harry potter frpg
 
HomeKeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]

Go down 
SzerzőÜzenet
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Vas. Júl. 01, 2018 9:46 pm

Az első tanítási nap.

A fény erősen sütött be az ablakomon, amikor az ébresztő után hirtelen húztam ki a függönyt. Szerettem reggel a napfényben lenni. Olyan kellemes érzés volt, de sajnos egy röpke pillanatnál tovább nem élvezhettem ma, hiszen első tanórára kellett készülnöm.

-Bájitaltan! Azt hiszem annak a terme az alagsorban lesz. Kelleni fog ez a két könyv és még egy pár dolog.-most úgy tűnhet, hogy Darjeeling magában beszélt, pedig pár társához, akikkel együtt készült az órára. Lassan készültek el a lányok, de amikor elindultak, akkor mindhármuk léptei fürgék voltak. Útközben aztán páran még hozzájuk csapódtak, hiszen nem sokan voltak annyira szorgosak, hogy áttanulmányozzák az épületet, így akik tudták, hogy merre visz az út, ők mutatták a többieknek. Vagyis inkább csak követték őket, próbálva nem lemeradni.

Nem vagyok annyira buta, hogy azért mások miatt késsek. Hiszen mindenkinek a saját felelőssége az órára járás. Késés pedig nem elfogadható. Aránylag hamar sikerült odeérnünk már majdnem tizen a terembe és úgy tűnt mi vagyunk az elsők. Nem haboztam és sietve ültem be a második sor közepére, egyenesen a pódium elé, hogy mindent jobban és tisztábban értsek. Már csak a Professzor hiányzott
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Kedd Júl. 03, 2018 11:52 am



A tanév elkezdődött és ismét elő kellett adnom a bemutatkozás részét, hisz az első órám az elsőévesekkel volt. Nagyon sokan felvették a tantárgyamat, így idén nem csak szinte a Griffendél és Mardekár tanulói tisztelnek meg amúgy elenyésző figyelmükkel, hanem lesz egy-két Hollóhát és Hugrabug házba való diákom is. Kíváncsi leszek a felhozatalra, bár talán idén megúszok egy újabb Granger vagy Potter-Weasley páros féle egyént, akik vagy nem figyelnek rám, vagy nem hajlandóak befogni a szájukat.
Amint elérkezett a reggel, szinte már-már kényszeredetten keltem ki az ágyból, magamra kapva a szokásos öltözékemet, így indulva meg a folyosón. Ahol elhaladtam, eloltottam a fényt adó fáklyákat, míg el nem értem a tantermet. Gyorsan kicsaptam magam előtt az ajtót, aminek hatására a moraj abba maradt, így végre mindenki rám emelte a tekintetét, még akkor is, ha amúgy látszott rajtuk, hogy egyáltalán nem érdekeltem senkit, vagy legalábbis egy részüket.
- Mivel itt nemigen hadonászunk a pálcával, maguk biztosan úgy vélik majd, hogy ez nem igazi mágia. Nos, nem is várom el, hogy átérezzék, milyen csodálatos az üstben finoman fortyogó főzet fölött fodrozódó füstfelhő és az emberi véredényekben szétáradó folyadékok elmét elbódító, érzékeket elzsongító ereje… Tőlem megtanulhatják, hogyan kell dicsőséget forralni, hírnevet a palackba zárni, sőt halált rejteni a dugó alá – de csak akkor, ha nem olyan tökkelütöttek, mint a tanítványaim többsége. –jelentettem ki nemes egyszerűséggel a dolgot, miközben végignéztem a díszes társaságon.
-Nézzük, mennyire vannak tisztában azzal, hova is keveredtek… mitől függ a levek sűrűsége és hány csoportba soroljuk a bájitalokat? –néztem szét a teremben, majd végül rámutattam a második sor közepén ülő, szőke, Hollóhátba került lányra, aki közvetlenül velem szemben ült.
-Nos Miss…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Kedd Júl. 03, 2018 8:25 pm

Erős és karakterisztikus jellemnek tűnik a tanárunk. Egyenesen berontott a terembe és végig sem nézve rajtunk, tört előre a teremben. Hátborzongatóan nagy csend lett a teremben.

Személy szerint én majdnem felugrottam annyira megijedtem a dörrenéstől. De egyben úgy hiszem, hogy erre jó oka volt Piton Professzornak. Nem habozott, rátért a lényegre.

Tekintetem egyenesen az ő szemeibe néztek, és talán kissé fura dolgokat mondott úgy érzem, hogy valójában ezzel méri fel, hogy vajon kik azok a személyek akik ténylegesen tudják, hogy hol is vannak.Talán emiatt is kérdez egyenesen tőlem. Szólítására felálltam és folytattam

-Miss Sparkshine. Avengaline Sparkshine a nevem, a válasz pedig az lenne, hogy a levek sűrűsége, azaz a keverékeké legjobban az adagolástól függ. Mindenből pontosan annyit kell beletenni, amit az ital indokol, ellenkező esetben hatása elmarad, vagy akár súlyos balesetekhez vezethet. Típusa összesen három van, mégpedig Szerelmi-érzelmi, szépségi és fizikai szerek, Kártékony hatású kábitalok és végül a Gyógyító és erősítő bájitalok, természetesen ezeket a csoportokat tovább lehet bontani.
-Feleltem büszkén, hiszen előző este úgy egy órát töltöttem azzal, hogy átlapoztam pár könyvemet, bár arra nem számítottam, hogy ténylegesen szükség lesz rá. Azonban nem tudtam, hogy mit kéne még hozzátennem, így leültem.

Remélem jól emlékeztem és nem hagytam ki egyet sem belőle
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Szer. Júl. 04, 2018 10:57 am



Semmi kedvem nem volt az elsősöket felvilágosítani, hisz tudtam, hogy valószínűleg egyiküket sem fogja érdekelni a tantárgyam. Ezért aztán, szokásomhoz híven beviharzottam, egy pálcamozdulattal szüntetve meg minden fényt, ami engem zavart, hogy aztán a díszes társaságnak szentelhessem a figyelmemet. Az egyik, feltehetőleg Hollóhátba került lányt szólítottam fel, hogy megválaszolja a kérdésemet. Nem azért mondtam, hogy „Miss…” mert érdekelt a neve, de ő mégis bemutatkozott, tudálékosan mondva minden szót, miközben felállt, mintha akartam volna, hogy ennyire okostojás módon álljon a kérdéseimhez. Amint befejezte a szövegelést, és végre letette a fenekét a székére, egy nagy levegővételt követően kezdtem bele a mondókámba.
-Nos, kisasszony, úgy tűnik, egy újabb Hermione Granger-rel gazdagodott iskolánk csodálatos épülete. Aki nem ismerné a végzős lexikonunkat, annak elárulom, ő volt a legidegesítőbb diákom, akit tanítottam. De tisztázzuk: Ha válaszol nekem, nem szükséges felállnia, csupán ülő helyében pontosan válaszolnia. Először is: úgy lenne a válasz, vagy úgy van? Alapjáraton minden kimondott szava helyes volt, kivéve a tény, hogy mindig pontosan azt kell tenni, amit leírtak a receptbe. –kezdtem bele a dologba, egyenesen a túlbuzgó újoncunkra pillantva.
-Akkor ezt a kérdést válaszolja meg nekem, Miss Granger 2. Ha a recept azt írja, hogy vágjuk darabokra a hozzávalót, de én összenyomom, és így több levet kapok, akkor én most tönkretettem a főzetet, vagy hatékonyabb megoldást találtam? Mert ha magunktól rájövünk dolgokra, egyedibbé tehetjük a bájitalt, a magunkévá és nem biztos, hogy a képünkbe robban a főzet. Ebből látszik, hogy a tudása könyvekből bemagolt, olcsó maszlag, nem pedig az, amit ez a tárgy magába foglal. –néztem körbe a teremben, a döbbent arcokat látva.
-Megkérdezhetem, hogy miért nem jegyzetelték le a tanári jó tanácsokat? –húztam össze a szemeimet, mire mindenki kezében villám gyorsan járni kezdett a penna.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Szomb. Júl. 07, 2018 12:27 am

Nos bár legnagyobb igyekezetem volt arra, hogy imponálhassak a tanáraimnak úgy néz ki, ez a professzor allergiás erre. Ezzel nem is volna bajom, hiszen mindenki szereti, ha valamiért fontos lehet. Azonban amikor a szavai elhagyták ajkait...

Nos először csak leültem és próbáltam állni a tekintetét, ezt így fél percig bírtam is, míg nem Granger 2 nem lett a nevem. Ezt kissé erősnek éreztem, és bár nyugodtan és türelmesen hagytam, hogy elmondja a mondandóját, a végén csak kibukott belőlem egy röpke válasz

-Nos elnézést, de a nevem Avengaline Sparkshine, talán nem halotta legutóbb-erre kissé érzékeny vagyok, főleg merr büszke vagyok a családomra, majd folytattam, bár lehetséges, hogy nem volt bölcs döntés-Mindazon által az Ön által felmutatott eljárás változtatás elsősorban csak a hozzávalóknál módosítják a kinyerés hatékonyságát, nem pedig közvetlenül a főzetben hozzáadott értékeket, mégis van pár alapanyag, amely a vágás és préselés során másmilyen végkimenetelű alapanyagot eredményezhet. Egyszerű példa erre a citrom vagy a narancs. Vágás során egyszerű szeleteket kapunk, amely magában tartalmaz mást is nem csak a gyümölcs levét-Majd kissé megdöbbenve magamon és illetlen viselkedésemen elpirultam... Végülis... Ellentmondtam egy tanáromnak!?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Perselus Piton
Mardekár házvezető (bájitaltan)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Szomb. Júl. 07, 2018 11:23 am



Csak felvont szemöldökkel néztem végig a Hollóhátas kisasszonyon, aki azt gondolta, hogy amilyen stílusban beszéltem én vele, olyanban beszélhet ő is velem. Pedig ez nem így működik. Amit szabad Jupiternek nem szabad a kisökörnek. Miss Sparkshine is megfogadhatta volna ezt a tanácsot, mielőtt engem kezd el kioktatni a saját tantárgyamból. Csupán semmitmondó fejjel néztem rá, majd egy székért nyúltam, hogy a padja elé húzva közvetlenül vele szemben ülhessek le.
-Hadd súgjak meg magának valamit, kisasszony. Ez itt a Roxfort, nem pedig a Sparkshine család birtoka, ahol minden rózsaszín, napsütés és szivárvány. Itt nem fognak tapsolni magának, ha bemagol egy könyvet és kétségbe vonja a tanára képességeit. Remélem tisztában van azzal, hogy melyik tanárral és hogyan kell beszélnie. Én nem vagyok az a típus, aki meghatódik attól, milyen bátor volt. Az én szememben maga egy fellengzős, tudatlan, könyveket bemagoló és hisztérikusan sértődékeny kislány. Egy gyerek, aki "kikéremmagamnakokosabbvagyokmagánál" hozzáállással akaja felhívni magára a figyelmet. Maga nem Miss Granger, vagy Harry Potter, esetleg valamelyik Weasley ivadék, aki letett valamit az asztalra. De még ők sem érdekelnek annyira, hogy ilyen stílust eltűrjek tőlük. Maga csak egy ostoba, fellengzős gyerek. És ha belegondolna, azzal, hogy ha valami nem vágunk, hanem préselünk, több levet nyerünk ki, így megváltozik az arány is, de nem feltétlen lesz rosszabb, vagy katasztrófa az eredmény. Lehet, hogy sokkal értékesebb és könnyebben elkészíthető lesz. –fejtettem ki neki a véleményemet
-Remélem a csoporttársai örülni fognak, ugyanis az egész évfolyam büntetőmunkát végez majd. Egy 200 oldalas beadandó dolgozatot kell írniuk a bájitaltanról, annak fontosságáról, valamint arról, hogyan hatnak egyes főzetek különböző lényekre és melyik hozzávalók használhatóak fel néhány adalékanyag hozzáadásával teljesen más főzetekhez. –jegyeztem meg már hangosabban, visszatérve az asztalomhoz.
-Továbbá, szörnyen sajnálom, de a társuk illetlen és engedetlen viselkedéséért le kell vonnom a Hollóháttól 5 pontot… -néztem a szőke lány szemébe, várva, hogy akar-e valamit, vagy ő is nekiáll szépen csendben jegyzetelni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Avengaline Sparkshine
Elsőéves (Hollóhát)
avatar

: :

TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   Szomb. Júl. 07, 2018 12:12 pm

Sértette az önbecsülésem ez igaz. Sajnos azonban hozzászoktam, hogy mások, hát hogyan is írjam le. Meghunyászkodnak az előtt aki kiáll magáért. Most nem ez volt a helyzet...

Nem tudom kicsoda ő és miért ilyen agresszív a tanulókkal, de a hosszú mondandója ráébresztett arra, hogy hol is vagyok és mi a rendje itt a dolgoknak. Nem éppen ideális pillanatban és helyzetben.

Az emberek körülöttem gyűlölködve néztek rám, amit a szemem sarkából jól láttam. Ez nem is meglepő, hiszen az első órán már egy komoly beadandót kell írnunk. De ha ez nem lett volna elég...

Öt pontot levont tőlünk?!

Arcom és szemeim elkezdtek elnehezülni, a sírás szélén voltam akkor. De nem! Kitartottam és visszafolytottam az érzelmeimet. Nem adom meg neki azt a dicsőséget, hogy könnyeimet meglássa.

Nyeltem egy nagyot, kihúztam magamat és mosolyra késztettem magamat. De nem szóltam. Csak a szemébe néztem.

Ha egyszer... csak egyszer lesz lehetőségem meghálálni neki amit ma tett értem, nos az egy gyönyörű nap lesz-gondoltam abban a pillanatban

Egy dolgot nem értek igazán. Harry Potterről igaz hallottam már, ki nem hallott volna, de miért emlegetik ennyien azt a másik két nevet?

Felénk nem nagyon jöttek hírek a varázsvilágról, szüleimnek nem volt annyira fontos ez a része a világnak. Inkább kimaradtak ebből az egészből. Anno, akit nem nevezünk nevén akkora káoszt okozott, hogy családunk inkább a mugli világba fordult el.

Most pedig az én visszatérem, nos olyan információk hiányában van, amit ilyenkor nagyon jól feltudnék használni. Nos nem hiszem rossz dolog ha olyanokhoz hasonlítanak akik már letettek valamit az asztalra. Remélem jó dolgokat...

Nos de a lényeg az volt, hogy kihúztam magamat, ahhoz képest, hogy lelkem éppem romokban hevert. Pontokat akartam gyűjteni a házamnak nem elvenni! Erre pedig elértem a nagy számmal, ha csak kultúrált modorral is, hogy felbosszantsak egy tanárt. Azt hiszem nem fog kedvelni innentől.

Talán ha majd bizonyítok neki?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]   

Vissza az elejére Go down
 
Az első tanóra [Piton Professzor és Avengaline]
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Mester új tanítványa? Hikuro vs Akira
» Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//
» Kígyók kódexe
» A nosztalgia kifizetődő? (11|11)
» [Lezárt] Kérelmek/kérések a Ninja Tanács felé

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avada Kedavra :: Tekergők Térképe :: Roxfort :: Alagsor :: Bájitaltanterem-
Ugrás: