harry potter frpg
 
HomeKeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Arithmancy - Avengaline&Arsenius

Go down 
SzerzőÜzenet
Arsenius Abbott
Hollóhát házvezető (rúnaismeret)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   Csüt. Aug. 09, 2018 5:13 pm



Lucretia a minap megkeresett azzal, hogy az egyik elsős diákom érdeklődést mutatott a tantárgya iránt. Habár azt csak a harmadik évtől lesz alkalma felvenni, a nő mégsem látott semmi kivetnivalót abban, hogy az egyik órájára beüljön, hogy saját maga dönthesse el, hogy valóban tetszik-e neki a tantárgy, vagy első hangzásra tévesen ítélte meg azt, csupán az ismeretlen vonzása miatt, hogy őt idézzem. Magam sem láttam semmi kivetnivalót ebben, egészen addig, míg az igazgatónő ki nem jelentette, hogy épp az az időpont lenne a legjobb számára, mikor a végzősökkel van órája, mert akkor egyúttal Avengaline Sparkshine összeismerkedhetne Hermione Granger-rel, akitől nagyon sokat tanulhatna. Ezzel nem is lett volna gond, ha az az időpont nem esett volna egybe az elsősök bájitaltan órájával. Kizártnak tartottam, hogy én még egyszer valaha is kérjek valamit a Mardekár házvezetőjétől. Piton kellemetlen alak, és értesültem arról is, hogy mindjárt a legelső alkalommal összetűzésbe kerültek a lánnyal, így szinte kizártnak tartottam, hogy ezek után hajlandó legyen épp őt elengedni. De Lucretia csak hanyagul legyintett az aggodalmaskodásom hallatán, és közölte, hogy ő már áthidalta ezt a problémát, beszélt Perselusszal, az pedig áldását adta rá. El sem akartam hinni a dolgot, ha nem tőle magától hallom, biztosan azt gondoltam volna, hogy ez csak valami mendemonda. Lucretia gyönyörű és okos nő, a furcsa, elbűvölő kisugárzásáról nem is beszélve, de azért kíváncsi lettem volna rá, hogy mi egyébbel győzte meg Pitont, hogy a számmisztika fontosabb lehet egy elsősnek, mint a kötelező bájitaltan. Erre a kérdésemre azonban már nem kaptam választ tőle. Illetve csak valami olyasmit, hogy kifejtette az álláspontját és abba már nem akart belekötni, de ez olyan... kevésnek tűnt.
Üzentem Sparkshine kisasszonyért, hogy a dolgozó szobámban várom, mert valami fontos dologról kell beszélnem vele. A negyedikes Rose-Mary a jelek szerint célba ért, mert hamarosan kopogtatás hallatszott az ajtó másik oldaláról. Nyomban oda siettem, hogy beengedhessem a szőke lányt.
-Szervusz Avengaline! -köszöntöttem őt egy mosollyal, majd elálltam az útjából, hogy beljebb fáradhasson. Egy szék felé böktem a fejemmel, jelezve, hogy nyugodtan foglaljon csak helyet.
-Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idesiettél. -ültem le vele szemben.
-Coliander igazgatónő jelezte felém, hogy szeretnél bemenni az egyik órájára. -kezdtem bele.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   Pént. Aug. 10, 2018 9:24 am

Nem is tudom hol kezdjek bele.

Nem olyan rég kezdődött az első tanévem ebben az iskolában és én rengeteg új dologgal találtam magamat szemben. Elég sokat olvastam és informálódtam arról az időszakról, amiből úgymond a szüleim kivágták magukat.

Például a Potterekről és a sok egyéb jó és kevésbé jó dologról is. De most nem ez a lényeg, azaz inkább az a része, hogy egy alkalommal, amikor próbálgattam a szárnyaimat a folyósón, amikor az igazgatónő arra járt. Nos ennek eredményeképp meglettem hívva az egyik számmisztika órára, de azóta nem lett egyeztetve a dologgal kapcsolatban.

Pár nap bőven eltelt azóta, és pár felsőbbévestől megtudtam, hogy éppen bájitaltan órával esne egybe az óra, melyen Hermione is ott lenne, így mélyen belül el is temettem a dolgot, hiszen Piton professzor tuti nem engedne el az órájáról, pláne nem mióta pikkel rám.

Kissé fájt tudni, hogy ilyen miatt lesz ez törölve, de valószínűleg megoldódik majd egy délutáni időpontban az ismerkedés.

Eléggé meglepődtem amikor Rose-Mary egy fancsali és kárörvendő mosollyal azt mondta, hogy hívat a házvezető tanár. Még pont elkaptam, hogy már másokkal arról fecsegtek, hogy megint valami lecseszést kapok, ami miatt bevallom gyomoridegem lett.

Félve lépkedtem a lépcsőkön és a folyosókon, amíg azon törtem a fejemet, hogy vajon miért leszek megint bajban. Pedig az utóbbi időben maximum azért kaphatok, hogy a folyósón tanultam meg a vízidéző varázslatot, meg egyik nap zárás után is bent voltam a könyvtárban.

Na meg elkaptak a folyosón is egyik este…

Most tuti akkor megint Rose-Marynek lesz igaza, ennyi baltett után várható egy intő.

Így hát amikor odaértem az ajtó elé, már kétségbeesett voltam. Bekopogtam és lassan nyitották ki az ajtót, ami mögött meglepően nyugodt arccal találtam meg a tanár urat, mikor az ajtó mellett bedugtam a fejemet és benéztem


-Elnézést!

Kissé ideges hanggal mondtam neki, ahogyan beléptem mellette és sugallatára idegesen a térdemet szorítva ültem le a székre. Fejemben már a kicsapás és az intő közötti legrosszabb dolgok jártak, de szerencsére nem kellett szólnom, hogy mi miatt hívtak ide.

Nem is kell mondanom, hogy mekkora kő esett le a szívemről. Egy nagyot sóhajtottam és kicsit lesütöttem a szememet, majd mosollyal felvértezve néztem vissza fel. Tehát nem leszek talán lecseszve


-Igen, a folyosón találkoztam vele egyik nap és megkérdeztem tőle, hogy miért nem találkozhatok vele órákon, erre pedig azt mondta, hogy nekem még nem tart órákat, mellé pedig elmesélte miről is szól, nos én pedig kíváncsi lettem. Elnézést kérek érte, hogy ilyen sok problémát okozok! De sajnos hajt a kíváncsiság és az Igazgatónő nem mondta, hogy ütközik az órám vele, remélem egy délutáni óra alkalmas lenne ezt is megejteni, persze ha csak engedélyezi!

Hadartam el neki hosszasan mi is és miért történt aznap. Valójában nem vagyok buta, hogy elmondjam, hogy a varázslat miatt figyelt fel rám, de valószínüleg többet tud, mint amire én számítok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arsenius Abbott
Hollóhát házvezető (rúnaismeret)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   Pént. Aug. 10, 2018 5:07 pm



Amint Avengaline megérkezett, rögtön hellyel kínáltam, hogy aztán magam is leülhessek vele szembe és elárulhassam neki, hogy miért is kellett idefáradnia hozzám. Belekezdtem a mondandómba, hogy Lucretia jelezte felém, hogy a lány szeretne részt venni az egyik óráján. Rögtön kifejtette, hogy egyik nap a folyosón találkozott az igazgatónővel, akitől megtudta, hogy a számmisztikát csak a harmadik évtől lehet felvenni a tanulható tantárgyak listájára.
-Nincs baj a kíváncsiságoddal, és a tudásszomj, főként a Hollóhátban igenis becsülendő. -feleltem mindössze ennyit arra, mikor a részleteket ecsetelte nekem.
-Az igazgatónő mindent elmesélt a bámulatos Aguamenti bűbájoddal kapcsolatban, így én is, mint házvezető tanárod, engedélyeztem számodra, hogy bemenj az órájára. -fűztem hozzá ezt az információt. Lucretia rendkívül elégedett volt az önszorgalmával, hogy elsőévesként képes volt egy hatodikosoknak szóló anyagot elsajátítani.
-Én is egyetértek azzal, hogy ha érdekel a számmisztika és szeretnél betekintést nyerni, akkor nem állhatunk az utadba. Jó ötletnek tartom azt is, hogy megismerkedj Hermione Granger-rel, aki tényleg kiváló tanuló, így csak jót tanulhatsz tőle. -állapítottam meg egy mosoly kíséretében.
-Az óralátogatásra jövőhét pénteken kerül majd sor. Bájitaltan helyett számmisztikára mész. A tanterem szintén az alagsorban van, így még csak nem is kell másik irányba menned. -árultam el neki a bűvös információt, hogy kihagyhatja Piton egyik óráját, illetve belesűrítettem még a mondandómba azt is, hogy merre találja majd Coliander termét.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   Yesterday at 10:22 am

Kezdtem érteni miről is van szó és felettéb megnyugtató, hogy nem kell repülnöm, maximum a seprűmön a kviddics pályán.

A tanárom elképesztő nyugalommal kezdte el mondani a dolgát, amin meglepődtem picit és amikor kimondta, hogy ő is engedélyezi legszívesebben megöleltem volna a világot! Lassan, szépen lassan tényleg el fogok oda jutni, hogy beülhessek egy olyan órára amelyre eddig csak felsőbb évesek járhattak.


-Köszönöm szépen!

Tettem hozzá fülig érő mosollyal, majdnem kiesve a székemből. Kicsit túlpörögve érzem most magamat, mint amikor megkaptam a felvételi értesítőmet…

-Rendben! Köszönöm mégegyszer…

Egy gondolat kezdett el bántani, ezért tartottam egy apróbb szünetet beszédemben, majd lesütöttem a fejemet és folytattam

-Piton professzor engedélyezte? Vagy tőle még… nos el kéne kéredzkednem?

Ez egy kis árnyékot vet az egészre, végül is Piton professzortól jelenleg tartok kicsit. Nagyon! Ami azt illeti, nem nagyon akarom nála elpattintani azt a kis erecskét a honlokán azzal, hogy el akarok jönni az egyik órájáról. Pláne, hogy az alagsorban lesz mind a kettő, még lehet előtte szólni is fog hozzám… Na azt nem nagyon akarom.

Fejemben már most hallom, hogy „Ő az a lány akinek a számmisztika fontosabb volt a bájitaltannál


-Tanárúr… Őszintén megvalva eléggé tartok Piton Professzor véleményétől…

Tettem hozzá félénken kerek szemekkel a házvezetőmnek
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arsenius Abbott
Hollóhát házvezető (rúnaismeret)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   Today at 2:42 pm



Kifejtettem neki a véleményemet, hogy mennyire támogatom a törekvéseit, és hogy ennyi idősen nem a bolondozás foglalkoztatja, hanem a tanulás köti le a figyelmét, és még a szabadidejéből is hajlandó lenne erre áldozni. Így hát biztosítottam róla, hogy én nem fogok az útjába állni.
Így hát közöltem is vele a most már biztos tényt, hogy jövő hét pénteken végre részt vehet Lucretia számmisztika óráján, így kihagyhatja a bájitaltant. Felvilágosítottam továbbá, hogy az igazgatónő tanterme is az alagsorban van. Neki rögtön csak egyetlen kérdése volt, persze teljesen jogosan, hogy még engedélyt kell-e kérnie Pitontól. Azután őszintén bevallotta, hogy nem szívesen vállalkozna rá, mert fél a professzor véleményétől, bár szerintem nyugodtan kijelenthetnénk, hogy magától a férfitól, amin cseppet sem csodálkoznék.
-Nem, neked már nincs dolgod ezzel. -küldtem felé egy bíztató mosolyt.
-Kész tényként kezelheted a jövő pénteket. Piton professzor engedélyezte, hogy kihagyd az óráját. Coliander igazgatónő nem bízta a véletlenre, és ő maga beszélt vele erről személyesen. -magyaráztam neki, hogy szemernyi kétsége se maradhasson.
-Nem hiszem, hogy Piton professzornak utána bármilyen véleménye is kellene, hogy legyen. Engedélyt adott, te részt veszel a számmisztika órán helyette, nem pedig lógsz az órákról. Utána minden megy majd a régi kerékvágás szerint, és ugyanúgy részt veszel a pénteki és a többi bájitaltan órán is. -igyekeztem megnyugtatni, bár igazából nem voltam benne biztos, hogy nem tesz majd esetleg a későbbiekben ezzel kapcsolatban valamiféle szemrehányást. Ha valaki, hát Piton biztosan képes lesz felemlegetni, hogy azért nem tudja az anyagot, mert a számmisztika fontosabb volt neki és hasonlók. Ha véletlenül belebeszélne az órába, szinte hallom a lelki füleimmel, hogy megjegyezné, hogy fogja be a száját, mert nem másnak az óráján van, ahol lehet megengedik az ilyesmit, de ő nem tűri. Belőle aztán bármit kinézek, ha rosszindulatról van szó.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Arithmancy - Avengaline&Arsenius   

Vissza az elejére Go down
 
Arithmancy - Avengaline&Arsenius
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avada Kedavra :: Tekergők Térképe :: Roxfort :: VI. emelet :: Rúnaismeret tanár szobája-
Ugrás: