Harry Potter Frpg
 
HomeKeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 all is lost, hope remains

Go down 
SzerzőÜzenet
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: all is lost, hope remains   Szer. Júl. 04, 2018 9:56 pm



Anya új szenvedélye a minikaja, kevés energiával sokra visszük, és most ennek szellemében engem is a konyhapulthoz láncolt, mint valami rövidnadrágos pribéket, hogy kenjem meg lekvárral a minifánkokat, ez Bill kedvence, és ha Bill jön ebédre holnap, márpedig éppen ez a helyzet, akkor mindennek tökéletesnek kell lennie. Anya még a szokásosnál is mozgékonyabb, egyszerre felügyeli a kert törpementesítését, az önmagát kicsinosító fészert, nyírja a tyúkokat, és készíti el a minipogácsákat, nem is beszélve a "miniáfoynsálepényről", ami apa kedvence. A sürgésforgása egy részről fantasztikus, más ember nem lenne képes ilyesmire, másfelől pedig fárasztó, mert a fiúk kapták a kerti munkát, akik hangos röhögéssel tűzdelve dobálják ki a törpéket a kertből, én meg állok a gőzzel és frissen mosott áfonyával teli konyhában. Hermione mondjuk mellém van beosztva, de mióta anya elrohant a henteshez, másfél órával ezelőtt - "Tíz perc múlva jövök, járjon a kezetek, kisasszonyok, a fánk nem keni meg magát!" -, azóta csak nyalogatom a lekvárt a kanalakról, néha az ujjamról, és általában úgy teszek, mintha nem tudnám, mire megy ki a játék.

Fleur is jön. Anya állítólag megbarátkozott vele a farkasos incidens után, de nem hiszem, hogy a felvágós francia menye előtt bármit is asztalra tudna tenni, ami elmarad a tökéletestől. Ráadásul ritkák az ilyen ebédek, amikor Bill kifejezetten mondja, hogy jönni akarnak, valami fontos bejelentés, nem bírom megállni, mosolygok az orrom alatt.
- Szerinted miről akarnak beszélni? - fordulok Hermione felé, mielőtt fellökném magam a konyhapultra. Anya jelenlétében ez a borzalommal lenne határos, érett, felnőtt nő - éppen egy hete lettem tizenhét éves -, nem teszi fel a fenekét, még ha nadrágban tartja is, oda, ahol az étel készül. De most az egyszer jólesik tenni a szabályokra. Fred emlékére, akinek a hiánya valószínűleg szintén adalék lehet abban, hogy anya ennyire igyekszik tökéletessé tenni ezt az első, nagy, közös, családi ebédet. - Mibe fogadunk, hogy gyereket várnak? - vigyorogva az alsó ajkamba harapok, király lenne nagynéninek lenni és megtanítani minden huncutságra Bill gyerekét - persze, ki tudja, mennyire tolerálná Francica, izé, Fleur?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szomb. Júl. 07, 2018 10:16 am



A nyaram nagy részét kivételesen nem Londonban töltöttem, ugyanis ez már nem volt lehetséges. Annyira féltem attól, hogy a szüleim Voldemort áldozatául esnek, hogy kitöröltem magamat az emlékezetükből, és így az életükből is. Hálás voltam Ron-nak, amiért a tanévnek nem nevezhető borzalom végén felajánlotta, hogy töltsem náluk a szünetet. Egy ideig bizonytalan voltam ebben, azonban nem volt máshová mennem, így elfogadtam az ajánlatát, még ha ez azzal is járt, hogy gyakran történtek… furcsa szituációk és én nem voltam annyira jókedvű és felderült, mint a többiek.
Épp ezért sajnáltam Ginny-t, akit az anyukája mellém osztott be a konyhába, hogy segítsünk neki megvalósítani a „minikaják hadseregét.” Ő sokkal szabadabb szellem, mint én és biztosan nehezen viseli, hogy míg a fiúk kint hahotáznak a kertben, addig ő csendben bámul maga elé, a lekvárt nyalogatva. Nem szeretem elbliccelni a feladataimat, de másfél óra az nem tíz perc, így ledobtam a kezemben lévő kanalat a pultra és minden figyelmemet Ginny-nek szenteltem, aki egy sunyi kis mosollyal az arcán kezdett bele a találgatásokba. Egy ideig csak csendben figyeltem, ahogy fellökte magát a pultra.
-Fogalmam sincs, de biztosan jó okuk van arra, hogy idejöjjenek… mindketten... -jegyeztem meg a dolgot elgondolkodva. Nagyon sok veszteség ért a Weasley családot a háborúban. George füle, Fred halála… mind-mind szörnyűség, ráadásul most Harry és én is itt voltunk plusz 2 főnek, mint valakik, akiket el kell tartani. Persze Mrs. Weasley nagyon kedves volt, amikor megérkeztem és Mr. Weasley sem faggat már (annyit) a mugli világról, mióta Ron majdnem felnyársalta a szemével és leesett neki, hogy már semmi sem köt oda, csupán a „vérem.”
-Lehetséges. Bár… képzeld el Fleur-t olyan nagy hassal. Szerintem a hiúsága ellenzi azt, hogy gyermeket vállaljon… -gondolkoztam el egy kicsit én is ezen a dolgon, majd amint ismét felcsendült egy hatalmas kacaj kintről, kicsit csalódottan sóhajtva szólaltam meg végül.
-Sajnálom, hogy velem kell itt ácsorognod, miközben kint jól hallhatóan izgalmasabb a hangulat és a történések is… -kértem tőle bocsánatot, hisz mostanság tényleg nem én vagyok a legszórakoztatóbb társaság.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szomb. Júl. 07, 2018 9:15 pm



Hangosan felnevetek, olyan abszurdnak tűnik a gondolat, hogy Francica hatalmas pocakkal lavírozzon itt, nálunk, vagy éppen bármennyi súlyfelesleg rakódjon a tökéletes, párnátlan csípőjére. Persze, anyával szinkronban elkezdtem megkedvelni a sógornőmet, Bill választhatott volna rosszabbat is, de azért nem hiszem, hogy valaha is fiúkról dumcsizunk majd, miközben bonbont majszolunk és befonjuk egymás haját. Fleur mindig olyan távolságtartó, olyan hideg, mint a márvány, aranypor egy tálka tej felszínén, hideg és gyönyörű, nem a legjobb kombináció. Mindünket vörösre színez a féltékenység, valahányszor beteszi ide a lábát, és ráadásul azóta a helyzet csak még borzalmasabb lett, ugyanis Fleur megtanult főzni. Na jó, talán nem most tanult meg, talán mindig is tudott, de mióta a kimondhatatlan nevű francia ételkölteményeivel kényezteti Billt, anya szemöldöke rendszeresen szinuszfüggvénytáncot jár a dühtől.(Bill, drágám, a gyomrod nincs hozzászokva az ilyen gordonos dolgokhoz, még a végén elcsapod a hasad.) Hiába mondtuk anyának zavartól piros arccal, hogy az nem gordon bleu, hanem cordon bleu.

Azért eléggé meglep Hermione komorsága, mintha odakint éppenséggel nem sütne százágra a nap, és nem szűrődnének be a béke hangjai: a fiúk fel-felhangzó kacagása, a kertitörpék tompa puffanása, a madárcsicsergés, és a fészerben csörömpölő, megbűvölt limlomok, ahogy csatarendbe állnak.
- Hermione, ne hülyéskedj már! - mosolygok, mielőtt az ölembe venném az almalekvárt, és újra belemártanám a kanalamat, amit az előbb már megnyaltam - hoppá, anya meg fog ölni, ha megromlik! Nincs más hátra, el kell tüntetnünk a bizonyítékot. - A srácok most jóóóól kitárgyalnak minket. Mi pedig még jobban kitárgyalhatjuk őket. - Próbálom feldobni, de úgy látom, rossz úton járok, a barátnőm arca nem derül fel még a mókázásra sem. - Meséld el, min rágódsz, szívesen meghallgatnám. - Teszem hozzá nyugodtan, újabb kanál almalekvárt tüntetve el a számban.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Kedd Júl. 10, 2018 8:27 am



Ginny nevetésére muszáj volt elmosolyodnom, hisz ez a lány mindig olyan volt, mint egy kis boldogságbomba. Édes, figyelmes és hihetetlenül kedves. Amint elkezdett jobban kinyílni, mindenki számára világossá vált, hogy ő még rosszabb Ron-nál is, pedig én azt hittem, hogy ő hasonlít leginkább az ikrekre. De tévednem kellett. Viszont ezt egyáltalán nem bántam, hisz most pont erre volt szükségem. Na nem arra, hogy Fleur hatalmasra kerekedő pocakján nevessünk, csupán arra, hogy jókedvet csempésszünk a szürke, szomorú mindennapokba. Hisz amióta itt vagyok, Ron-nal sem igen beszéltem, mivel elég kínosnak érzem, hogy a csata hevében megcsókolt, de konkrétan nem beszéltük meg, hogy mi legyen. Így még hálás is voltam, hogy eltereli a figyelmemet a saját zavaros dolgaimról.
De sajnos én magamat nem tartottam a legvidámabb társaságnak és olyannak, ami annyira kedvezne az előttem ülő szeplős, vörös hajú lánynak, így bocsánatot is kértem tőle. Nem azért, mert rosszul érzem magamat amiatt, hogy borongok, hanem azért, mert ő ide van száműzve mellém, miközben a fiúk jól hallhatóan nevetgélnek és nyilván nem a semmin. Bár… belőlük azt is kinézem.
Csak nagy szemekkel néztem rá, mikor azt mondta, hogy ne hülyéskedjek, míg végül meg nem jelent az arcomon egy szégyellős mosoly. De nem igazán lelkesedtem a gondolatra, hogy a kintiek valóban minket tárgyalnak-e ki, és éppen ezért nekünk is vissza kell vágnunk ezzel. És ezt szerencsére ő is belátta, bár azt a részt kihagytam volna, hogy lelombozzam őt a problémáimmal.
-A szüleimen és a mugli világon gondolkoztam, többek közt… szerinted rosszul tettem, hogy… -de nem fejeztem be a mondatot, bíztam benne, hogy így is meg fog érteni engem, hisz az utóbbi években elég jóban lettünk.
-De… -jelent meg aztán egy kissé erőtlen, mégis széles és sokat sejtető vigyor a képemen. –Másfelől a bátyádon gondolkoztam. Mióta itt vagyok, elkerült engem, mondjuk… nem mintha én olyan nagyon kerestem volna a társaságát. Azt hiszem… furcsa az egész helyzet…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Kedd Júl. 10, 2018 11:20 am



Örülök, hogy a számba vett lekváros kanál átmenetileg megnehezíti a válaszadásomat Hermione ki sem mondott kérdésére, így spórolok néhány percet. Nem tudom, mit mondhatnék - személy szerint, ha eszembe is jutott a szüleinek a helyzete, mindig úgy gondoltam, célravezetőbb lett volna inkább a Fidelius-bűbáj védelme alá helyezni őket, ami annak idején Harry szüleit is védte, de talán erre nem lett volna lehetőség Dumbledore halála után. Nem vagyok a mágia tudósa, így abban sem lehetek biztos, hogy a felejtésátok hatása visszafordítható-e.

De bárhogy is, Hermione őrlődése egyikünknek sem tesz jót, legkevésbé neki! El sem tudom képzelni a fájdalmat, amit napról napra át kell élnie, mikor rádöbben, hiába keresné meg a családtagjait, azok akkor sem ismernének rá. Komolyan nézek rá, a kanalat leeresztve. - Felesleges azt kérdezned magadtól, hogy rosszul tetted-e vagy sem! Megóvtad őket. De, ha én most a helyedben lennék, összeszedném magam, megkeresném őket, és megpróbálnám visszaadni az emlékeiket. Üres az életed nélkülük. - Halkan felsóhajtok, de nem szeretnék annyi időt adni, hogy ellenérvek kerüljenek terítékre. - Amikor a naplóval olyan jóban voltam - kicsit kiráz a hideg, de azért folytatom -, volt idő, amikor egész napszakok estek ki. Csak úgy. És borzalmas volt, mert tudtam, hogy emlékeznem kéne valamire, valami fontosra, de soha nem sikerült. Hiába próbálkoztam. Most a szüleid, szerintem, hasonló helyzetben vannak, csak még erősebben érzik a hiányt, mert te nem valami esemény voltál az életükben, egy reggeli, vagy ilyenek, hanem a lányuk.

Elhallgatok, mert félek, hogy túl messzire mentem. Nem akarom megmondani Hermionénak, hogy mit csináljon, de pártatlan sem maradhatok. Fáj látnom a szomorúságát. - Ami pedig Vonvont illeti, persze, hogy kerül téged, de ha azt mondanád neki, hogy elmész Ausztráliába a szüleidért, biztosan veled tartana! - kacsintok egyet, ott már igazán csak rajtuk múlna minden. És nem ugrana elő egyetlen Weasley sem a fal mögül, hogy megakadályozza a Nagy Beszélgetésüket, ami már évek óta esedékes.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Pént. Júl. 13, 2018 11:34 am



-Tudom… csak… félek. Habár Voldemortnak vége, még… féltem őket. Hisz egészen addig, amíg ki nem derült, mi vagyok… semmit sem tudtak a varázsvilágról és azok sem róluk. Aztán megtudtuk, hogy boszorkány vagyok. Tudod, Ginny… nálunk ez nem olyan természetes, mint itt. A muglik nem értik ezeket a dolgokat. Nem egy olyan eset van, hogy egy „sárvérűt” megtagad a családja. Nálunk persze nem ez volt a helyzet, de… az Exmemoriam úgy működik, hogy az illető, akin alkalmazzák, nem emlékszik arra a bizonyos részletre, amit töröltek az elméjéből. Az én szüleim tehát, egyáltalán nem emlékeznek arra, hogy volt egy lányuk. A közös képeinkről eltűntem… mármint… szó szerint… -fejtettem ki neki a dolgot, hogy ez az egész tulajdonképpen, hogy is működik. De aztán sikerült észbe kapnom, hogy ez a téma nagyon sötét és borongós, így inkább Ron-ra tereltem a szót és arra, hogy nem igazán tudtuk megbeszélni a történteket, mert egyikünk sem kereste túlságosan a másik társaságát. Persze jó lett volna túlesni a dolgokon, de mióta megcsókolt és „Ő a barátnőm…” felkiáltással nekiállt kergetni a kastélyt ostromlókat, távolságtartóbb lett. Még csak egy kézfogást vagy esetlen ölelést sem produkált soha. Oké, hogy a logika az én asztalom, de azért azt ez a sakk-király is összeollózhatta volna, hogy jól esne, ha a családja előtt is felvállalná, hogy amúgy… nem vagyunk már azok a gyerekek, akik voltunk.
-Jó is lenne… de sajnos nem lehet. Én hamarosan visszautazom a Roxfort-ba, szóval, muszáj lesz megejtenünk azt a beszélgetést itt, ahol minden m²-re jut legalább egy Weasley. Mármint… nem elégedetlen vagyok azzal, hogy itt lehetek és amilyen a házatok, hisz hatalmas, csupán csak… jó lenne egy kis magánélet. Kezdem azt hinni, hogy este, fürdés után be kell ráncigálnom magammal a szobámba, hogy beszélhessek vele… -sóhajtottam lemondóan, de közben egy jót mosolyogva az abszurd képen, ahogy egy szál törölközőben magyaráznék Ron előtt. Miért van egy olyan érzésem, hogy nem a szavaimra figyelne?
-És amúgy… veled meg Harry-vel mi van? Ti már megbeszéltétek a kettőtök dolgait… de persze… nem tartozik rám… -sütöttem le gyorsan a szemeimet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Pént. Júl. 13, 2018 4:40 pm



Figyelmesen hallgatom Hermionét, és mintha mindannyiunk félelmeit foglalná szavakba, amikor kijelenti, még ha habozva is, hogy fél Voldemort visszatérésétől - azt hiszem, egy kicsit mindannyian ilyenek vagyunk most, kapaszkodunk a békébe, foggal, körömmel, meg minden egyéb kapaszkodásra érdemes testrészünkkel, de közben felettünk lebeg a gondolat, hogy mégis mi van, ha visszatér, ha valóban visszatér, ha sosem tűnt el igazán az életünkből? Az ajkamat harapdálva hallgatok, talán már nem is a lányra, hanem egy furcsa belső hangra, ami küzd, egyre erősebben ismételgeti, hogy Tom Denem eltűnt, nem jöhet vissza, Harry mindörökre végzett vele. Nem járhatna mindannyiunknak ugyanaz a boldog befejezés, ami esetünkben inkább egy boldog kezdet? Erősen kell harapnom, hogy ne fakadjak sírva, mikor Hermione panaszos hangja elmagyarázza, milyen távol került a szüleitől. Még a képeikről is eltűnt.

De tudom, a sírás ebben a helyzetben sem segítene rajtunk, így az arcomat megtörölve, gyors mozdulattal lelököm magam a pultról - az almalekváros üveget előtte biztonságba helyezem a mosogató mellé -, és letérdelek Hermione lába mellett, mindkét kezemmel az ő kezei felé nyúlva, mert nem ülhetek többé odafönt, úgy téve, mintha minden remek lenne, miközben őt ilyen érzések gyötrik, és a fájdalom, a folytonos hiány. - Akkor kérjünk meg valakit a rendből, hogy keresse fel őket! Képzett szakemberek, biztosan tudják, hogyan fordítsanak vissza egy emléktörlő bűbájt! - erősködöm hadarva, még akkor is, ha talán ezzel már végleg belemászok Hermione személyes ügyeibe. Mégis, mégis úgy hiszem, ez a helyes döntés, nem hagyhatjuk a szüleit úgy leélni egy egész életet, mintha nem tudnánk, milyen erős a hiány, amit éreznek! Minél többet gondolok erre, annál borzalmasabbnak látom.

Csak legyintek a megjegyzésére, már amit arra tesz, hogy itt minden négyzetméterre jut éppen elég Weasley ahhoz, hogy minden remény egy intim beszélgetésre kútba eshessen. - Tudom, mire gondolsz - mosolyodom el, részben büszkén, részben pedig megértően, mert hát, ha egy kicsit több kihasználatlan helyiségünk lenne, biztosan nekem se lenne ilyen komikusan nehéz kettesben maradni Harryvel. - De ha fürdés után akarnál kettesben maradni a bátyámmal, akkor, légyszi, előbb szigeteld le a szobát - vigyorodom el pimaszul, ugyanis kötve hiszem, hogy Hermione egy szál köntösben elérne bármilyen beszélgetést, márpedig nyilvánvalóan inkább ez a szándéka, minthogy az ártatlanságát, a Chudley csúzlik poszter szereplőinek füttykoncertjétől kísérve, veszítse el. - Öhm, neeem. Még nem beszéltünk meg semmit. - Érzem, ahogy árulkodóan elvörösödök, pedig az elmúlt hetekben semmi másra nem vágytam igazán, mint egy ilyen mindent tisztázó megbeszélésre. Talán túlságosan rápörgök. - Mondjuk, nem tudom, talán nem is kell mindent megbeszélni...nem? - Ha így is van, Hermione tudni fogja a választ.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Hétf. Júl. 16, 2018 7:43 pm



Csak nagy, hálás szemekkel néztem az előttem termő Ginny-re, amikor a puha, hófehér kezek körbeölelték enyéimet. Nem tudtam volna szavakba önteni neki, mennyire hálás vagyok neki, így egy kósza könnycsepp engedte láttatni, igazából mennyire nagyon. Amilyen lökött egy család ez a Weasley, annyira szeretetreméltó, hűséges és igazi, összetartó közösség. Náluk aztán tényleg igaz az, hogy nem csak a vér határozza meg, ki a családod.
-Az sem megoldás. A félelmeim ellen nem tudok tenni. Ha majd úgy érzem… kitanulom én, hogyan adhatom vissza az emlékeiket. A szüleimnek én és mindenki más is csak egy idegen most, így… ez kockázatos volna. Egyelőre hálás vagyok a rendnek és főleg nektek, hogy elviseltek itt ennyi negatív energiát… -kúszott aztán az arcomra egy erőtlen mosoly, ami nagyjából sikeresen felszárította a könnyeimet.
Csak egy hatalmas kacagás a reakcióm mellettem térdeplő lány legyintésére és szóhasználatára, bár a nézésemben megbújik némi rosszallás.
-Ugyan, arra nem lesz semmi szükség. Ron biztosan tisztában van azzal, hogy én és ő itt nem fogunk belevágni a… hát a… khm… -köszörültem meg a torkomat, fülig elvörösödve a gondolattól, hogy Ginny mire is célzott pontosan. Nagyon vonzónak találom a bátyja minden porcikáját, de mivel itt tényleg mindig, mindenki mindenhol van és a falak sem túl vastagok, eszem ágában sem volna Ronald szobájában, a Chudley csúzlik posztere alatt közelebbi ismertséget kötni vele.
Így inkább Harry-re és rá tereltem a szót, amitől most ő nézett ki, mint ahogy körülbelül én festhettem, percekkel korábban.
-Szerintem az ilyesmit érdemes, hisz… a ti hát… kapcsolatotok még a miénknél is zavarosabb. Mármint… sem a ti, sem a mi helyzetünk nem lett tisztázva és bár a srácoknak általában ez így jó, hogy kevés a beszélgetés, szerintem… mindent meg kell beszélni. –fújtam ki aztán a levegőt.
-Nem én vagyok a legnagyobb pasiszakértő, de például Victor és köztem nem csak a távolság miatt lett vége mindennek. Zömmel nem is lehetett vele beszélgetni, inkább a… tettek embere volt… mármint… na... –most megint ott tartok, mint mikor ezt Harry-nek magyaráztam a Tusa idején.
-Zömmel csak bámult engem és nézte, ahogy olvasok, a levelei sem voltak túl… hosszúak. És ez idegesített. Szóval szerintem jobb, ha mindenről lehet beszélni a másikkal, és amit muszáj, meg is lehet és kell is… -fejtettem ki a véleményemet Ginny-nek, mintha akkora pasifaló lettem volna, hogy tudjak ilyeneket.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Kedd Júl. 17, 2018 1:46 pm



Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy Hermione úgy intézi a dolgait a szüleivel, ahogy ő jónak látja, neki ebben az ügyben tanácsot egyébként sem tud adni egyikünk sem, részben azért, mert mindig mi járkálunk hozzá a kérdéseinkkel, ha szorult helyzetben vagyunk. Azt mégsem engedhetem, hogy belesüppedjen a komorságba, hiába lenne meg rá minden oka. Anya és apa kifejezetten örülnek, hogy vendégül láthatjuk őt, a bátyáim pedig jobban élvezik alkalmanként Hermione társaságát, mint Percyét, aki hiába jött le a Brit Mágusvilág Legfelfuvalkodottabb Hólyagjai dicsőségtábláról, nem lett lazább.

Széles vigyorral hallgatom a lányt, és várom a mondat befejezését, mármint azt, ami lerántja a leplet arról, hogy mivel is van Ron tisztában. - Csak hogy emlékeztesselek: ebben a házban van sok rejtett zug, olyan kétemberes méretű, mint a seprűtároló, meg a mosókonyha, meg az a kis beugró a folyosón, Bill régi szobája előtt. - Fuvolázok csevegő hangon, és hát ezen nincs mit tagadni, rettentően élvezem a helyzetet. Mondjuk, ha az ember lánya el szeretné mélyíteni a kapcsolatát a szívének kedves varázslóval, arra valóban nem a mi házunk a legalkalmasabb hely. Még Percy londoni lakásában is több lehetőség van a meghittségre, mint nálunk, ami azért már teljesítmény.

Törökülésbe helyezkedem a földön Hermione lába mellett, ami kényelmesebb, mint a térdelés, és ezzel meg is mentem az almalekvár maradékát attól, hogy a gyomromban végezze. Néhány percig gondolkodok mindazon, ami Harryre és rám vonatkozik - nos, Hermione jó tanácsadó, csak nem tudom, készen állok-e megfogadni a tanácsát. - Ó, nem ilyesmiről van szó, Harryvel nagyon jól tudunk beszélgetni, csak nem gondolom, hogy pont itt kellene tiszta vizet öntenünk a pohárba. Tudod, a helyen, ahol Muriel néni minden látogatásakor megcsipkedi az arcomat, és megjegyzést tesz a dekoltázsomra, nem is beszélve az ostoba bátyáimról, akik szerintem foglyul ejtenék Harryt az erdőben még a tanév kezdete előtt, ha jelét adnám, hogy köztünk semmi sem változott. - Pedig szeretném hinni, hogy semmi sem változott, de egyelőre nem alkalmas az időzítés. Talán majd az iskolában.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Csüt. Júl. 19, 2018 10:03 am



Csak egy rosszalló pillantást vetettem Ginny-re, még akkor is, ha amúgy élveztem, hogy próbál nekem jobb kedvet varázsolni. Valahogy nem akartam éppen vele megbeszélni, hogy a bátyjának melyik testrészét ismerném meg közelebbről és melyiket nem. Persze… Ginny laza és nem védelmezi annyira a testvéreit, mint ők őt, de… azért akkor is. Nem szívesen ecsetelném neki, hogy jó érzés lenne néha kettesben lenni Ronald-al és az ölelésébe bújva elaludni vagy éppen nem… aludni.
-Ginevra Molly Weasley! Te most arra próbálsz utalgatni, hogy…? –temettem aztán az arcomat a kezeimbe egy halk sikkantást követően, mivel megint éreztem, ahogy a fülem hegyétől a lábam ujjáig elvörösödöm. Nem vagyok egy nagyon szégyenlős típus, de azért mindennek van határa. A bátyjáról való beszélgetés és az intim dolgaink kivesézése két külön dolog. Plusz nem fogom a gondolataim központi szereplőjét foglyul ejteni egy seprűtárolóban, hogy beszélgetni tudjak vele, tulajdonképpen hányadán is állunk.
Csak figyelmesen hallgattam végig azt, ahogy a tanácsomra reagált. Na igen, neki ott vannak a testvérei, akik közül, habár az egyik a választottja legjobb barátja, még ő is rossz szemmel nézi, hogy a húga már lassan felnőtt és bizony, szerelmes.
-Szerintem még a tanév kezdete előtt tisztáznotok kellene a dolgokat. Mármint… ha nem, akkor csak kínos lenne, ha a klubhelyiségben, vagy esetleg a folyosókon összefutnátok, nem? És a testvéreid meg… időzíts úgy, hogy Ron pont velem beszéljen az én itteni szobámban, George a viccboltban legyen, Bill úgysem itt lakik, Percy a saját lakásában van, Charlie pedig… ő Romániában van, nem? –néztem rá kérdőn, hogy biztosan nem hagytam-e ki valamit vagy valakit. Én nem ismerem az ő sztorijukat, de azt tudom és érzem, hogy sok dolgot kell tisztázniuk.
-A fiúk éretlenek, hisz emlékszel, hogy próbálta meg Ron elhívni Fleure-t a bálra, nem? Ha te nem lépsz, a dolgok a levegőben fognak lógni. –nevettem egy jót a dolgokon, hogy eszembe jutott szegényke feje, amikor elmesélte a dolgot.
-Téééényleg! Hogy viseli, hogy a bátyja elvette a lányt, akiért odáig volt? –vontam fel kérdőn a szemöldökömet, egy ördögi vigyorral a képemen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Csüt. Júl. 19, 2018 1:53 pm



Leplezetlen vidámsággal figyelem a Hermione arcán végigömlő zavart, próbálja félreérteni a szavaimat, de ó, engem nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy hagyjak elsikkadni egy ilyen lehetőséget. Na nem mintha azt firtatnám, hogy kettejük intim - nos, próbálkozásai, mennyire vezettek eredményre a múltban, egyszerűen csak szórakoztat a gondolat, hogy az én forrón szeretett bátyámból egyszer csak kitörhet az állat, és leteperheti a barátnőjét, vagy a majdnem barátnőjét, a seprűtárolónkban. Hermione pedig csak adja alám a lovat, még attól sem lohad le a sokat sejtő vigyor az arcomról, mikor a teljes nevemen szólít, pedig áh, szavakba sem tudom önteni, mennyire rühellem az ilyesmit - Muriel néni álszenteskedő rikácsolását juttatja eszembe, aki sosem felejtett el engem mindhárom nekem adományozott nevemmel megkülönböztetni a bátyáimtól. (Nem mintha a puszta biológia ne segítené a beazonosításomat.)

- Persze, mintha lehetne így időzíteni! - csóválom meg a fejemet nevetve, Hermione ötlete egy kicsit abszurdnak hangzik. - Bármilyen csábító is a gondolat, hogy Harryből erővel választ húzzak ki egy fel sem tett kérdésre, ezt most elnapolom - forgatom meg a szememet, mert valóban semmi kedvem kierőszakolni Harryből ilyesmit. Nem értek egyet azzal sem, mikor Hermione közli, hogy a fiúk márpedig éretlenek, hiszen mi sem kezeltük annyival érettebben ezeket a helyzeteket. - Na jó, de már nem tizennégy évesek, és személy szerint pont tudom, hogy Harrynek nincs szüksége az irányításomra ahhoz, hogy kifejezze az érzéseit. - Majd megteszi, ha akarja. Vagy majd megteszem én, ha a szituáció úgy hozza, nem szeretnék jobban rágörcsölni a kelleténél.

- Fleur minden fiúból osztrigát csinál, nem hibáztathatod Ront azért, hogy bedől neki. - Vállat vonok, még akkor is, ha tudom, ez nehéz helyzet. Francica minden férfit arra sarkall, hogy produkálja önmagát, pedig szerintem még csak nem is élvezi, mióta Bill felesége lett. Ron pedig egyszerűen nem tud kibújni a bőréből. - Ne aggódj miatta. Rángasd be a seprűtárolóba, és adj neki! - kacsintok rá, visszatérve a mókásabb vizekre.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Hétf. Júl. 23, 2018 7:33 pm



Ginny komolyan a magánszférámmal és a mérhetetlen szemérmességemmel játszott. Hihetetlenül zavarba jöttem a beszélgetésünktől és annak irányától. A legkevésbé sem akartam pont vele megbeszélni, hogy mit akarok és mit nem a bátyjával, bátyjától… vagy bármilyen test illetve szellemi helyzetben vele. Ron és az én kapcsolatom furcsán alakult, hisz ő kimondta, hogy a barátnője vagyok, mégis… a csata óta nem beszéltünk vele és kezdtem azt érezni, hogy talán sosem fogunk.
De szerencsémre ő is annyira zavarba jött, amikor Harry meg ő kerültek terítékre, mint néhány perce még én. Igyekeztem neki tanácsot adni, de úgy tűnt, neki ez annyira nem jött be, mint nekem fejben.
-Nem arra gondoltam, hogy erővel… ugyan már… -jegyeztem meg a dolgot egy nagy sóhaj és szemforgatás kíséretében, hogy tisztában legyen azzal, nem azt tanácsoltam neki, hogy erővel szedje ki belőle a dolgokat. De ha ő így akarja értelmezni a dolgokat, akkor… egészen nyugodtan. Nekem viszont mindenképp el kell kapnom Ronald-ot, amint lehetőségem lesz rá. Nem szeretek várni, főleg nem ilyen kérdésekben. Olyan jó lenne, ha a fejébe látnék. Akkor nem kellene a fülét rágnom, hogy miért került engem az utóbbi időben. Idegesítő a tény, hogy a Titkok kamrájában megcsókolt, nem is csak két másodperc elejéig, aztán meg a barátnőjének nevezett, most meg… mintha nem is lennék itt. Harry és Ginny is többet kommunikált velem, mint a vörös hajú fiú.
-Persze, tudom… de a bátyád viszont néha még mindig olyan, mintha ugyanaz a fiú lenne, aki istenítette, majd le akarta csapni Victor-t, mert szóba állt velem. –jegyeztem meg a dolgot egy szívből jövő kacagás közepette, aminek köszönhetően még a könnyeim is kifolytak. És nagy erőfeszítésbe telt, hogy Francica említésekor nem kezdtem bele újabb kacagásba, mikor afelől érdeklődtem, hogy Ron hogy viseli a tényt, hogy Bill lecsapta a kezéről a lányt, aki sosem volt az övé.
-Na igen, szegény. Néha azért sajnálom. Mind megtapasztaltuk már, hogy milyen, amikor olyasvalaki van oda értünk, akit mi egyáltalán nem akarunk magunk mellé. –értettem egyet vele, majd ismét a fülemig vörösödtem, mikor Ginny ismét felhozta a seprűtárolót és hogy, az ő szavaival éljek „adjak neki”.
-Ginny… nem hagyhatnánk ezt? Amúgy is… mit szólna hozzá, ha megtudná, miért kampányolsz a háta mögött. Kötve hiszem, hogy tetszene neki… -erőltettem magamra annyit, hogy meg tudjak szólalni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Hétf. Júl. 23, 2018 10:40 pm



Valószínűleg, ha majd visszanézek, ez is egy lesz azok közül a pillanatok közül, mikor őszinte csodálkozással kérdezem magamtól, miért is vagyunk mi Hermionéval barátnők? Nem mintha csalódást okozna nekem, vagy bántana, vagy ilyesmi, ó, nem ő sosem okoz csalódást, és mindig volt bennem valami megformálhatatlan szeretet irányában, némi irigység, ha arra gondoltam, ő milyen érett hozzám képest, és egyfajta, minden sziruposságot határozottan nélkülöző, rajongás. Az a fajta, amivel egyszerűen a szívedbe zársz embereket, nem egyébért, csak azért, mert azok az emberek olyanok, amilyenek. Hermione is ilyen számomra - de már elmúltak azok az idők, amikor egyedül az ő tanácsát tartottam célravezetőnek. Azt hiszem, jobb is ez így, hiszen meg kellett tanulnom a saját utamon járni, legyen az bármilyen, nem hagyatkozhatok folyton a legkedvesebb barátnőm bölcsességére.

Ártatlan képpel hunyorgok fel Hermione arcára, mikor hangot ad abbéli vágyának, hogy zárjuk le Vonvon és a seprűtároló ügyét, és jaj, én tényleg jókislány akarok lenni, olyan igazán, de mielőtt az lehetnék, még kikívánkozik belőlem egy megjegyzés. - Miből gondolod, hogy nem ő kért fel kampányfőnöknek? - teszem fel a kérdést úgy, mintha tulajdonképpen teljesen kézenfekvő lenne. Persze, ilyesmiről szó sincs, inkább csak a természetes kíváncsiság hajt, és még valami, talán egy hang, ami azt suttogja, hogy igenis boldognak akarom látni a bátyámat. Nagyon ráfér már. Mindannyiunkra. - Szerintem éppen ez mutatja, hogy a bátyám beléd esett, mint vak bicegóc a szakadékba. Krum tulajdonképpen a házi istensége volt, ennyire voltunk attól, hogy kertitörpéket áldozzunk fel neki a hátsó kertben felállított oltáron - két ujjamat egymáshoz közelítve mutatom, milyen kevés hiányzott ehhez. - De te fontosabb vagy neki minden gyerekes megszállottságnál. Még egy olyannál is, amiben a fél világ osztozik vele. Láttad repülni Krumot, tudod, miről beszélek, az a pasi tényleg egy zseni a seprűn, de nagyjából ennyi. A bátyám pedig pont az, ami neked kell - bökök bele a bokájába mindentudó arckifejezéssel, mielőtt drámai csöndet tartanék. De csak éppen egy leheletnyit, a nagy folytatás előtt. - Kihívás.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szer. Júl. 25, 2018 9:46 pm



Ginny reakciójára az arcom még vörösebb lesz és kezdtem azt érezni, hogy ha nem vigyáz, mit mondd nekem, akkor szét fogok folyni itt helyben, és a hatalmas „Mione-tócsa” lyukat éget a padlóra, lefolyva a konyha alá. Ronald és én… mi nem igazán jutottunk egymáshoz közelebb. Mióta az iskolában megcsókolt, azóta nem is kaptam tőle több ilyesféle gesztust. És ez válasz is arra, hogy honnan gondolom, hogy nem Ron műve ez a kampányolósdi, amit a vörös hajú lány előadott itt nekem.
-Onnan, hogy… hát… mióta a titkok kamrájában megcsókolt… azóta mi nem… -de a mondatot nem fejeztem be, mert így is szörnyen zavarban voltam már és az arcomat a kezembe temetve ücsörögtem tovább. Nem akartam elhinni, hogy komolyan a szerelmem húgával beszélem meg, hogy mi nem hogy nem… hát… kötöttünk még szorosabb ismertséget, a tanév vége óta még csak csókolózni sem csókolóztunk vagy nagyon kettesben sem voltunk. És ebbe szörnyű volt belegondolni is, nemhogy kimondani.
Egy boldog mosollyal az arcomon hallgattam végig Ginny mondandóját, amikor azt ecsetelte, hogy a bátyja tökéletesen és visszafordíthatatlanul belém zúgott. Bevallom, jó volt ezt hallani tőle, hisz az ember mindig örül annak, ha megerősítik a hitében. És tényleg oda meg vissza voltam Ron-ért, így nagyon jól esett hallani, hogy az érzéseim viszonzásra találtak.
-Komolyan így gondolod? –néztem rá kérdőn, egy reménykedő mosollyal a képemen.
-Tudod, Ginny… azt hiszem, annyira kedvelem Ron-t, mint soha senkit még… belé most tényleg… nagyon… azt hiszem… szerelmes vagyok… -nyögtem ki végül, kissé zavarban ugyan, de továbbra is egy mosollyal a képemen.
-Elárulhatok neked egy titkot? Amikor Lumpsluck Amortentia-ja közelébe mentem, nem pergamen vagy gyep szagát éreztem… hanem Ron samponjának az illatát. Már akkor… de annyira… annyira féltem bevallani magamnak, hisz semmit sem láttam abból, hogy a bátyádat érdekelném. –fogtam suttogóra a hangomat, amint egy újabb kacagás csendült fel kintről.
-Nem mondod el neki, ugye?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szer. Júl. 25, 2018 10:42 pm



Mosolyogva hallgatom Hermionét, aki ebben a percben olyan édesen boldognak látszik, olyan megingathatatlannak, mint talán még soha. Izgatott pillantással figyelem a történetet Lumpsluck bájitalrájáról, arról a bizonyos Amortentiáról, aminek a hatásait eddig, szerencsére, nem volt módom a saját bőrömön megtapasztalni, és a varázsvicc boltban sem töprengtem soha komolyan azon, hogy egy ilyen alattomos trükkel csábítsak el valakit. Talán lehetek annyira magabiztos, hogy tudjam, nekem semmi ilyesmire nincs szükségem. Michael, bár minden különösebb meggyőződés nélkül kezdett el udvarolni nekem, azért nagyon is jól érezte magát a társaságomban, ami pedig Deant illeti, vele tényleg jó volt még nekem is. Egy darabig. Azóta is komolyan hiszem, hogy Dean bármilyen más lányt boldoggá tehet, de nem engem, mert sosem értette a humoromat, és míg az első két portrérajzolós alkalom kifejezetten romantikus volt, a sokadikat már nehezen ültem végig, mikor ahelyett kviddicsezhettem volna.

Végül Hermione szavai visszarángatnak a valóságba, mire nemlegesen rázom a fejem, mintegy megnyugtatásként. - Dehogy mondom. És tudod, miért? - felvonom a szemöldököm, éppen csak egy leheletnyi szünetet hagyva, mielőtt folytatnám. - Mert te fogod elmondani neki! Éppen ideje már, Hermione, lásd be, amikor Ron öntudatlanul feküdt a gyengélkedőn, miután beleivott Lumpsluck mérgezett borába, na, akkor már Harryvel mindketten figyelmeztettünk, nem szóban, de a szemünkkel biztosan! És te vagy a legokosabb boszorkány, akit ismerek. Biztosan nem értetted félre a dolgot.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szomb. Júl. 28, 2018 7:14 pm



A kelleténél talán izgatottabban és kislányosabban meséltem el Ginny-nek, hogy mi volt még hatodévben, Lumpsluck óráján. A főzet, amely végtelen vágyat robbant az ember szívébe, nekem Ron samponjának illatát vette fel, de ezt persze nem ismerhettem be úgy, hogy ő is ott volt a teremben. De akkor világossá vált, hogy miért zavart annyira, hogy Ronald megállás nélkül Fleure-t bámulta, mindenféle szemérmesség nélkül. Végigmérte elölről, hátulról, tetőtől talpig. Persze… akkor még nem voltunk együtt és később Lavender-el is összejött, szóval… igazából lényegtelen.
De a velem szemben lévő lány lelkes érdeklődése egy kicsit elfeledtette velem ezeket a bosszantó gondolatokat, hogy a sok világos hajú, idegesítő bálványa és szerelme után épp engem sikerült ennyire megszeretnie. Hisz… én közel sem voltam olyan, mint Lavender vagy Fleure, de végül mégis én nyertem el a szívét, ez pedig… mindennél többet jelentett nekem. Ezek talán túl nyálas gondolatok voltak, de Ron komolyan annyit jelentett nekem, mint senki más. Örültem neki, hogy az életem része lett, még akkor is, ha sokszor most is szóváltás van az ő tudatlansága és az én állítólagos okoskodásom találkozásából.
A gondolataimból végül Ginny hangja térített magamhoz, mikor megszólalt.
-Én… csak… öhm. Te is tudod, hogy milyen… -kezdtem bele egy tőlem teljesen szokatlan hablatyolásba. Nem igazán tudtam volna értelmes indokot felhozni, miért ne mondjam el neki ezt a dolgot, így kissé elpirulva folytattam.
-Ron nem volt az a romantikus típus sosem. Mármint… folyton a lányokat nézte, de arra a vélafélére ráordított felkérés gyanánt, Lavender meg Von-Von pedig annyit cuppogott, hogy a féleszűnek sebes lett a szája. Hozzám viszont, mióta megcsókolt, nem igazán intézett szavakat… mi van, ha kinevetne miatta? –pirultam el ismét teljesen, így olyan árnyalatot vett fel az arcom, mint egy Weasley haja.
-De amúgy… khm… tudsz valamit arról, hogy idén mi lesz a kviddics csapattal? -tereltem el gyorsan a témát arra, amiről tudtam, hogy Ginny a szívén viseli. Bár így is biztos voltam benne, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Kedd Júl. 31, 2018 11:46 am



Fejcsóváló értetlenséggel nézek Hermionéra, ugye, nem gondolod komolyan, hogy Ron kinevetne téged? Persze, a bátyám nem mindig reagál talpraesetten vagy udvariasan, de ilyen képesség egyikünknek sincs a birtokában, ráadásul abban biztos vagyok, hogy mióta felfedezte az érzéseit és szembenézett velük, sose nevette ki a lányt, aki számára a legfontosabb, az hülyeség lenne, és bár sokan nem néznek ki sok mindent Ronból, én tudom, minden ugratás mellett is - vagy éppen azokkal együtt -, hogy mennyire normális és sziklaszilárd, ha helyzet van. Kicsit megdöbbentenek Hermione szavai, mintha ő kevesebbet nézne ki Ronból, márpedig, ha így van, nem értem, miért akar vele lenni. Ezt a gondolatot gyorsan elhessegetem - nem szeretném, hogy megbántsa, és ennyi.

- Mindig is te voltál, aki értett a szavakhoz, nem értem, miért várod tőle, hogy eléd álljon, és olyanokat mondjon, amikhez nincs bátorsága - megpaskolom Hermione térdét, ezzel is jelezve, hogy teljesen felesleges várnia bármi hasonlót a bátyámtól, hiszen apa sem arról híresült el, hogy bátor, lángoló szerelmi vallomásokat intézett volna anyához - ki tanította volna meg ezek után a fiúkat ilyesmire? - Nem szoktam ezt mondani, de légy férfi, Hermione! Vagy valami ilyesmi - kuncogok fel a szavaim nyomatékosításaként. - Ha te kezdeményezel, Ron sokkal bátrabban fogja bevallani a maga részét.

Azután, amikor a kviddicsre terelődik a szó, egy időre elkomorodok, mert fogalmam sincs, mi lesz, a háború után senki nem foglalkozik - ha tippelhetek - a sporttal, mert mindenkinek sokkal fontosabb dolga van. - Nem tudom. Hallottam pletykákat, hogy Madam Hooch nyugdíjba vonul, de lövésem sincs, mi lesz nélküle. Nem bánnám mondjuk, ha felvennének a suliba valakit, aki egy kicsit frissebben gondolkodik erről az egészről, és meg mer kockáztatni bonyolultabb mutatványokat is, hogy tanulhassunk is valamit. - Lebiggyesztem a szám szélét. Madam Hooch teljesen oké volt még az első pár évben, de utána csak azért tanultam bármit a manőverezésről, mert elolvastam A kviddics évszázadait, és eljártam edzésre.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szomb. Aug. 04, 2018 9:14 am



Csak nagy szemekkel néztem Ginny-re, mikor elkezdett beszélni. Biztosan azt gondolta, hogy keveset gondolok a testvéréről vagy azt, hogy gonosz mód viszonyulna hozzám, de… ő nem tudja, hogy Ron-ban igenis van egy gonoszabbik oldal, amit az egyik horcrux fel is erősített benne. Imádom őt, mindennél jobban szeretem és éppen ezért… szeretném, ha nyitottabb lenne felém. Ha foghatnám a kezét, cseveghetnék vele, vagy feküdhetnék vele az ágyon, kéz a kézben, boldogan nevetve.
-Nem is várom el tőle, hogy elém álljon, épp ezt ecseteltem neked idáig. Én akarok eléállni, csupán… félek, hátha csak fellángolás volt az a csók… a csata hevében. –fújtam ki a levegőt, megint kissé elpirulva. Azt sem értem, miért magyarázok én ilyeneket épp a húgának, de hát… ez van, azt hiszem.
Csak egy halk kacagás volt a reakcióm arra, amikor azt mondta, legyek férfi. Ez annyira abszurd dolog volt, ami tőlem biztosan furcsán hangzott volna, de Ginny… az ő szájából annyira természetes volt minden ilyen szó vagy mondat… néha irigyeltem ezt a laza hozzáállást, ami neki volt. Jó lett volna, ha ennyire könnyeden tudtam volna hozzáállni dolgokhoz, azt hiszem… az életem egyszerűbb lett volna.
-Igazad lehet… túl sokat agyalok, azt hiszem… -küldtem felé egy mosolyt, majd inkább el is tereltem a szót és a Kviddics lett az új téma, mert tudtam, hogy a vörös hajú lány imádja ezt a sportot. Én is élveztem nézni, pedig szerintem még a varázsló-sakk is durva sport, nem még ez a seprűn lovagló, labdákat kergető téboly. Hihetetlen, hogy minden számomra fontos egyén ezt űzi. Harry, Ginny és még… Ron is. Emlékszem, mennyire büszke volt magára, amikor jól teljesített… meg Lavender nyálas-nyelves csókjára is, amit kapott tőle, amikor a lány magához húzta. Irigykedtem a bátorságára, hisz én sosem tudtam volna csak úgy odahúzni magamhoz őt, hogy megcsókoljam… talán épp itt az ideje, hogy váltsak. De… kit akarok én becsapni, úgy se menne.
-De… a csapat is elég gyér, nem? Mármint… rajtatok, hármatokon kívül maradt még valaki? –vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
-És ami pedig a régi oktatót illeti… na igen. Jó lenne, ha lenne valaki, aki kicsit vérfrissítést jelent. Milyen durva lenne már, ha a Hárpiák csapatából sikerülne valakit beszervezni. Nem? –lelkesedtem fel a saját abszurd elképzelésemen.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Hétf. Aug. 27, 2018 12:20 pm



Csak egyetértően hümmögök Hermione gondolatára, miszerint talán túl sokat agyal - tulajdonképpen megkönnyebbülök, mikor ejti a témát, mert már nem tudtam volna semmilyen épkézláb gondolattal előhozakodni, ami őket illeti, meg aztán az ember más életével mindig okosabb, mint a sajátjával. Persze, azért megdöbbenek, mikor Hermione a kviddics felé tereli a szót, mintha számítanom kellett volna arra, hogy a híres Frontszíj-műugrás megálmodója további szakértői véleményt oszt majd meg velem. Visszatelepedek a pultra, lecsavarom a lekváros üveg tetejét, és felkapva a kanalat, újra hozzálátok a teljesen céltalan falatozáshoz.

- Igen, az elég király lenne - nézek ábrándosan a lekvárosüveg mélyére. - De ha maga Gwenog Jones jönne is, a csapatot nem tudja összerakni helyettünk. Mindenki elballagott, vagy eltűnt, vagy meghalt - összegzem monotonnak szánt hangon, és nem, ebben a pillanatban kizárom a fejemből Terry Bootnak még a nevét is, nemhogy felhozzam, vagy mondjuk, elmeséljem, ami vele történt. - Úgyhogy tényleg siralmas a helyzet. De ne aggódj, mindig szívesen fogadjuk a lelkes, feltörekvő újoncokat, szóval, ha esetleg seprűre pattannál, csak szólj! - vigyorgok Hermionéra, mielőtt egy újabb nagy kanál lekvárt távolítanék el az üvegből. - Mmmh, ez nagyon jó! Anya csodát tesz a konyhában. De szerintem már kicsit túlzásba is viszi, mióta mindannyian itthon vagyunk, naponta főz, olyan 200 embernyi mennyiségben, őrület, amit csinál - megvonom a vállamat, pedig ebben semmi talányos nincs. - Hiányzik neki a rend. Apának is. Fura, hogy most már hallgathatom, miről beszélnek, mikor Kingsley átugrik. - És ezernyi dolog van még, ami fura, de amire csak legyintünk, fura Fred nélkül lenni, fura spekulálni, hogy mit tenne most Dumbledore, fura azon töprengeni, ki lesz az új igazgató ősztől - bár szerintem az egész házat fel mernénk rá tenni, hogy McGalagony beül végre abba a székbe -, fura minden, ezen a lekváron kívül, ami fantasztikus. - Hány tárgyad lesz idén? - Hermione és a RAVASZok, nem is értem, miért nem hoztam fel korábban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Csüt. Aug. 30, 2018 9:06 am



Csak mosolyogva figyeltem a lányt, ahogy a Kviddics szó hallatán visszatér közénk, a kevésbé feszéjezett vagy komor hangulat, mint ami a szüleim vagy a fiúk kivesézésének következtében telepedett ránk. Csak csendben néztem őt, ahogy a pultra telepedett és ismét a lekvárt kezdte el pusztítatni. Néha szeretnék olyan lenni, mint Ginny. Laza, vicces, kedves és nem túldramatizálós. Ő nem aggódik azon, Harry vajon mit gondol róla, vagy éppen szereti-e még. Biztos a dolgában, legalábbis látszólag. Én is szeretnék egyszer majd részben olyan lenni, mint ő. Egy igazi kis lázadó.
-Igen, az lehet. De te vagy Ginny Weasley, a bátyád Ron és a csapatunk tagja Harry Potter. Ez elég jó reklám, szerintem. –fújtam ki a levegőt, miután ezt így gyorsan elhadartam egyhuzamban. Én hiszek abban, hogy ez a három név elég indok lesz ahhoz, hogy újra sikerüljön összerakni a Griffendél csapatát és ismét a Mardekár orra alá dörgölni, hogy akárki akármit mondd, mi vagyunk a jobbak.
Mikor aztán közölte velem, hogy ha seprűre pattannék, szívesen fogadnak, csak a fejemet ráztam, és egy jót nevettem, habár inkább kínomban, mint őszinte jókedvvel tettem azt.
-Ugyan, kösz, de nem. Én maradok a könyveknél meg a tanulásnál. A seprűn való repkedést és ezt az erőszakos sportot rátok hagyom. Én még mindig nem értem, mi olyan jó abban, hogy erőszakkal ledöntitek egymást a seprűkről, mindezt egy kupáért… -nyögtem fel fájdalmasan, mert tudtam, hogy vagy most néz majd rám olyan „Ginny-féle gyilkos pillantással” vagy most kapok egy kiselőadást a Kviddics szépségeiről, amit már Ron is magyarázott nekem párszor, de akkor se fogtam fel.
-Szerintem nem kellene többet enned… ha anyukád megtudja, hogy beleettél… nagy bajban leszel. Az ételek terén nem ismer tréfát… -forgattam meg a szemeimet rosszallóan, ahogy végignéztem a lányon és végül megállapodott a tekintetem a kezében lévő kanálon.
-Hát… öhm… lássuk csak… ugye vannak az alap tantárgyak, de azt hiszem… a jóslástanon kívül idén is felvettem minden mást. Kellenek a RAVASZok minden lehetséges dologból, ugyanis nekem szilárd elhatározásom, hogy a Minisztériumban fogok dolgozni, ha elvégzem az iskolát. –jelentettem ki büszkén kihúzva magam a széken, majd valami furcsa oknál fogva a szemem az üvegre tévedt és alig észrevehetően megnyaltam a szám szélét. Egészen megkívántam a lekvárt, ahogy Ginny itt eszegette előttem.
-És mondd csak… te hogy állsz a tantárgyakkal?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ginny Weasley
Hatodéves (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Szomb. Szept. 01, 2018 1:40 pm



Széles, büszke mosollyal felelek Hermione szavaira, miszerint három fős csapatunk, bár kicsi, mégis remek reklámot jelent. Ez valószínűleg így is van, és most, hogy Harry elintézte Voldemortot, nyilván tolongani fognak a válogatáson, már ha tarthatunk még majd válogatást. Mi van, ha a közösséggé válás kitörli az emberekből a kviddics szeretetét, hiszen egy ilyen barbár sportnak semmi keresnivalója az új erőszakmentes, és egyenlőségen alapuló világunkban. Ezekkel az eszmékkel persze semmi gond nincs, ezért harcoltunk, ezért sebesültünk meg, és ezért haltak meg sokan közülünk, de a kviddics – na, az vitán felül áll!

– Oké, én nem eszem többet. Nesze! – és már lebeg is Hermione felé az eddig a kezemben tartott lekvárosüveg, útközben csatlakozik hozzá egy tiszta kanál is a mosogató melletti csöpögtetőből, és, bár a kanál megremeg a levegőben, majd leesik Hermione lába elé, az üveg akadálytalanul odaér. Halk, elégedett szusszanással hátra dőlök, a konyhaablaknak. Nem szoktam tárgyakat röptetni az akaratommal, de olykor-olykor sikerül. – Jó étvágyat! Ami meg a RAVASZ-okat illeti, te simán hozni fogod a szintet. Nem kell izgulnod! – bátorítóan rámosolygok, mielőtt egy pillanatra elkomolyodnék. – Hát, én… én még nem igazán tudom. A háborúban nem foglalkoztam a jövővel, és még mindig nem tudom, mit csináljak a suli után – vállat vonok, mintha nem számítana. – Idén lesz még átváltoztatástanom, gyógynövénytanom, bájitaltanom, SVK-m, jóslástanom éééés bűbájtanom. Meg a kviddicsedzések, ha ugyan lesznek. Kicsit bánom, hogy anno nem vettem fel a mugliismeretet. Biztos vicces tárgy.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermione Granger
Prefektus (Griffendél)
avatar

: :


TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   Vas. Szept. 02, 2018 2:21 pm



-Mi? Neeeem. Én nem fogok… -kezdtem heves tiltakozásba, ahogy a lekvárosüveg és egy kanál lebegett hozzám, Ginny-nek hála. Nem voltam soha az, aki szívesen szeget meg szabályokat, hiába tettük ezt sokszor Harry-vel és Ron-nal. Egy ideig nagyon vágyakozva meredtem az üveg édes és hívogató tartalmára, de aztán inkább eltereltem a figyelmemet, amiben közrejátszott az is, hogy Giny felhozta az iskolát, így én készséggel el is mondtam neki, hogy megint szinte mindent fogok tanulni, kivéve a jóslástant. Nekem az valahogy annyira nem fekszik. Még a számmisztika is jobban megy, meg a rúnaismeret, mint az a totálisan homály tantárgy. Persze abba is beavattam őt, hogy miért kell nekem ennyi RAVASZ és miért viszem majd megint túlzásba a tanulást. Ami Ronald tetszését nyilván nem fogja elnyerni, és már megint halálra fog szekálni vele. Bár remélem, azért most kicsit… visszavesz ebből, hisz… azt nem bántjuk, akit szeretünk, ugye?!
-Miért nem felvételizel a Hárpiák-hoz? Mármint… jó játékos vagy, ezt mindenki tudja. És tényleg élvezettel csinálod. –vetettem fel az ötletet, majd azon kaptam magam, hogy a kanalam elindult az almalekvár felé, de aztán a távolból meghallottam Mrs. Weasley hangját, így gyorsan visszacsaptam mindent az asztaléra és Ginny-vel együtt ismét munkába áltunk.
-Köszönöm a beszélgetést. –tátogtam el neki egy szórakozott mosoly kíséretében, majd ismét a kezem kezdett el járni, nem pedig a szám.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: all is lost, hope remains   

Vissza az elejére Go down
 
all is lost, hope remains
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avada Kedavra :: Tekergők Térképe :: Widra St.Capdel :: Az Odú-
Ugrás: