledore hangja, miután végre felhagyott a szunyókálás tettetésével.
-Szerintem még visszafogtam magam. -küldtem felé egy gyilkos pillantást, összefonva magam előtt a karjaimat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   Szomb. Júl. 28, 2018 12:12 pm



A, -valószínűleg mentőötletként- , felhozott témára, miszerint a pergamen tényleg olyan súlyos fekete mágiával volt-e körülvéve és védve, csak annyit válaszoltam neki, hogy fogalmam sincsen. Semmit nem tettem vele, azon kívül, hogy azt a féleszű Arsenius-t akartam vele agyoncsapni, amiért belepiszkált a tekercsbe. Nem kellett volna feltörni a rúnákat, egyáltalán nem. Talán már nem sokan emlékeznek arra, hogy mit tett Dumbledor-ral az a gyűrű, de én igen. Tisztán él bennem a kép, ahogy a keze, még az elő testén kezdett el szép lassan rohadni. Ezt pedig, valamennyivel finomabb formában vele is közöltem, ahogy azt is, hogy e nélkül is tudtuk, hogy Lara egy Gomold sarj és Olivia a neve.
-Nem, maga szerint nincs, de nem fog ellenem cselekedni… -jegyeztem meg csak ennyit, teljesen hidegen, majd inkább visszatértem az eredeti tevékenységemhez és folytattam tovább a bájital készítését.
Amint ismét megszólalt, biztos lehettem benne, hogy megint a bájital beszélt belőle. Nekem pedig, kezdett elegem lenni ebből az Isten verte helyzetből, így közöltem vele a tömör véleményemet. Megosztottam vele, hogy ő egy gyönyörű, okos és alapjáraton józan ítélőképességű nő. Azt is elmondtam neki, hogy ha ezt a szert megissza, akkor ugyanúgy fog tekinteni rám, mint bárki más ezen a világon. Szerencsémre nem tiltakozott ez ellen, így közöltem vele, hogy ez a beszélgetés nem történt meg, majd csak figyeltem, ahogy átvette tőlem a fiolát, aminek némi habozás után fel is hajtotta a tartalmát.
Amint belém kapaszkodott és megszólalt, csak egy elnéző mosoly ült ki az arcomra. Először elmondta, hogy szörnyű az íze, majd némi hatásszünet és ki tudja mennyi belső monológ meg gondolat után elnézést kért tőlem azért, ami történt.
-Nem kell elnézést kérnie tőlem. Nem maga tehet róla… -zártam le ennyivel a témát, ugyanis már nagyon menekülni akartam innen. Nem akartam vele a kelleténél tovább egy légtérben tartózkodni, mivel ezután, az eset után szerintem hosszú időre száműzzük az ilyen kis találkáinkat.
-Azonnal, igazgató asszony… -jegyeztem meg csak ennyit, majd sarkon is fordultam és meg is indultam a kitárt ajtó felé. Azonban még mielőtt átléphettem volna a küszöböt, egy újabb kis kioktató szöveg következett. A megjegyzéseire aztán csak a fejemet ráztam, majd egy keserű mosoly húzódott végig az arcomon.
-Az élet nem fair, Lucretia. -jegyeztem meg a dolgot, majd azzal a lendülettel távoztam is.

Hatalmas lendülettel csaptam be magam után a szobám ajtaját, amely a tanterem felé volt elhelyezve. Az első kezem ügyébe kerülő, nagyot csattanó tárgyat a csukott ajtóhoz vágtam, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében vágtam földhöz a taláromat is, amelyet nem olyan régen még Lucretia keze szorongatott, ahogy közelebb vont magához.
Némi csend után aztán összekaptam magamat és átsétáltam a termembe, hogy a íróasztal fölött görnyedve nekiláthassak pár dolgozat javításának. A szokásosnál is otrombább üzeneteket hagytam a tanulóknak a hiányosságukkal kapcsolatban, de amint kinyílt az ajtó, azonnal le is csaptam a hatalmas pergamenköteget.
-Mr. Whitby… miben segíthetek? –pillantottam rá felvont szemöldökkel, higgadságot erőltetve az arcomra. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, már egy gonosz vigyor terült szét a képemen és így meredtem az előttem álló fiúra.
-Remélem, tisztában van vele, hogy tevékenysége nem csak az iskola házirendjét és igazgatónk emlékét sértette meg, hanem erkölcsileg is teljesen elfogadhatatlan. A büntetése tehát ehhez mérten lesz igazítva. Ki fogja válogatni a halott futóférgeket az élőktől, védőkesztyű nélkül, valamint az összes terráriumot és döglött valamint élő állatok tárolóedényét. Legalább viselkedésben rokonságot mutat azokkal, amiknek a mocskát suvickolhatja a tanév hátralévő részében. És kérem, jelentkezzem Frics gondnok úrnál, hogy Hóborc után immár maga fog takarítani ebben a tanévben… most elmehet. –intettem felé, aminek hatására egyenesen kirepült a tanteremből, az ajtó ezek után aztán becsapódott utána.
-Örülj neki, hogy nem változtattalak át valamivé… -kezdtem el a halántékomat masszírozni, magam elé dörmögve a szavakat.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Love potion fail   

Vissza az elejére Go down
 
Love potion fail
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [T2] Fehér Rózsa Potion és Méreg Bolt
» Love Bites - Vámpírnaplók RPG
» Greg hálószobája
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» Love Bites

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avada Kedavra :: Tekergők Térképe :: Roxfort :: VII. emelet :: Az igazgató irodája és szobája-
Ugrás: