Hello, stranger -Bill&Eve

Hálás voltam Lucretia-nak, hogy engedélyezte a velem való találkozást Ginny és Ron számára. Ha én nem jöttem volna el ma, akkor a húgom és az öcsém sosem tudták volna meg, hogy milyen új fejlemények történtek apánk ügyében. És az sem volt utolsó szempont, hogy odaköltöztünk az Odúba, habár volt egy olyan érzésem, hogy Fleur fele annyira sem akarta, mint amennyire megjátszotta nekem. Nem akartam több veszekedést vele, így amikor ma elindultam, csak annyit közöltem a két nővel, hogy dolgom van, és majd jövök. Nem akartam, hogy a nő, akit elvettem, és aki régen egyáltalán nem ilyen volt, velem jöjjön. Nagyon nem. Nem volt szükségem egy újabb kioktatásra, egy újabb vitára és arra sem, hogy összeeresszem őket Ginny-vel. Elég volt a magam baja.
Amint beértem a Három Seprűbe, azonnal kikértem magamnak egy whiskey-t, amit szépen lassan szopogatni kezdtem. Mivel bőven előbb érkeztem, úgy döntöttem, hogy 1-2 szíverősítőt még le tudok dönteni, mielőtt a testvéreim ideérnének. Nem könnyű anyánk háta mögött szervezkedni, azt pedig végképp nem tartottam épp egyszerű feladatnak, hogy én mondjam el nekik, az apánkat egy cellába zárták, mert kimutatták, hogy használta a gyilkos átkot.
Kikértem végül két vajsört is, amiket magammal szemben helyeztettem el, hogy így várhassam az asztaltársaimat. Azonban a húgom hosszú, tűzvörös üstöke helyett egy hosszú, szőke haj lebegett be a képbe, ahogy megállt előttem. Érdeklődve, felvont szemöldökkel néztem az újonnan érkező, a testvéreimmel egykorúnak tűnő lányra, aki végül beszélni kezdett és megvillantott egy olyan mosolyt, amiről nem tudtam eldönteni, hogy autogramot akar tőlem valamiféle tanulmány miatt, amit ki se adtam, vagy el akar adni nekem egy adag mugli süteményt. De lehet, hogy igazából annak a pojáca Lockhart-nak a rokona, amilyen félelmetes pontossággal idézte meg a fogvillogtató vigyorát.
A titkos zaklatós megjegyzésre aztán végül a jobb szemöldököm még magasabbra szaladt, ahogy az ajkaimon megjelent egy hitetlen mosoly.
-Pedig már azt hittem, vagyok olyan népszerű, hogy egy magadfajta csaj tudjon a létezésemről. –emeltem a poharat a számhoz, hogy a maradék alkoholt is kiüríthessem, hogy aztán viszonozhassam a kézfogásos gesztusát.
-Nos, Eve. Honnan tudod, hogy Bill-nek hívnak, ha nem vagy egy vérbeli zaklató? –döntöttem enyhén oldalra a fejemet, majd amint megtudtam az ittlétének okát, kissé elkomorultam és magamban jó alaposan megátkoztam Harry-t meg McGalagony-t is, akitől nyilván az egész ötlet származott. Nem elég, hogy olyan állapotban vannak a szüleink, amilyenben, még annak a lehetőségét is elveszik, hogy megtudhassák az aktuális dolgokat.
-Hát, ha már egyszer eljátszottad a postabagoly szerepét, akkor igazán megmenthetnéd legalább az egyik vajsört a kárba veszéstől, és tekinthetnéd ezt a fuvardíjnak. Na meg persze… beavathatnál, hogy mit is kéne csinálnom veled, amiért te is megteszed nekem, mint társaság. –nyilván az információkért jött, de ha már egyszer csak a semmiből felbukkant, akkor mondja el szépen, mit akar.
-Szóval, leülsz? Ígérem, nem harapok... nagyot. –jelent meg egy barátságos mosoly az arcomon, miközben a fejemmel előbb a velem szemben álló székre böktem, majd a whiskey-s poharamat a magasba emelve a pultosnak biccentettem, jelezve, hogy jöhet belőle még egy kör.

-Te aztán tudod, hogy kell szegény srácoknak önbizalmat csinálni. „Tudok rólad, de, csak mert véletlenül dolgom van veled, amúgy azt se tudtam, hogy létezel.” –küldtem felé egy újabb vigyort, ahogy azt ecsetelte, hogy végül is tudja, ki vagyok, de nem azért, mert népszerű lennék.
-Jó megfigyelő képesség. De Ginny-re is. Ha csak Ron jött volna, az egész üveg itt lenne, és éppen hevesen smárolnék vele. –az öcsém egy idióta. De mármint… tényleg. Szemmel láthatóan volt valami fura a barátnőjével a nyáron, de ahelyett, hogy vette volna a fáradtságot és megpróbálta volna megtudni tőle, hogy mi van, inkább elmenekült és egy vadidegen csajjal töltötte az ideje nagy részét. Egy hős a gyerek.
Összefont karokkal, egy elégedett mosollyal a képemen nyugtáztam, hogy ez a szőke csaj milyen kis heves, ahogy nemes egyszerűséggel közölte, hogy pofa be és figyeljek már rá. Ritka volt, hogy valaki azonnal ennyire szórakoztató társaság legyen, de úgy éreztem, érdekes délután el nézünk itt kettecskén.
A tekintetem azonban elkomorult, mikor kiderült, hogy a testvéreim nem jönnek el, helyette Eve-vel üzengettek nekem, hogy mégis miért történt mindez. A reakciója azonban egy újabb mosolyt csalt az arcomra, az meg főleg, mikor zavartan közölte, hogy mondjam el neki újra a kérdésemet, mert leragadt ott, hogy csinálnom kéne vele valamit és lettek is ötletei. Még mindig összefont karokkal, egy kihívó mosollyal a képemen néztem végig jó alaposan és látványosan, elidőzve egy-egy jellegzetes vonásán vagy testrészén. Például a vidáman csillogó, zöld szemein, a szőke haján, a nem túl vastag, de mégis telt ajkain és a ruháján, ami nem iskolai egyenruha volt, hanem valami mugli gönc, de még így is kivehető volt a karcsú, nőies alkata.
-Miért vagy itt?–tettem fel ismét a kérdést, mellőzve mindenféle kétértelmű megjegyzést, mert nekem is lenne ötletem, mit lehetne csinálni egy hozzá hasonló, jó nővel. De ugye én szent életű, házas ember vagyok, így nem szép dolog ilyenekre gondolnom sem.
Mikor végre nagy kegyesen leült és közölte, hogy a vele való tevékenységek kitalálásához kevés lesz egy whiskey, csak szórakozottan kezdtem el forgatni a poharat a kezeim között, míg vártam, hogy megérkezzen a rendelésem. Amikor hozzátette, hogy gondolom sejted, csak felvontam a szemöldökömet, még mindig mosolyogva nézve rá.
-Sok dolgot sejtek én, hogy mit kéne, de ahhoz előbb tisztázni kéne pár dolgot. Például azt, hogy ez nem az első pohár whiskey-m, hanem a harmadik, és ami most jön, az a negyedik. És tudtommal egyszerűbb úgy csinálni, ha az ember nem totál részeg. –böktem a pultos lány felé, aki idő közben elindult, hogy letegye elém az újabb kört. És a tisztázandó kategória lenne még Fleur is, de egyelőre nem akartam erre gondolni.
Amikor aztán hozzátette, hogy arra gondolt, hogy miért van itt, csak egy „jaaaaaa, hogy aaaaz” nézést küldtem felé, míg azt hallgattam, hogy tényleg a szüleink miatt van itt.
-Ennyire jól ismered a testvéreimet, hogy ilyen információkat rád bíznának? –néztem rá kissé bizalmatlanul, miközben belekortyoltam az újabb whiskey-be.
-És nem akarom azt mondani, hogy én megmondtam, de… én megmondtam. Egy postabagoly vagy, bár… határozottan jobban örülök neked, mintha egy tényleges madár jött volna ide. De még Ron-nál is szívesebben látlak itt. –néztem a szemeibe, majd nemes egyszerűséggel elhúztam előle az egyik korsó vajsört.
-És ha nem iszol, akkor majd én. Úgy látom, még az elsőt se kezdted el, pedig ez egy hosszú sztori lesz.

-Az önbizalmamnak szüksége van néha simogatásra, különben csak magamat szeretném, az meg unalmas. –jelentettem ki nemes egyszerűséggel, majd amint kitört belőle a nevetés, először csak furcsán pislogtam rá, majd végül belőlem is előtört valami nevetésféle, habár az övénél azért visszafogottabb volt. Nem tudtam elképzelni, mi tetszett neki azon annyira, hogy Ron-hoz egy egész üveg kellett volna. A megjegyzésére viszont aztán olyan megdöbbent fejet vágtam, hogy még a kezemet is a szám elé tettem színpadiasan.
-Jesszus, lebuktam. De egyébként, ha van választásom, a whiskey-met szeretném csókolgatni, nem az öcsémet. Vagy van harmadik lehetőség, esetleg önként jelentkezel? –vontam fel kérdőn a szemöldökömet, de aztán inkább hamar visszatereltem a gondolataimat valami kevésbé fura, zavarba ejtő és nem túl tisztességes irányba, de nem könnyítette meg a dolgomat azzal, hogy fura megjegyzéseket tett, így kénytelen voltam ismét végigmérni, jó alaposan, majd kifejteni neki, hogy van pár tisztázandó dolgunk. Az alkoholista megjegyzésre csak egy mosoly volt a reakcióm, hiszen attól nagyon messze álltam még. Bár ha így haladok, lehet, ma estére átvedlek azzá, egyszer belefér.
-Na látod! Már megérte eljönni! –tártam szét a karjaimat egy elégedett mosoly kíséretében arra válaszul, hogy mindig tanul valami újat. A hajdobálós mozdulatát érdeklődve, félredöntött fejjel, az alsó ajkamat harapva bámultam, majd amint megszólalt, letámasztottam a könyökeimet az asztalra, hogy egy pillanatra a tenyereimbe temethessem az arcomat.
-Nem kéne ilyeneket mondogatnod egy vadidegen pasasnak, aki kellő mennyiségű bátorságot ivott, hogy letesztelje az elméletedet. –morogtam bele a kezeimbe, majd egy sóhajt követően dőltem hátra a székemben, hogy aztán a fejemet a támlára hajtva hallgathassam a kis monológját. Nem mozdultam el a testhelyzetemből, csupán a szemeimmel követtem a keze mozgását, mikor arról magyarázott, hogy van némi probléma azzal, hogy nem tudok róla, hogy ezer éve jóban vannak Ginny-vel.
-Sajnálom, Postabagoly Kisasszony. Valahogy Egyiptomban elkerülte a figyelmemet, hogy a húgom kivel barátkozik idehaza. De majd a nevemben is baszd le, kérlek. –dőltem végül vissza az eredeti testhelyzetembe, hogy megjegyezzem neki, azért még mindig jobb, mint egy madár vagy Ron.
-Látod! Aranyosabb vagy, mint egy bagoly! Ez egy bók. Félrészeg bók? Légyszííí, számítsd be annak! –vontam meg a vállamat nevetve, majd végül el akartam húzni tőle a vajsört, de olyan reflexekkel nyúlt utána, hogy azt még Charlie öcsém is megirigyelte volna, de talán még Harry is. Végül aztán elengedtem a korsót, és amint közölte, hogy már beleivott, csak a szememet forgattam.
-Na és?! Nem beleköptél. –vontam vállat egyszerűen. Mit kell itt körülményeskedni?! Ha valakivel csókolózol, akkor is a szádba kerül egy csomó olyan nyál, ami nem is a tied. Ez a kulturált nyálcsere lett volna.
Elkerekedett szemekkel, elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy lehúzta a korsó tartalmát, és még akkor is így meredtem rá, mikor ismét megszólalt.
-Tessék. De… melyik öcsémet? –toltam középre nemes egyszerűséggel a Lángnyelv whiskey-t, miközben figyeltem, ahogy a kezét védelmezően a korsóra kulcsolta.
-Nos, Evanora… nem ígérem, hogy megkomolyodom, de igyekszem. –jelent meg még utoljára egy mosoly az arcomon, majd végül tényleg komolyba váltottam.
-Édesapánkat egy nemrég felmutatott bizonyíték alapján, ami nem más volt, mint a pálcájának utolsó varázslata, a gyilkos átok, átszállították a Minisztériumba és egy cellában helyezték el, míg a végére nem járnak az ügynek. De ő továbbra sem emlékszik, hogy bárkit is megölt volna. Ennél többet nekem sem mondtak, én is apától tudom, hogy mi történt. Anya nincs túl jól, elég gyenge és nem hajlandó sem enni, sem aludni. Jelenleg én vigyázok rá, mivel beköltöztem az Odúba, hogy segíthessek neki. Amint tudok valami újat, azonnal szólni fogok a dolgokról. –hadartam el gyorsan, de érthetően, hogy mi is a helyzet.
-Egyébként köszönöm… ez… kedves tőled. –jegyeztem meg valami erőltetett-erőtlen mosoly kíséretében, majd inkább visszahalásztam a whiskey-s poharamat tőle, hogy lehúzhassam a tartalmát.

-Akkor szerencsénk van. Nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok. –hajoltam közelebb hozzá az asztal fölött, hogy hosszú másodpercekig csapdába ejthessem a kékjeimmel az ő zöld szemeit. A kis megjegyzését csak egy mosollyal jutalmaztam, majd végül kénytelen voltam az arcomat a tenyereimbe temetni, mert valahogy nehezemre esett megállni, hogy ne gondolkodjak el azon, vajon milyen messze is van innen a Szárnyas Vadkan, ahol még szobát is lehet kivenni. De mint elkötelezett, hűséges és szerető férj, ilyet nyilván nem csinálhatok, de ez a csaj és a stílusa egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetemet. Na meg a már elfogyasztott alkoholmennyiség. De az újabb reakciójából azt szűrtem le, hogy aligha látható a tényleges vívódásom és az egész inkább tűnt egy jól megrendezett színjátéknak, mintsem ténylege szenvedésnek. Pedig ha ő azt tudná, mennyire nehéz megállnom, hogy...
-Ugye tudod, hogy ez egy veszélyes játék? Nem tudod, kivel játszol türelemjátékot. Nem vagy te még túl kicsi ehhez? –vontam fel a szemöldökömet és utolsó mentsvárként próbáltam meg valahogy megtudakolni, hogy mégis mennyi idős lehet ez az életvidám, kedves, laza és nem mellesleg elég attraktív csaj. Csak ne legyél nagykorú, könyörgöm.
-De akkor te nem griffendéles vagy, igaz? –fűztem hozzá gyorsan még ezt, mielőtt megválaszolta volna az előző kérdésemet, aminek még mindig reménykedtem az önuralmamra pozitívan ható végkimenetelében.
Csak összeszűkült szemekkel, értetlen fejjel néztem rá, mikor kijelentette, hogy én vagyok a gringotts-os csávó. Majd csak a fejemet tudtam fogni, mikor Ron-t és az újságcikket emlegette, meg azt a nyomorult képet, ami a családunkról készült Egyiptomban.
-Átoktörő csávó vagyok, inkább. Ron meg egy idióta, amiért mindenkinek azt a nyamvadt cikket mutogatta, mintha valami világszám lett volna. Harmadszor pedig… én mindig jól nézek ki. De kösz, értékelem. –kúszott az arcomra egy mosoly, de nem igazán tudtam őszintét produkálni belőle. A sebhelyek azért nem hiszem, hogy jobban mutatnak, mint az ép fejem egy fotón.
A bókom elfogadása egy röpke időre őszinte mosolyt csalt az arcomra, egészen addig, míg ki nem jelentette, hogy egy gyökér vagyok. Hogy mi van??!!
-Neked aztán jól felvágták a nyelvedet. És amúgy is. Nem én vagyok gyökér, hanem te fogalmaztál rosszul. –zártam le nagyon éretten a semmiről szóló vitánkat, hogy aztán megint rá figyelhessek, ahogy felvilágosított róla, hogy Ron-t fogja idehívni, mint idegesítő tényezőt. Szép próbálkozás.
-Nem, nem ő idegesít a legjobban. Hanem Percy! –jelentettem ki határozottan. Sosem felejtem el a hálátlan kis tetűnek, hogy a szüleink ellen fordult. Pedig amikor anya sír és apa kiabál, akkor ott már baj van. Ráadásul nem is kicsi.
Az arcom aztán elkomorult, ahogy apánk ügyéről kezdtem el neki kiselőadást tartani, amit remélhetőleg majd tovább ad a testvéreimnek is. Az a fontos, hogy ők ketten és szükség esetén Harry és Hermione is megtudják. A kérdésére csak egy horkantás volt minden első válaszom, ami azt hiszem, többet mondott minden szónál.
-Ha nem állna ki érte Kingsley és a Rend volt tagjai, akkor szerintem már az Azkabanba küldték volna. A gyilkos átok nagyon súlyos, ráadásul elég erős varázslat ahhoz, hogy csak akkor sikerüljön maradéktalanul, ha tényleg akarja az elkövető. Persze lehet, hogy apa pálcáját ellopták, de azt mondja, végig megvolt, így… nem is tudom. De kizárt, hogy ő tette volna. –ráztam meg a fejemet, nyomatékot adva a szavaimnak, miközben az asztalon pihentetett kezem kissé szorosabban fogta közre a poharamat.
-Muszáj. Ha én nem csinálnám, akkor más sem. A testvéreimet lefoglalják a különféle dolgaik, én viszont akkor tudok igazán dolgozni, ha úton vagyok. De amíg nem lesz jobban, nem akarom magára hagyni. Sok lenne neki a háztartás, a kert, ráadásul, amíg ott vagyok, az én keresetemből be tudok vásárolni vacsorára, ebédre, ilyesmik. Apánk nélkül anya elég... elveszett. –fújtam ki a levegőt, majd csak érdeklődve hallgattam, ahogy arról magyaráz, mit kéne itatnom anyámmal. Lehúztam a whiskey-met, ami meg az én nyugtatóm volt, hogy aztán megszólalhassak.
-Ugyanezt mondta a Roxfort új Javasasszonya is. Legalábbis anya szerint. Gyógyítónak készülsz? –tettem fel egy újabb kérdést. Az anyjáról inkább nem akartam kérdezni, mert ki tudja, mibe nyúlnék bele, amihez amúgy közöm sincsen. Amikor közölte, hogy a következő kört ő fizeti, várakozva néztem rá, hogy innen akar rendelni, vagy inkább odamegy a pulthoz.
-Lehet jobban jársz, ha kikéred az üveget és felezünk. Már költségekben és italban is.

-Jobban, mint kellene. –jegyeztem meg halkan, hogy a kocsma zaja elnyomja a szavaimat, ő mégis hallhassa őket. A szemem egy ideig még fogva tartotta az övéit, hogy aztán egy pillanatra az ajkait kezdhessem el bámulni, majd végül ismét visszatértem a zöldjeihez. Valószínűleg elképzelni sem tudná, hogy mennyire nem kellene azon gondolkoznom, hogy rádumáljam egy meggondolatlan csókra vagy akár többre is. Éppen ezért, amikor ismét megszólalt, csak felvont szemöldökkel, némán bámultam őt, fürkésző tekintetet erőltetve az arcizmaimra, mintha csak emésztgetném az előbb elhangzottakat. Bár a Hugrabug dolgot tényleg át kellett futtatnom az agyamon, mire rájöttem, hogy erre aztán magamtól is gondolhattam volna. Griffendéles csajnak se nem elég poros, mint Hermione, de nem is idióta, mint Ron vihogós ex-barátnője, aki életét veszítette a Roxfortban zajló harcok során. Habár ott van Ginny, aki elég vagány. Mardekárosnak túl aranyos és nem elég ribancos, Hollóhátasnak pedig túl szerény lett volna. A Hugrabug ezzel szemben mindenféle embernek adott „otthont”, így annyira nem kellett volna csodálkoznom ezen. Az a mondat viszont, hogy Ron évfolyamtársa, még hosszú másodpercekig visszhangzott a fejemben. Ha az öcsémékkel egy idős, akkor… határozottan nagykorú. Pedig én egy dolgot kértem...
-A derekamnak nem lenne semmi baja, kislány. De azt garantálhatom, hogy utána nem igazán lenne kedved beszélni sem, nem még visszaszólni, kivéve, ha azt akarod mondani, hogy újra. Csak a reumámra vigyázz… –szólaltam meg végül a baromi nagy szünet után, egy vigyor kíséretében, miután feldolgoztam, hogy lényegében innentől minden vele kapcsolatos gondolatom és kimondott vagy kimondatlan ajánlatom legálisnak számítana. És erkölcsileg ilyen okból nem lehetne megkérdőjelezni. Az, hogy van otthon, a szüleim házában egy szőke, porcelán bőrű, kék szemű negyed-véla nő, akinek valószínűleg több erkölcsi buktató is az eszébe jutna… más kérdés volt.
-És… öhm… ki az a Sherlock? –valahonnan rémlik a név, talán Hermione mondta vagy olvasta még valamelyik nyáron, amikor én is ott voltam, de jelenleg az öcsém másik exe kötött le a legkevésbé.
-Tudod mi erre a jó megoldás? Máskor is találkoznod kéne velem, különböző élethelyzetekben. –a zuhany alatt, a fürdőkádban, az ágyban, a padlón, a falnak dőlve, az ölemben ülve, alattam vagy fölöttem fekve, reggel ébredés után és este lefekvés előtt. Elég sok ötletem lenne.
Végül inkább közöltem vele, hogy nem Ron az első számú agyvérzés forrás a számomra, hanem Percy, aki mindenkinek az agyára ment az üstök fenekével meg az idióta hozzáállásával. És az arckifejezéséből ítélve arra tudtam következtetni, hogy ő sem kifejezetten rajongott érte.
-Ez egy jó hír. Mármint… az, hogy Percy-t nem hívnád ide meg az, hogy… nem akarsz egy unalmas előadás meghallgatásával véget vetni az életednek. –nevettem egy jót a megjegyzésén. Megmondani sem tudtam volna, hogy mikor éreztem magam ennyire jól és felszabadultnak.
Csak figyeltem, ahogy a szavait követően az ujjait óvatosan az enyémekre helyezte, aminek hatására az izmaim elernyedtek és már nem szorították görcsösen a whiskey-s poharat. Ez annyira gynegéd és meglepő mozdulat volt, mégis hihetetlenül jól esett tőle. Majd amikor kimondta, hogy tudja, hogy elcsépelt, de minden rendben lesz, egy hitetlen mosoly kíséretében néztem rá.
-Honnan jöttél, ki vagy te, és miért nem találkoztam veled eddig? –terült el egy keserű mosoly az arcomon, ami csak még szomorúbb lett, amikor közölte velem, hogy jó ember vagyok. Pedig ennek jelenleg a fele sem volt igaz, sőt. Borzasztó emberi lénynek éreztem magam ebben a pillanatban. Az Odúban faképnél hagyott feleségem valószínűleg még mindig engem várt otthon, és ha hazaállítok totál piaszagúan, biztosan nem dicsér meg érte, nekem meg semmi kedven veszekedni vele. Lehet, hogy ma már nem is kéne visszamennem?
Amikor ismét gyökérnek lettem titulálva, a bűntudatom mintha egy pillanat alatt elnyomás alá került volna, és ismét egy hitetlen mosoly kúszott a számra. A stírölős megjegyzésére csak megnedvesítettem az ajkaimat, hogy még utána szólhassak, mielőtt nagyon távol került volna tőlem.
-Ugye tudod, hogy amúgy is ezt csináltam volna? –vigyorodtam el, majd az asztalra támaszkodva néztem végig, ahogy rengő csípővel elszambázott a pulthoz majd vissza. Csak most ne akarja senki, hogy felkeljek innen.
Amint átnyújtotta nekem az üveget, pár nagyobb kortyot azonnal a magamévá is tettem, és szomorúan konstatáltam, hogy emiatt a művelet miatt elég szépen elkezdett fogyni a keserű, égető alkohol.
-Én mit szeretek benne? –mutattam magamra, majd átadtam neki az üveget.
-Hát… először is én imádok utazni, illetve imádok tanulni is, bármilyen nehéz elhinni rólam. Egy csomó nyelven beszélek, hála a munkámnak, és ismerem például a hieroglifákat is. Érdekes emberekkel és esetekkel találkozhatok, na meg jól is lehet keresni vele. Egyiptom nagyon bejött nekem, imádom az ásatásokat, a sírokat és szerencsére, hiába a Gringotts megbízásából dolgozom, nem szólnak bele, hogy nézek ki és milyen vagyok. Önmagam lehetek és kamatoztathatok mindent, amit a suliban tanultam és értelmes volt. A számmisztika, a rúnaismeret a legfontosabbak, illetve nem árt, ha az ember emlékszik Binns mágiatörténet óráira is, na meg bármilyen rossz ezt kimondanom, a bájitaltan is hasznomra vált az évek során. De én az egészet szeretem, nem tudnék kiemelni külön dolgokat. Ha választanom kéne, akkor talán az utazást mondanám. Már egészen korán rájöttem, hogy ezt akarom csinálni. Nem egy unalmas meló, az biztos. –merültem bele a magyarázásba.
-És mit akarnál még csinálni?

-Nem tudod elképzelni sem, mennyire ezt akarom hinni. –jegyeztem meg még ennyit, majd némi bizonytalan ajakrágcsálás után visszahúzódtam az eredeti helyemre, mert muszáj volt valami önuralmat erőltetnem saját magamra vele kapcsolatban. Szerettem volna visszaterelni a gondolatimat egy olyan irányba, amelyikben nem a húgom egyik legjobb barátnőjét vetkőztetem le és döntöm az ágyra egy finomnak kicsit sem nevezhető mozdulattal, hogy tudta nélkül házasságtörésbe vigyem. De ahogy belement a játékba és tovább fűzte az egészet, egyre kényelmetlenebbé vált az ülés, a közöttünk lévő távolság egyre inkább zavarni kezdett és szívem szerint felkaptam volna, hogy elrohanjak vele egy olyan helyre, ahol senki sem zavarhat vagy láthat meg minket.
A megjegyzéseit először figyelmen kívül hagytam és igyekeztem elterelni a témát és a gondolataimat is azzal, hogy visszakérdeztem nála, ki az a pasas akivel azonosított engem, de amikor rosszallóan rám nézett és nem akarta elhinni, hogy ez most számít, megadóan emeltem fel a kezeimet, hogy aztán megszólalhassak.
-Ennyire szeretnéd, ha inkább azt fejtegetném, hogy negyed órás szünetekkel, amíg összeszedjük magunkat meg a légzésünket is, nyugodtan mondogathatod, hogy újra, egész éjszaka? De ne hidd, hogy parancsra bármit is teszek. Szeretem, amikor könyörögnek nekem. –villantak meg a szemeim, ahogy egy fogvillantó, kissé talán szadista vigyorra húztam az ajkaimat, amint befejeztem a dolgok ecsetelését. Ez a csaj nagyon, de nagyon nem segít az alkoholmámoros gondolataim visszafogásában.
-És remélem nem, durván szeretem. –kacsintottam rá, majd muszáj volt nyelnem egyet, mert az ajakharapós mutatványától még a szám is kiszáradt. Volt valami egyszerre szexi és aranyos ebben az önkéntelen mozdulatban, amit produkált. És amitől kedvem lett volna ugyanezt tenni vele és a fogaimmal megcirógatni a puhának tűnő ajkait.
-Reméltem is, hogy nem tudsz vele vitatkozni. Nem tudod, mit hagynál ki, ha különféle szemszögekből figyelhetnél meg. –hivatalosan is utálom magam. Nem tudtam elhinni, hogy komolyan leálltam flörtölni, igazából elméletben meg már vagy százszor meghúztam az előttem ülő kiscsajt, aki valamiért belement a játékba és elég lelkesnek tűnt, habár kissé zavarba jött, ami megint csak tetszett. Szeretem a határozott nőket, akik tudják, mit akarnak, de jó érzés olyan hatással lenni valakire, mintha valami nagyon illetlent mondtál vagy csináltál volna előtte. Lerítt róla, hogy ő is átültetné a gyakorlatba a kettőnk fantáziájába bekúszó képeket, én pedig jelenleg képtelen lennék tiltakozni vagy visszakozni, na, nem mintha akartam volna.
Az öcsémmel kapcsolatos megjegyzésén egy jót mosolyogtam, majd amikor a kérdésemre aztán megszólalt, csak még inkább szomorú felhangot kapott a mosolyom. Kezdtem magam valami nagyon szemét, szívtelen, tényleges gyökérnek érezni, amiért a jótékony hallgatást választottam ahelyett, hogy bevallottam volna neki, az, hogy jó ember vagyok, nagyon nem igaz. Sőt! A lehető legkevesebb valóságalapja volt jelenleg ennek a kijelentésnek. Nős pasasként gondolkozom azon, hogy vajon mennyire jól tudnék elszórakozni vele, ha nem engedném vissza a suliba. George és Fred rengetegszer ecsetelték, hogy merre vannak titkos alagutak, amiken keresztül gyorsan és észrevétlenül lehet bejutni a suliba. Holnap meg még vasárnap is volt, így az óráiról se késne el miattam a Hugrabugos Kisasszony.
Miután visszatért az üveg whiskey-vel, csak utána reagálta le a megjegyzésemet, hogy az engedélye nélkül is pofátlanul lecsekkoltam volna a nagyon is érdek,- és nadrágfeszítő seggét. Tényleg kezdtem egyre kevésbé tiszta fejjel gondolkozni miatta.
-Én küldtelek téged?! Elaludtál félúton? Te mondtad, hogy állod a következő kört, akkor miért nekem kellett volna mennem? És egyébként… határozottan nem rossz. Szólj, ha szeretnéd látni, mennyire. –kúszott egy leplezetlen perverz vigyor a képemre, így viszont először fel se tudtam dolgozni, hogy mi volt a kérdése. Miután megvilágosodtam, hogy tényleg átoktörő vagyok, csak néztem, ahogy meghúzta az üveg tartalmát, miközben azt magyaráztam neki, hogy miért is szerettem annyira a munkámat.
-Igen, imádom az egészet. A szenvedélyem és a hivatásom, de egy ideig még itthon leszek. És szerinted, ha minden átoktörő jó pasi lenne, bevallanám neked? Még a végén valami nyálas képű, ecsetfejű kis buzi beelőzne nálad. Sajnálom, be kell érned velem. –mutattam magamra a két kezemmel, majd ismét elkoboztam tőle az üveget, hogy újabb kortyokat lophassak magamnak.
-Az igazgatónőtök auror volt. Vele esetleg beszélhetnél erről, de Harry is az szeretne lenni, illetve esetleg tudok neked szerezni egy csajt, aki szintén auror. Tonks nagyon jó arc, biztosan beszélgetne veled, ha megkérjük. Csak… ne adj semmi törékenyt a kezébe. –imádom a laza stílusát, de szegény elég ügyetlen tudott lenni, ha nem figyelt oda teljes egészében egy adott dologra. Sokszor még akkor is.
-De kanyarodjunk csak vissza… most mit szeretnél csinálni? És... ezek szerint jó pasinak tartasz? –vontam fel a szemöldökömet egy mosoly kíséretében, majd szórakozottan az ajkamban lévő karikát kezdtem el forgatni a nyelvemmel.

Csak kitágult pupillákkal és visszafojtott lélegzettel meredtem rá, amikor közölte velem, hogy nem azt akarja, hogy fejtegessem neki a dolgokat, hanem azt, hogy megtegyem. Ha tudta volna, hogy fejben hányszor megtettem már. Fogalma sem lehetett róla, hogy mennyire megbánná a dolgot, ha belemenne. Velem együtt. Értem én, hogy ő egy nagyon vagány és bevállalós csaj, csak sajnos még túl kicsi ahhoz, hogy megértse, mit is jelent a durván szeretem fogalma az én szótáramban. Persze felnőtt, technikailag is meg testileg is, de még mennyire, hogy az. De ettől függetlenül valószínűleg neki nem ugyanazt jelenti az erőszakos együttlét, mint amit mostanában nekem kezdett jelenti. Még én magam sem tudom, mit csinálnék vele, ha belemennék ebbe az egészbe. Egyszerűen le akarnám vadászni és teljesen uralni akarnám, mint egy vadállat a zsákmányát. De… egyszerűen nem tehetjük meg magunkkal, hogy a szellemi szócsatát fizikaiba vigyük át.
-Nem tudod, mit is jelentene az, hogy nem fognám vissza magam. Szívesen letesztelném a tűrőképességeidet édes kínzásokkal, de szerintem ezt nem gondoltad át eléggé, Evanora. Mi van, ha kárt teszek a csinos kis bőrödben a fogaimmal? –és ezzel szerintem ő sem tudna vitatkozni. Még, hogy mire várunk még… a sírba fog tenni ez a csaj, pedig csak ma találkoztam vele először, de valamiért annyira akartam, hogy ne utoljára. Körülbelül a nyár óta most éreztem magamat igazán élőnek és felszabadultnak. Jó társaság volt, okos és laza.
-Az én olvasatomban ugyanazt jelenti. Ha már te állod, akkor hozd is ki szépen. Az meg, hogy mellé még meg is tudtam figyelni, ahogy elriszálod magad a pultig meg vissza, csak a plusz élvezeti faktor. Nem akartál volna megfosztani ettől a látványtól, ugye? –jelent meg egy angyali mosoly az arcomon, majd amikor felháborodva közölte velem, hogy még mindig vak vagyok-e, már nyitottam volna a számat a válaszra, de a további mondatainak hála az elmémbe ismét elkezdtek bekúszni azok a képek, amiket nagyon nem akartam visszaengedni. Jelen pillanatban szinte bármit megadtam volna, hogy egy pillanatra a vágytól lüktető, sebesen verő szívének pulzálását a nyakán lévő ütőéren keresztül megízlelhessem a nyelvemmel. Egy rekedt sóhajt követően támaszkodtam meg az asztalon, hogy még mindig a perverzül vigyorgó társaságomat fürkészhessem, hogy aztán egy újabb fogvillantós vigyort produkálva szólalhassak meg.
-Élveznéd, ha könyörögnék neked, mi? –miért ezt mondtam???!!!! Nem is ezt akartam mondani! Nekem van egy életem, egy házam, egy elég kritikus családom, egy feleségem és egy olyan kis világom, amit nem akarnék összetörni egyetlen egy estéért sem. Na meg persze… elég nagy szemétség lett volna éppen a húgom barátnőjét belevinni egy olyan dologba, amiről ő nem is tudna. Ez senkivel szemben sem fair. Eve elképesztően jófej csajnak tűnik, így eszembe sem jutna kihasználni, még akkor sem, ha talán hagyná.
Az átoktörők bemutatását inkább letudtam annyival, hogy felejtse el, mert még a végén valaki beelőzne nála. Nem mintha az enyém lenne vagy lehetne. Eve igazából, a fizikai formájában sosem lehetne az enyém, és még a gondolata is bűnösnek számítana mások szemében, talán még a sajátomban is az. Fleur fontos nekem, és sosem akarnám őt bántani, pedig csak az elmúlt pár órában vagy ezerszer megtettem már a fejemben. De már most éreztem, hogy egyszerűen képtelen lettem volna nemet mondani neki, ha egy korttyal is többet ittam volna, így tüntetőleg nem néztem többet a Lángnyelv üvegére, habár Eve sziluettje is körülbelül olyan csábító volt, mint a mámorító alkohol.
-Valld be, hogy nálam jobbat nem is kívánhatnál magadnak. –villantottam meg egy újabb mosolyt, hiszen ez egy tény volt. Aligha találna olyan átoktörőt idehaza, aki jobb parti lenne nálam. Egy főnyereményt fogott ki ma este.
Szerencsémre aztán a karrierlehetőségeinek sorolása elterelte a figyelmemet, mert ezzel kapcsolatban legalább valami felnőttekhez méltót is tudtam neki mondani. Javasoltam neki pár embert, akiktől kérhetne segítséget, majd csak nagy szemekkel néztem rá, mikor közölte, hogy Tonks a rokona. Köszönöm, Merlin!
-Várj, mi? Tonks a rokonod, ez komoly? Így már értem, hogy honnan van a fura neved meg az, hogy utálod is rendesen. Bár szerintem a Nymphadora rosszabb ennél. Dora minden, csak nem egy cuki, habos-babos kislány, mint a neve. De akkor legalább van, aki ad neked karriertanácsokat. –kaptam rajta a témán, hogy ténylegesen visszaterelhessem a beszélgetést abba az irányba, amelyik még nem volt ennyire… bűnbe csábító.
-Nagyon keményen meg tudnék dolgozni a bókjaidért, hogy a fülembe suttogd őket. –kacsintottam rá, majd abbahagytam az ajkamban lévő karika forgatását, hogy aztán hátra dőlhessek a székemben és így nézhessek rá tovább. Fel kellett állítanom valamennyi távolságot közöttünk, még ha csak ennyit is. Nem akartam kihasználni őt, nem akartam azt sem, hogy megbánjam a dolgokat és olyat tegyek, amiért örökre utálnám magamat. De egyszerűen képtelen voltam nem elgondolkozni azon, hogy vajon tényleg azt akarná-e, mint amit én tettem meg vele gondolatban. Szerettem volna a forró bőrét az enyémen érezni, a nyelvemmel és a fogammal cirógatni azt, a nevemet hallani a szájából a rekedt sóhajaival együtt, hogy aztán könyörögve, nagy szemekkel nézzen rám és mondja nekem, hogy újra és újra akar, mert ha nem kap meg, akkor belepusztulna.
-Nem kéne visszaindulnod a suliba? –pillantottam az órámra, ami azt mutatta, hogy lassan este nyolc és nem vettem volna a lelkemre, ha miattam kizárták volna a Roxfort-ból. Na meg akkor aztán végképp elveszítettem volna a józanságomat és szívesen elszállásoltam volna egy kivett szobában, minden buktató ellenére is.

A nyáron elég szépen kifejtettem Ron-nak, amikor az Odúban jártunk, hogy nem túl szerencsés és kicsit sem szimpatikus az a hozzáállás, amit Hermione dolgaival szemben tanúsított. Nem volt képes arra, hogy megkérdezze, mégis mi a fene baja volt a csajnak, inkább egy idő után feladta és Claire-rel töltötte az idejét a Varázsviccben. Nem az én reszortom volt értelmet verni a hülye fejébe, de úgy éreztem, igazságtalanság azzal szemben, akit szeretett és akiért bármit megtett volna, amíg úton voltak. Viszont most valahogy én is ugyanilyen görénynek éreztem magamat. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna titkolni, hogy Eve elég alaposan megmozgatta a mostanában amúgy sem túl nyugodt fantáziámat és legszívesebben itt helyben levadásztam volna magamnak. Kellett nekem, akartam volna, de egyszerűen… nem lehetett.
-Ne kísértsd a sorsodat, asszony. –emeltem fel a jobbom mutatóujját figyelmeztetőleg, de egy pofátlan vigyor mégis csak szétterült az arcomon. Túlságosan csábító volt az ajánlat, hogy otthagyjam a fogaimmal írt aláírást a tökéletesen fehér bőrén, így inkább igyekeztem a szavaira koncentrálni a kisugárzása és a külseje helyett. De a nevetése, ami teljesen őszinte volt a mosolyom láttán, ismét magára vonzotta a figyelmemet.
Képtelen lettem volna megállni, hogy az a halk, rekedt és nyomorult sóhaj ne törjön elő belőlem annak kapcsán, hogy bizonyára imádná, ha könyörögnék neki. Nem szokásom, régen sem volt, most pedig főleg nem. Újabban jobban szeretném azt hallani, ha valaki nekem könyörögne azért, hogy érjek már hozzá és ne fogjam vissza magam. És szívesen elképzeltem ehhez őt magát, ahogy alattam fekve...
-Oh, én nem imádnám, hanem megőrülnék érte. –nyaltam meg óvatosan az ajkaimat, miközben egy kihívó mosoly kíséretében vontam fel az egyik szemöldökömet, hogy aztán így nézhessek rá tovább.
Viszont ez a mosoly hamar megfakult, amikor visszadobta a megjegyzésemet, miszerint én sem kívánhattam volna nála jobbat magamnak. Ha tudná, hogy igazából otthon vár valaki, akit egyszer azért vettem feleségül, mert tökéletesnek gondoltam magamhoz. A húgom és a mesélés kérdése pedig végképp elvette a jókedvemet, mivel ha Ginny mesélt volna rólunk bővebben a másiknak, akkor ő most nem lenne itt, hogy olyanokat magyarázzon nekem, aminek a fantáziamegmozgató képességeivel talán még ő sincs teljesen tisztában. Volt benne valami egyszerre kislányos, bájos, kedves, laza, mégis határozott és szexi. És épp ezek miatt, szívesen kipróbáltam volna, hogy milyen is lehet ez a nagyszájú Hugrabugos az ágyban.
-Jól van-jól van. Ne kapd fel a vizet. Csak azt mondtam, hogy szerintem nem olyan rossz. Nekem tetszik, én csak erre akartam kilyukadni. A Nymphadora ellenben olyan… eh. –dugtam ki a nyelvemet egy fintor kíséretében, hogy aztán még mindig kilógó nyelvvel nézhessek rá. De hamar rendeztem a vonásaimat, hogy egy magabiztos mosoly kíséretében válaszolhassak neki.
-Már várom azt a valamikort. –az órámra pillantva meg kellett állapítanom, hogy igazán elment az idő és neki már biztosan vissza kéne indulnia a suliba, mivel nem hiszem, hogy megdicsérnék, ha alkoholtól bűzölögve, későn térne vissza a Roxfort-ba és kénytelen lennék én elszállásolni valami olyan helyen, ahol senki sem találna ránk. Például a Szellemszálláson.
-Hát, akkor legközelebb egy hátmasszázst is behajtok rajtad. Ennyivel csak megtámogatod szegény vén személyemet. –néztem rá reménykedve, majd amikor elkapta a karomat, egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtettem a hirtelen jött érintésétől és csak érdeklődve fürkésztem a kezem köré kulcsolódott ujjait.
-Köszönöm nagylelkűségedet. –hajoltam meg színpadiasan miközben igyekeztem nem felborítani semmit az asztalon felkelés közben. Magamra szenvedtem a bőrdzsekimet, elraktam a belső zsebembe az üveget, majd magam elé engedve őt indultam meg kifelé, hogy kiérhessünk a már kissé csípős, esti levegőre.
-Szóval… mi is a baj az Evanora névvel? –dugtam zsebre a kézfejeimet, hogy aztán így nézhessek le a mellettem lépkedőre.

Egy megnyerő mosollyal háláltam meg a szavait és azt, amikor közölte, hogy kizárólagos hátmasszázs és csak ő tapizhat le engem. Erre aztán megjátszott sértettséggel fontam össze magam előtt a karjaimat, de aztán végül visszakúszott az arcomra a mosoly.
-Egye fene, most az egyszer nem tiltakozom vagy játszom ki a rendszert, de csak mert… tényleg fáj a hátam… -a kerti munka valahogy sosem volt az én erősségem. Persze nem vagyok lusta alkat, de már elszoktam ettől az egésztől, a Kagylólakban nincs annyi teendő. Viszont annyira mégsem voltam biztos benne, ha a valóságban történne meg az a hátmasszázs, akkor is ennyire készségesen hagynám neki, hogy csak ő érjen hozzám, és ne is tudjam még csak végigsimítani sem a selymesnek és puhának tűnő, hófehér bőrét.
Végül aztán mindketten felkeltünk és elindultunk kifelé, ahol aztán jó mélyet szívtam a józanító levegőből. Tényleg erre volt szükségem. Így már sokkal egyszerűbb tisztább fejjel gondolkozni, még ha így sem tudtam elfelejteni a vele kapcsolatos gondolataimat. Inkább visszatereltem a szót a nevére, mire szemmel láthatóan meglepődött.
-Mi az, csak nem titkos? –vontam fel a szemöldökömet kihívóan, majd amikor közölte, hogy velem kivételt tesz, egy díjnyertes, fogvillogtatós mosolyt küldtem felé, hogy aztán kiemelhessem a cigis dobozt a zsebemből és rágyújthassak. Miután sikerült megállapítanom a szél irányát, úgy helyezkedtem, hogy a füstöt véletlenül se az ő arcába vigye.
Csak nagy szemekkel, eltátott szájjal hallgattam a magyarázását erről az… Ózról, aki amúgy nem is tudott semmit végül, mert egy rohadt, büdös nagy csaló volt, meg a rengeteg boszorkányról, akiknél már nem tudtam követni, hogy mégis ki halt meg és miért. Na meg ott volt ez a kiscsaj, akiről a végén akkor az derült ki, hogy csak elég merészet álmodott, mint mások két üveg kuncogóvíz után?! Ha én álmodnám azt, hogy bádogemberekkel, gyáva oroszlánokkal meg madárijesztőkkel bandázok, tuti a Szent Mungóba vitetném magamat és önként lennék Lockhart szobatársa. Olyan szinten lesokkolt ez az egész, hogy majdnem elfelejtettem beleszívni a kezemben tartott dohányba, de aztán rájöttem, hogy jobb is lett volna. Abban a szent pillanatban, ahogy a keserű füst leért a tüdőmbe, Eve kimondta a számomra érthetetlen Toto kutya kifejezést és olyan köhögési roham jött rám, hogy kétrét görnyedve kellett ütögetnem a saját mellkasomat, miközben még a kezemet is sikerült megégetnem a lehulló parázzsal.
-Te… mehg… mehg… meg akarsz ölni?! –kértem ki végül a dolgot, majd a fejemet fogva megálltam, hogy most már szabad tüdővel állhassak neki teli torokból röhögni az egész helyzet abszurditásán.
Amikor aztán felsorolta a biztonsági figyelmeztetést önmagával kapcsolatban, automatikusan egy újabb vigyor terült szét a számon, mert most nagyon elképzeltem valamit, ami a magasságkülönbségünkön alapult. De azért tovább indultam, nehogy mégis rúgótávon belül maradjak neki.
-És mivel akarsz hadakozni, a térdemmel? –jegyeztem meg a dolgot gúnyosan, de aztán eszembe jutott valami.
-A mugliknál szokás ilyesmik után nevet adni? Csak mert… Hermione mesélte, hogy az ő anyja valami… Shek… Shak… mindegy. Valami palinak a története alapján nevezte el, amiben Hermione egy király felesége volt és azzal vádolták, hogy megcsalta a férjét vagy mi. –vakartam meg a fejemet kissé értetlenül.
-Még szerencse, hogy nálunk nem így nevezik el a gyerekeket. Ha Nyiszi nyuszi után kaptam volna a nevemet, biztos kiugrottam volna a Griffendél toronyból… -vázoltam fel az álláspontomat.
-De én ennek ellenére sem tudom, hogy miért utálod ennyire. Boszorkány vagy, nem? Akkor meg nem mindegy? Itt nem ismeri senki ezt az… Ózt vagy kit és így nem cseszegetnének a neved miatt. És hidd el, vannak itt ennél hülyébb nevek. Kérdezd meg Draco Malfoy-t, hogy mi volt a nagyapja neve. Ha engem hívnának így, nem lennék olyan nagyra magammal…

Egy jót nevettem az egész Óz-dolgon, de a legvégső Toto kutya megnyilvánulás végleg betette a kaput és majdnem megfulladtam a cigimben, így, habár hálás voltam az életmentő hátba veregetéséért, azért muszáj volt megkérdeznem tőle, hogy meg akar-e ölni, mire jött is az elmés visszavágás. Ezek után meg elsorolta nekem a felhasználói feltételeket, meg a figyelmeztetést, hogy ő aztán mennyire veszélyes is igazából. Megjegyeztem neki, hogy mégis mivel szeretne hadba szállni, a térdemmel, amire persze jól felháborodott és még aljasul oldalba is könyökölt, mire színpadiasan odakaptam az egyik kezemet, a másikat meg a homlokomhoz raktam.
-Meghaltam! –jelentettem ki elfúló hangon, majd végül csak félredöntött fejjel néztem rá, hogy aztán vállat vonva szívhassak bele újból a dohányáruba.
-Tudod, a hozzám hasonló, magas srácok kifejezetten szeretik, ha egy csaj alacsony. Ez mondjuk az én esetemben relatív, mert még te is alacsonynak tűnsz. Mert az ilyen lány aranyos, olyan, mintha meg kellene védeni, jól össze tudod csomagolni a kezeid közé, be tudod csavarni egy takaróba és el tudod lopni magadnak a kanapéról, hogy kisajátítsd. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet őket komolyan venni, mikor játsszák a pukkancsot, és nem mellesleg igazi vadmacskák tudnak lenni, ha arra kerül a sor. –magyaráztam el neki az engesztelő szövegemet, nehogy még a végén megvonja itt az elméleti masszázsom lehetőségét.
Csak csendben hallgattam, hogy tényleg hódít náluk ez a fura szokás, miszerint a gyereket valami történet alapján nevezik el. Hát ez… elég lelombozó tud lenni. És ha a gyereket halálra szekálják a neve miatt? Nem csoda, hogy Ron utálja a Bilius-t, az is elég gázul hangzik.
-Hát ez elég… rosszul hangzik. –jegyeztem meg diplomatikusan, majd végül megosztottam vele, hogy mekkora szerencse, hogy az én anyám nem ilyenek alapján adott nevet. Lássuk be, a Nyiszi név elég szar lett volna ehhez az archoz. De ezzel szemmel láthatólag Eve nem értett egyet, ugyanis mint valami alkoholmámorban úszó félőrült közölte velem, hogy milyen állati egy páros lehettünk volna.
-Aha, és kutyapózban adnánk a nyúlritmust. –jegyeztem meg csak úgy mellékesen, mintha a lehető legtermészetesebb dologról magyaráztam volna neki éppen. Amikor aztán közölte, hogy itt boszorkány, ugyanis a szülei muglik, értetlen fejjel néztem rá, mivel nem igazán tudtam eldönteni, hogy most akkor ezért… utálnom kéne, vagy bocsánatot kérnem, mert nem tudtam róla.
-Az jó, akkor te nagyon penge vagy mindenféle dologban, ami hozzájuk kapcsolódik. A te szüleid is olyan hajcsárok, mint Hermione-nak? –vontam fel a szemöldököm kérdőn.
-Iiigen! Sőt! Mindig elképzelek egy ilyen batár nagy, fura képű lovat, ami zabon rágódik. –lelkesedtem fel a kérdésén, ugyanis nekem is mindig ez jutott eszembe az Abraxas név hallatán. Persze anyám „nem gondolod kisfiam, hogy nem kéne gúnyt űzni Malfoy-ékból?!” mondata ilyenkor mindig eszembe szokott jutni és ettől nem, hogy abbahagynám, de rendszerint még jobban nekiállok röhögni.
-A mugli dolgokban? Hát… érdekelnek, meg amúgy érdekesnek tartom őket, de eddig nem volt lehetőségem kifejezetten ilyesmikkel foglalkozni. Amikor kicsi voltam, akkor épp Voldemort uralmának első időszaka volt, így… nem volt túl szerencsés mugli dolgokkal pepecselni se a suliban, se otthon. De volt pár mugliszületésű barátnőm és velük például voltam mugli kávézóban. –osztottam meg vele a nagy semmit megközelítő tapasztalatomat, mert azt mégsem akartam vele megosztani, hogy az egyetlen mugli eredetű dolog, amiben jobban elmerültem, az említett lányok egyike volt.
-Hát, lássuk. Szeretem a kviddicset, de közel sem vagyok benne annyira jó, mint a testvéreim. Ezen kívül szeretem a zenét is, főleg énekelni imádok, a suliban kórustag is voltam, azzal a két gyökérrel együtt, akik most a Weird Sisters-ben játszanak. Ha a közelben van koncertjük és itthon vagyok, akkor általában küldenek jegyet és utána beugrunk valahova inni. Kirley és Myron nagy állatok, régen akartunk velük még a suliban zenekart alapítani, de anyám közölte, hogy rácsot szerel az ablakomra, ha kimaradok a suliból egy idióta banda miatt. És ebből, ha elég nagy rajongója vagy az együttesnek, akkor kitalálhattad, hogy 27 éves vénség vagyok. Aztán… hmmm… önszorgalomból nyelveket tanulok. Meg azt már mondtam, hogy imádok utazni. –válaszoltam meg a kérdését több-kevesebb részletességgel.
-És a Hugrabug gyöngyszeme mit csinál a szabadidejében?